Harry Smith (1923-1991) az amerikai avantgárd film legszínesebb egyénisége volt. Egész életét meghatározta szülei panteista és spirituális tanítása. Gyerekkorának nagy részét a Lummi és Samish indiánok dalainak rögzítésével töltötte, később a Kiowa-jelnyelv szakértője lett. Antropológusként meghatározó szerepe volt az amerikai népzene kutatásában, illetve az indián nyelvek és zene archiválásában. Felmérhetetlen értékű gyűjtő-munkáját Grammy-életmű díjjal méltatták 1991-ben. (Szinte mellékes, hogy neki volt az egyik legnagyobb ukrán, festett húsvétitojás-gyűjteménye a világon.)
„Nem kéne a filmre kontinuitásként tekinteni. A filmkockák hieroglifák, még akkor is, ha élőnek tűnnek…”[1] Harry Smith
Festőként és filmesként a negyvenes években vált aktívvá. Elsősorban az európai absztrakt film (Richter, Fischinger, Ruttmann) hatására Smith a színek és zene pszichedelikus párosításával kísérletezett. (A német előfutárok előtt tisztelgett a sorozatszám-címekkel is.) Filmjeit közvetlenül a celluloidra festve alkotta meg; ez a technikai ebben az időszakban forradalminak számított, rajta kívül az új-zélandi Len Lye volt az egyetlen, aki hasonló technikával dolgozott.
Smith a nyugati parti avantgárd csoporthoz tartozott. Frank Stauffacher San Franciscóban indította el az Art in Cinema-programot, ami tulajdonképpen az első kortárs avantgárd vetítés sorozat volt az államokban. Smith itt ismerte meg a már említett korai avantgárdot és a kortársait, mint Anger, Deren és Brakhage.
Smith művészete – az amerikai avantgárdra jellemzően – közel állt az okkultista látásmódhoz, a romantikus természet-közeliséghez, a népművészetekhez és a természeti népek miszticizmusához. A szürrealizmus véletlen-technikáját használva alkotta meg a pulzáló színkoktéljait, amik a későbbi, hatvanas évekbeli pszichedelikus divathullámmal erőre kapó trip-filmek (egyik) formanyelvi előfutárai voltak.
„Úgy gondolom, én vagyok a harmadik legjobb filmproducer az országban. Andy Warhol a legjobb. Kenneth Anger a második legjobb. És most úgy gondolom, én vagyok a harmadik legjobb. Egy ideig hezitáltam, hogy Brakhage vagy én vagyok-e a harmadik, de most úgy gondolom, én vagyok.”[2]
Smith később elmozdult a teljesen absztrakt, vizualizált zene irányából a figuratívabb, a dadaista abszurditást folytató kollázs-animáció felé.
Name
EmailNot published
Website
Comment
Téma: Kortárs skandináv film
Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben "Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje "Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor) Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia
Animatéka
Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja
Varió
Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló
Állókép
Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése