2013/07/20
Bevallása szerint gyerekként sztepptáncos szeretett volna lenni. Szerencsére filmkészítő lett, így ráadásul az utcán való szteppeléshez fűződő szerelmét mozgóképben is megvallhatta.
A Jonas Mekasnak ajánlott Curb Dance semmiképpen nem a legjobb, de alighanem Korine legszemélyesebb, azaz legszerzőibb filmje. Szürrealista börleszk, megspékelve egy Korine-tól megszokott durva sztorival és végül némi elszállt fantáziálással. A kép garázda street art (lásd: Trash Humpers) és a szokásos Korine-féle home videó stílus (lásd: Gummo – Tétova lelkek), melyet Van Sant és Bertolucci forradalminak kiáltottak ki. A hang pedig Korine poétikus hangalámondásos narrációja, melyről (Korine filmjei után természetesen) leginkább Ginsberg és az Üvöltés (vagy a beat-költészet úgy általában) jut eszembe, már ami az elragadtatott, szabad asszociációs, szabadverses, már-már vallásosan spirituális sorokat illeti. Valami ilyesmiről kellene szólnia a művészetnek: amit itt látunk, az örömünnep, életünnep, teljesen személyes önvallomás, önterápia, hetero coming out. A művész totálisan ignorálja a nézőt és főleg a pénztárcáját, hátsó szándékai biztosan nincsenek, fő az őszinteség. Korine-t egy tevékenység (hogy itt konkrétan ronda női ruhában, béna babával a kézben való járdasztepp, az szinte irreleváns) örömmel tölti el, és ezt megosztja a többi emberrel is. A “Szeretem – nem szeretem” pedig szürrealista játék, Bunuel például ilyesminek szenteli az Utolsó leheletem című önéletrajzi könyvének egyik fejezetét.
„ A szürrealizmus idején az volt a szokásunk, hogy pontos válaszvonalat húztunk a jó és a rossz, a helyes és a nem helyes, a szép és a csúnya közt. Voltak könyvek, amelyeket el kellett olvasni, és mások, melyeket nem volt szabad elolvasni, voltak olyan dolgok, amelyeket feltétlenül meg kellett tenni, és olyanok, melyeket semmi körülmények közt nem volt szabad megtenni. Ez a játék adta az ötletet, hogy ebben a fejezetben összeírjam azokat a dolgokat, amelyeket szeretek, és azokat, amelyeket nem szeretek. Csak úgy, véletlenszerűen egymás után leírtam, ami eszembe jutott; mindenkinek tanácsolom, hogy tegye meg egyszer.”
Luis Bunuel: Utolsó leheletem
Európa Kiadó, 1989
Címkék: kísérleti film, Korine, rövidfilm
Partnereink
Szólj hozzá!