2014/05/25
Néhány idén bemutatásra kerülő film, amit, mondjuk úgy, várok.
Tudom, éves kitekintőt év elején szokás bedobni, de régóta küzdöm a fáziskésés problémájával, és ennek fényében eredménynek könyvelem el, hogy ezt a bejegyzést nem októberben rakom össze. A hazai premier-dátumok a filmek többségénél egyelőre nem ismertek, és nagyon remélem, hogy a forgalmazók csipkedik magukat, máskülönben kénytelen leszek a filmélmény-szerzés egyik alternatív formájához (külföldi mozizás) folyamodni.
A dán rendező neve nem forog annyira, hat éve készített utoljára filmet (az Akitől félsz című, közepesnél valamivel jobb thrillert), bár anno A király él című produkciójával bekerült a Dogma-mozgalom alapító atyái közé. Idén egy westernnel jelentkezik, amit legalább három tényező miatt várok. Egy: ez egy dán western. Kettő: nem 130, nem 180, hanem 89 perc. Három: a rendező állandó társszerzőjével, Anders Thomas Jensennel írta a filmet, utóbbiról pedig már tudhatjátok, hogy – és most nyugodt szívvel váltok többes számra – nekünk mindig, minden körülmények között és feltétel nélkül.
Hiába került moziba tavalyelőtt a To the Wonder, Malick magához képest követhetetlenül gyorsan szállítja az újabb filmet, sőt, elvileg még egy jön tőle idén, egyelőre cím nélkül. A rendező ott tart, hogy a hivatalos szinopszisban nem is kell cselekményt sejtetnie, netán összetett mondatokat írnia, elég neki egy felsorolás: „Egy férfi, kísértések, hírnév és túlzás.” Szerintem ez laza. A filmben egyébként annyi gyönyörű híresség lesz, hogy minden lap kap majd témát a Kiskegyedtől a Sight&Soundig. A bemutatóig: játék! Aki közelítő pontossággal megtippeli, hogyan fog megbirkózni a magyar forgalmazó a címadással, annak leszervezünk egy közös szelfit Malickkel. (Az én ötletem: Kelyhek és az utolsó kereszteslovag.)
Tény, a dánok a gyengém, de ne mondja már nekem senki, aki látta Genz Borzasztó boldog című filmjét, hogy „hát, egynek jó volt”. Kevésbé ismert és kevésbé átütő tőle a Pardon, bár az is annyira zavarba ejtő, hogy nehéz elfelejteni. Az új filmjét azért várom különösen izgatottan, mert a két előzővel szemben nem Erling Jepsen-adaptáció, vagyis kiderül, hogy a Genz munkáin érezhető látásmód mennyire a sajátja, és ha igen, elég markáns-e ahhoz, hogy egy újabb hozott anyagnál (megint regényt dolgoz fel) is megmutatkozzon. A koncept se rossz – egy házaspár sok pénzt talál halott albérlőjüknél, elveszik és ráfáznak –, és a cím is szórakoztató.
Az SZFE-n végzett Reisz nevét egyelőre főleg azok ismerhetik, akik néznek néha rövidfilmeket: az elmúlt tíz évben sokat készített, és köztük többel (pl. Külalak, Valakinek a valamije) egyértelművé tette, hogy érdemes rá figyelni. Első egészestés filmjének a sztorija alapján – pipogya, szerelmi bánattal küzdő, frissdiplomás srác külföldre készül, de előtte még sodródik erre-arra a belvárosban – minden esélye megvan rá, hogy viszonylag sok embert behúzzon a moziba, és remélhetőleg a hangvétellel sem lesz gond. Szurkolok neki.
Egy filmet ritkán tesznek igazán érdekessé pusztán a forgatás körülményei – ritkán, de nem soha. Ez 12 éven keresztül készült, és a Mielőtt felkel a nap rendezője jegyzi, aki ráadásul elég gyakorlott a coming-of-age sztorik filmre vitelében. Más érvem nincs.
Biztos van valami köze a pszichoszociális fejlődésemhez, mindenesetre ha egy filmet azzal reklámoznak, hogy a jelenetfotókon véres, koszos, dühös, elkeseredett, mindenre elszánt és/vagy mindent elvesztett férfiak néznek, üvöltenek, vicsorognak és/vagy ütnek, ráadásul a plakáton valami tényleg húsbavágó szlogen virít, akkor én elvesztem az ellenállás képességét. Michôd ráadásul a négy évvel ezelőtti Animal Kingdommal finoman jelezte, hogy nem viccel. A The Rover hivatalos szlogenje amúgy az, hogy „Félj az embertől, akinek nincs veszítenivalója”, szóval én remegve várakozok.
Ha valamiért a dánokra gondolok, hamar eszembe jut a mozi. Ha eszembe jut a mozi, előbb-utóbb beugrik Susanne Bier neve. Ha beugrik Bier neve, követik a Hogy szeretsz?, a Testvéred feleségét és az Esküvő után képsorai. Ő idén Malickhez hasonlóan duplázik: egyrészt jön a „keressünk egy kis pénzt” jeligével forgatott Serena népszerű amerikai színészekkel, másrészt az En chance til (vagyis „Esély arra, hogy”) című (melo?)dráma. Ez utóbbit valami Jensen nevű csávó írta.
Hajdu nagyjából bármit csinálhat, én arra beülök. Az meg pláne tetszik, hogy a Bibliothéque Pascal után egy Hortobágyon játszódó westernt forgatott egy rabszolgasorba kényszerített fekete focistáról. Szerintem Hajdura nagy szüksége van a magyar filmnek, és remélem, abból is származik majd valami előny, hogy ezt a filmet külföldön rekordrövidségű szókapcsolattal („magyar Django”) el lehet adni.
Foglalkoztat, Vér Úr egy közel ötven éves mozis karrier után milyen filmet készít „egy hírnevet hajszoló hollywoodi családról” (idézet a hivatalos szinopszisból). Külön kíváncsi vagyok, mit-hogyan egyeztetett a fiával, aki két éve szintén híresség-témakörben forgatta elsőfilmjét, és elég jól sült el. (Bónusz kisszínes: ha hihetünk az imdb-nek, Cronenberg is indul az Év Legszorgalmasabb Rendezője versenyen, mert 2014-re ki van még írva a Consumed című filmje is, amihez ráadásul a hangját is adja.)
Azt csiripelik, emlékezetes élmény.
Címkék: A LISTA MÁMORA, ajánló, Cronenberg, Linklater, Malick, műfaji film, Ryan Gosling, skandináv film, szerzőiség
Partnereink
Nem tudjátok mit hoz a jövő? Mi megmondjuk. http://t.co/A0eysZrHkK
igazából csak ez maradt ki:
http://www.imdb.com/title/tt1179031/
@Sepsi László via Facebook, nem maradt ki, csak nem várom eléggé. tudok a filmről, két bajom van: egyrészt mostanában több southern gothic- (és sg-szerű) cuccban csalódtam, úgyhogy óvatosabb vagyok. másrészt lansdale-től nem olvastam, mickle-től nem láttam semmit: nincs meg a bizalom. remélem, kellemesen fogok csalódni.
Nem Selena, hanem Serena a Bier-mozi.
@rg, MIckle meg Lansdale is kúl, de a lényeg: benne van Don Johnson!!4!