LÁNCREAKCIÓ

A képernyők árnyai – Fekete tükör

Huber Zoltán

2014/02/13

A televíziós sorozatok alkotói egymásra licitálva kutatják a szeriális műforma eddig még kiaknázatlan elbeszélői lehetőségeit.

Az újabb produkciók egyre komplexebb történetvezetéssel, meghökkentőbb alapkoncepcióval, elmélyültebb karakterábrázolással próbálják fenntartani a néző érdeklődését. A hangsúly egyértelműen a markáns drámai univerzumok kiépítésén és bővítésén van, a folytatásos szerkesztésmóddal vagy épp a sitcom variációs képleteivel összevetve az antologikus formula manapság nem kimondottan divatos. Az adott alapmotívumot egymástól független, önálló történetekkel körbejáró szériák szinte teljesen hiányoznak a kortárs kínálatból, holott a megközelítésmód olyan dramaturgiai lehetőségeket rejt magában, melyek a másik kettőből hiányoznak. A brit Fekete tükör a nagyobb kreatív potenciált kiaknázva, különböző nézőpontokból vizsgálja az életünket egyre komolyabban meghatározó technológia nyugtalanító árnyoldalait.

Charlie Brooker kiváló miniszériája az Alkonyzóna tudományos-fantasztikumba csomagolt filozófiai elmélkedéseit a Mesék a kriptából és a Meghökkentő történetek meglepő, sokkoló, morbid paraboláival keveri. Az eddig két évadot (hat részt) megért Fekete Tükör elgondolkodtató, sötét utópiái a média, a virtuális valóságok, a közösségi hálózatok vagy épp a digitalizáció kínzó kérdéseivel foglalkoznak. Minden epizód egy külön látomás, önálló mikrovilágokkal, figurákkal és törvényszerűségekkel – kizárólag az alaptéma, a hangnem és a minőség változatlan. Közelebbi vagy távolabbi, de mindenképpen életszerű és koherens jövőképek elevenednek meg előttünk, az alkotók ma is létező technológiai jelenségeket gondolnak tovább, majd súlyos erkölcsi és magánéleti dilemmák elé állítják a szereplőket. A Brooker vezette stáb kínosan ügyel arra, hogy az elképezelt helyzetek realisztikusak, a hősök hétköznapi átlagemberek legyenek. A sorozat görbe tükröt tart az eszköz- és médiafüggő néző elé, a szatíra pontosan célba talál.

A Fekete Tükör fényesen bizonyítja az antológia-sorozatok létjogosultságák, hisz a történetek alakítása során más szériákkal összevetve az írók nagyobb szabadságot élvezne és képesek új persepktívákat, korábban nem próbált műfaji megoldásokat találni. A disztópiák és a sci-fi elemei a horror, a melodráma, a thriller vagy a paródia eszköztárával egészülnek ki, a néző ráadásul soha nem tudhatja előre, a következő epizód vajon merre vezet majd. A cliffhangerek és követett hősök helyett az alaptéma és a minőség fűzi össze az epizódokat: ha az adott történet megfelelt az elvárásoknak, a közönség nyilvánvalóan várja a folytatásokat.

A média és a poltika ellentmondásos kapcsolata rögtön két részben meghatározó szerepet játszik. Az első epizód maró paródiája (Himnusz) legalább olyan sokkoló, mint a hatodik (Waldo) korántsem elképzelhetetlen választási kampánya. A tehetségkutatók és a személyiségünket torzító, színes álomvilágként működő közösségi oldalak bizarr párhuzamát Az egyetlen kiút bontja ki, de a televíziós műsorok ijesztő hatásait a bizarr túlélő-horroként induló Fehér medve is vizsgálja. A Fekete Tükör eddigi két évadának legerősebb darabjai azonban egészen más irányokba indulnak. A Rögtön jövök a digitális lét ijesztő lehetőségeivel játszik el, míg az Az emlékchip a technikai újítások emberi kapcsolatokra gyakorolt pusztító hatását demonstrálja. Ez utóbbi egy szakítás feldolgozását járja körül olyan frappánsan, hogy a hírek szerint egész estés film készül belőle Hollywoodban.

Brooker nem túl bizakodó a mai társadalmi folyamatokat, a ránk váró jövőt illetően, lesújtó véleményét aprólékosan kidolgozott koncepciók, komolyan átgondolt, mégis világosan felépített érvek mentén fogalmazza meg. A Fekete Tükör legnagyobb fegyverténye, hogy ezeket az aktuális és riasztó problémákat szórakoztató formában, a hatásvadászatot és didaktikus egyszerűsítéseket elkerülve mutatja be. A sorozat különös pikantériája, hogy fontos üzenetét az általa ostorozott médiát felhasználva juttatja célba. Az alkotók e gesztusa nemcsak találó és mélyen ironikus, de vastagon aláhúzza a mindenkori technológiai fejlődés kétarcúságát.

YouTube előnézeti kép

Címkék: , ,



6 hozzászólás.

  1. Gábor szerint:

    Ennek honnan van magyar címe? Bemutatták itthon vagy csak úgy lefordítottad?

  2. a 2. évad 1. része iszonyú nyomasztó. főleg a her után.

  3. Emese Góg via Facebook szerint:

    http://www.youtube.com/watch?v=h9y-oJFT190
    A Cinemaxon ment mind a kettő évad…

  4. Igazából nektek kell megköszönnöm, hogy megnéztem ezt a párját ritkító sorozatot, mert a Ripper Street kritika végén megemlítettétek a címét. Tisztelt Prizma, le vagyok kötelezve!

  5. A magam részéről nyár végén futottam bele, jó látni, hogy nálatok is feltűnik a radaron, gyöngyszem ez a sorozat a disznóól sarában.

  6. Én nemrég néztem meg,és mondhatom meglepő volt látni,hogy ilyen igényes sorozatot készítettek!Rendkívül elgondolkodtató…Főleg a White Bear tetszett nagyon,de úgy jó az egész ahogy van!

Szólj hozzá!

[spoiler title="Nézz bele!" open="0" style="1"] Téma: Trashfilm Jeffrey Sconce: Az akadémia „beszennyezése” Sepsi László: A szörnyeteg jele – Trash, tévé, evolúció „A minőség szubjektív dolog” – Interjú David Latt-tel Alföldi Nóra: Trashformers – A kortárs blockbuster és a szenny Nemes Z. Márió: Kínzás mint képalkotás – A torture porn esztétikái Csiger Ádám: Szemét a Nap mögött – A japán trashfilm útja Parragh Ádám: Dühöngő firka – Körvonalazható trashettanulmányok Állókép Győrffy László: Privát biológia Dömsödi Zsolt: Trash-Pöröly Varió Huber Zoltán: A magányos hős újabb eljövetele Orosz Anna Ida: Vakrajz Lichter Péter – Pálos Máté: Szemorgona [/spoiler]

AJÁNLÓ

LÁNCREAKCIÓ

LÁNCREAKCIÓ

Ready Player One

Retrográd

KRITIKA

JÁTÉK

HANGOK A JÖVŐBŐL

KRITIKA

PRIZMATUBE

HANGOK A JÖVŐBŐL

Rövidfilm

AJÁNLÓ

DIA/FILM, magazin

Jegyzet

ANIMATÉKA, HÍREK

AJÁNLÓ

AJÁNLÓ

LÁNCREAKCIÓ

AJÁNLÓ

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu