2012/10/03
Aki látta a Haláli hullák hajnalát, a Vaskabátokat vagy a Scott Pilgrim a világ ellen című filmet, az nyilván tudja: Edgar Wright van annyira menő figura, hogy egy vele készült interjú akkor is izgalmas legyen, amikor nincs is éppen aktuális mozifilmje.
2012 áprilisában indult útjára a The Random Adventures of Brandon Generator című, rövid animációkból álló websorozatod, amit Tommy Lee Edwards grafikussal készítesz (a széria már a negyedik epizódnál tart – A ford.). Mi fogott meg a Brandonban? És miért a Microsoftnál készült?
Ők kerestek meg azzal, hogy érdekelne-e egy ilyen projekt. Eredetileg csak egy nagyon vázlatos koncepciójuk volt: lényegében annyi, hogy egy olyan online képregény-szériát szeretnének, amelynek készítésében az internetezők is részt vehetnének. Két okból is vonzott az ötlet: egyrészt izgalmasnak találtam az elképzelést, másrészt ezelőtt soha nem írtam még képregényt. Tommy Lee Edwards-t ekkor már beszervezték, az ő munkáiért pedig rajongok.
Brandon számomra amolyan alteregó. Előfordult már, hogy olyan emberekkel írtam közösen valamit, akiket én sem ismertem túl jól, máskor meg teljesen egyedül dolgoztam, és a külvilágot használtam inspirációnak. A Brandonnál megtetszett a koncepció, hogy úgy dolgozzunk ki egy karaktert, hogy a weboldal látogatói a folyamat során váratlan ötletekkel bombázhatnak minket.
Hogyan lehet feldolgozni az összes javaslatot?
Pont az a legjobb része a munkának, hogy felmegyünk az oldalra, és végigrágjuk magunkat az ötleteken. Mindig akad néhány, amit be tudunk passzírozni a későbbi epizódokba.
Miért vonzódsz ennyire a képregény-alkotókhoz? Brandon mellett a Spaced című sorozatod főhősének, Timnek is ez volt a hivatása.
Emlékszem, a főiskolán volt egy barátom, aki a felettem lévő évfolyamba járt, és zseniálisan rajzolt, egy idő után a 2000 AD nevű angol képregény-magazinnak dolgozott. Megállt az eszem attól, hogy ez a srác még suliba jár, de már olyan címekhez készít rajzokat, mint a Judge Dredd vs. Batman. Persze, mint azt minden író vagy rajzoló tudja, a legjobbakkal is megesik, hogy beáll a rövidzárlat. A filmkészítőkkel sincs másképp: a munka során mindig eljön a pont, amikor csak bámuljuk az üres lapot, vagy fel-alá járkálunk a nappaliban, és nyűglődünk. Ami engem illet, egész biztos, hogy jóval többet használom a kávéfőzőmet, mint kéne, de csak azért, mert megvan az eredménye.
Tavaly egyedül írtam meg egy forgatókönyvet, és nagyon büszke vagyok a végeredményre, de idáig eljutni néha olyan volt, mintha a fogamat húznák. Előfordult, hogy konkrétan fizikai erőszakot kellett tennem magamon ahhoz, hogy nekiálljak melózni. Ennek fényében látható, hogy a Brandon első része tartalmaz önéletrajzi elemeket is (persze mi valamelyest túloztunk és karikíroztunk), és különösen viccesnek tartottam, hogy a történetnek egy írói blokkal küszködő főhőse van, aki lényegében az olvasóktól vár segítséget.
Az internet mint felület mennyiben befolyásolja, hogy milyen hosszú történetet mesélhetsz el? Esetleg rövidebb játékidőre korlátoz?
Nem mondanám. Szerintem az internetes videóknál az 5-6-7 perc az ideális hosszúság, és eleve nem szeretném, hogy az animátorainkat elvigye a szívroham. Visszakanyarodva a képregényekhez, ha megpróbálunk szövegbuborékokban gondolkodni, beláthatjuk, hogy egy ilyen webizód pont olyan hosszú, mint egy Marvel-szám.
A Brandont írás közben képregényes panelekben képzelted el?
Igen, mivel Tommy Lee Edwards így dolgozik. Először megírtam a forgatókönyvet, aztán átalakítottam képregény-formátumúra.
Most távolodjunk el egy kicsit a Brandontól. Több exkluzív sorozatot is beharangoztak a Hulu és a Netflix oldalain. El tudnád képzelni, hogy szerencsét próbálsz ezen a pályán?
Ezek a vállalatok tényleg sok remek projekten dolgoznak. Mondjuk szerintem itt nem arról van szó, hogy forradalmian új dolgokat csinálnak, hanem arról, hogy új utakat keresnek. És minél többféleképpen lehet filmeket és sorozatokat készíteni, annál jobb.
Szerintem nagyon érdekes, hogy az elmúlt tíz évben mennyire megváltoztak az emberek tévénézési szokásai. Például ott van az, hogy már kevesen néznek tévét élőben; és ez nem feltétlenül rossz. Bővültek a választási lehetőségeink: már a zenéket és a filmeket is úgy fogadhatjuk be, ahogy akarjuk. Szerintem jó, hogy vannak még tévépremierek, de dönthetünk úgy is, hogy digitálisan rögzítjük az adott filmet, vagy mondjuk később megvesszük a díszdobozos DVD-t. Ez pont olyan, mint hogy régebben a könyveknél előbb jött ki a keményfedeles változat, és várni kellett fél évet a puhafedeles verzióra.
Az amerikai kábelcsatornák meg, mint az AMC és az HBO, lehetőséget teremtettek arra, hogy kifejezetten felnőtt közönségnek szóló sorozatok is készüljenek, ami azért baromi jó, mert így egy csomó olyan produkció megvalósul, aminek mozifilmként esélye se lenne.
Mit gondolsz, vállalsz még a jövőben a Brandonhoz hasonló, vagy valamelyest eltérő online projekteket?
Eddig élvezem ezt a fajta munkát, tetszik, hogy létrehozhatok egy világot az olvasók/nézők segítségével, akik elkísérhetnek az úton. Persze kérdés, hogy az emberek mennyire lesznek együttműködők, de majd elválik. Mindenesetre nagyon örülök neki, hogy ez a sorozat tényleg a javaslatok fényében formálódhat.
Erről az jut eszembe, hogy az internetezés akkoriban kezdett igazán nagy méreteket ölteni, amikor a Spaceden dolgoztunk (1999-2001), és feltűnt, hogy az emberek nagyon hamar, még a sorozat lezárása előtt elkezdték küldözgetni nekünk az ötleteiket. Akkoriban úgy éreztük, hogy nem tudjuk feldolgozni ezeket a javaslatokat, és arra törekedtünk, hogy az írói munkát teljesen elzárjuk a külső hatásoktól. A Brandon alapkoncepciójában viszont épp az a nagyszerű, hogy itt pont az ellenkezője történik.
Ha már szóba került a Spaced: a sorozat tele van popkulturális utalásokkal, és akkoriban még nem létezett a Wikipedia, hogy ezeknek utána lehessen nézni. Ha mostanában jönne ki a széria, szerinted más lenne a fogadtatása?
Nem hinném, hogy Simon [Pegg], vagy Simon és Jessica [Stephenson] manapság ilyesmit írna. A Spaced egyértelműen egy bizonyos kor és az akkori önmagunk terméke. És eleve úgy írtuk meg, hogy két szinten is élvezhető legyen: az emberek nézhették simán szitkomként, meg úgy is, hogy – akár sokadik megtekintésre – a kulturális utalásokra vadásztak. Örültem is, amikor megjelenhetett DVD-n, mert így az elszántabbak rongyosra nézhették. Nem vagyok benne biztos, hogy annyira más lenne a Spaced fogadtatása, ha mostanában kerülne a tévébe. Egyébként meg egyre inkább próbálok eltávolodni attól, hogy popkulturális utalásokkal rakjam tele a munkáimat.
Mondanál pár szót az írói folyamatról? Különösen az érdekelne, hogy a technológiai változások hatottak-e valahogyan arra, ahogyan írsz és rendezel.
Ha láttad a Brandon első részét, mindent tudsz arról, hogy nálam hogyan is fest az írói folyamat. Szerintem minden attól függ, hogy egyedül dolgozol-e vagy egy társsal. Amikor például Simonnal írok, egy közös irodában tesszük ezt. Általában megosztozunk egy laptopon, amit rácsatlakoztatunk egy kivetítőre, hogy mindketten lássuk, amit valamelyikünk éppen gépel. A közös forgatókönyveinket szó szerint egymás előtt írjuk. Hallottam már olyanokról, akik úgy dolgoznak valamin együtt, hogy igazából nincsenek is egy helyiségben, sőt egy országban. De amikor Simonnal vagy Joe Cornish-sal írok, mindig egy légtérben vagyunk.
Eddig háromévente forgattam nagyjátékfilmet, és a technológia időközben mindig hatalmas fejlődésen ment át. Amikor a Scott Pilgrimen dolgoztunk, talán még nem is léteztek iPadek. A fejlődő technológia rengeteg különböző úton-módon segíti a filmkészítést. A Scott Pilgrimet három évvel ezelőtt forgattam, és akkor leginkább az tűnt fel a változásokat illetően, hogy nagyon felgyorsult a vágás folyamata. Ez iszonyú sokat segített, hiszen így lényegében menet közben össze tudtunk állítani egy aránylag nézhető anyagot, amiből jobban láttuk, hol tartunk, és nem kellett fél évet várnunk arra, hogy a vágószobában kiderüljön az igazság.
Tekintve, hogy a számítógépes játékok nagy hatást gyakorolnak a munkásságodra, szerinted elképzelhető, hogy egyszer játékírásra adod a fejed?
Persze. Az évek során többször felkértek már arra, hogy közreműködjek játékfejlesztésben, és bár a Brandon más tészta, a készítése alatt sokat tanultam arról, hogy az ilyesmi pontosan hogyan néz ki a gyakorlatban. Szerintem egész biztosan élvezném.
Egy kicsit amúgy belefolytam a Scott Pilgrim-játék készítésébe. Nem túl komolyan, mivel lekötött a forgatás, de az alkotók folyton tájékoztattak arról, hogy hol tartanak. Érdekes volt látni, hogy a játék és a film lényegében egymással párhuzamosan készül. Ha egymás mellé rakjuk a képregényt, a filmet és a játékot, azt látjuk, hogy ugyanaz a történet három teljesen eltérő formában valósult meg, és mindegyik más végeredménnyel. A játék amúgy több szempontból is nagyobb mozgásteret ad a befogadónak, hiszen attól függően, hogy melyik figurát választjuk, más nézőpontot ismerünk meg.
Az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebben járnak moziba. Szerinted van jövője a közösségi filmnézésnek?
Abszolút. Szerintem az emberekben még mindig él a vágy, hogy egy filmet társaságban nézzenek meg. Annak ellenére is, hogy manapság több idegesítő tényezővel kell számolniuk, mint korábban, például a magasabb jegyárral, vagy azzal, hogy sokan nyomkodják az iPhone-jukat a nézőtéren. Én a magam részéről változatlanul szeretem a közösségi filmnézést. Mert ha semmi sem rondít bele, akkor nincs ennél jobb. Persze semmi bajom az otthoni mozizással, mindkettőnek megvannak az előnyei.
Egyes pletykák szerint a mentás-csokis Cornetto megjelenik majd a The World’s End című filmedben, amit jövőre mutatnak be. Mit tudsz erről mondani?
Szerintem a Simonnal és Nickkel közös filmjeimben egyre inkább erősödik a fagyifaktor. Eredetileg a Cornettós dolog a Haláli hullák hajnalában csak egy poén volt, a film premierjén viszont a Wall’s cégtől kaptunk ingyen Cornettókat. Ezért Simonnal úgy döntöttünk, hogy beleírjuk a fagyikat a Vaskabátokba is, hátha megint ilyen nagylelkűek lesznek. Sajna nem ez történt, úgyhogy a The World’s End az utolsó lehetőségünk. A film elkészítése igazából csak ürügy arra, hogy ingyen fagyit kapjunk.
Az interjú eredetileg itt olvasható.
Címkék: fordítás, interjú, websorozat
Partnereink
A Shaun óta sokkal coolabb Cornetto fagyit enni úgy érzem :)