thecompanion03

INTERJÚ, KINO LATINO

Nem legális, de nem is illegális, amit csinálunk

Árva Márton

2016/04/06

Pavel Giroud sportfilmet és kosztümös drámát keresztezett az El acompañante (A kísérő) című legújabb munkájában. A rendezővel többek között a kubai függetlenfilm ellenzéki szerepéről és a magyar film tudattalan hatásairól beszélgettünk a 2016-os Cinélatino fesztiválon.

Egyre több kubai műfajfilmet láthatunk, amelyek a nemzetközi fesztiválokon is megállják a helyüket. Ez minek köszönhető?

Ez a tendencia a kubai filmben végbement nyitásnak köszönhető. A 80-as években még csak tipikusan helyi szituációkra épülő komédiák készültek, de mára sokszínűbb lett az ország filmkészítése.

Ez mit jelent?

A 80-as években a közönség gyakorlatilag a kubai filmektől függött. Juan Carlos Tabío, Daniel Díaz Torres vagy Gerardo Chijona filmjeire gondolok, ezek a rendezők nagyon ügyesen szólították meg a nagyközönséget. Mindenki imádta az ő munkáikat, az emberek tömött sorban álltak a pénztáraknál, hűségesek voltak. Mindegy volt, mit nézel, csak menj moziba kubai filmre. Aztán jöttek a 90-es évek, amikor nagyon kevés hazai film készült, ráadásul ezek többsége spanyol koprodukció volt, így meg kellett felelniük a spanyol közönség ízlésének is. Ez még olyan fontos filmekre is vonatkozott, mint az Eper és csokoládé vagy Fernando Pérez munkái. Ez egy kevésbé termékeny időszak volt, ami után a 2000-es években jött az én generációm, felforgatva a szovjethez nagyon hasonló, hagyományos filmipart. Mert míg a régi rendszerben a teljes kubai filmgyártás az ICAIC [az 1959-ben alapított kubai filmintézet – Á. M.] kezében volt, ma ez egyre kevésbé van így.

A mi nemzedékünket már más érdekli, másfajta történeteket akar mesélni, és ez nem fér bele az állami gyártás profiljába.

Én innentől számítom a hivatalos állami struktúra alternatívájaként fellépő kubai függetlenfilmet, ami szerintem a Juan, a zombivadásszal ért fel a csúcsra. Ez a film a korábbi rendszerben készült darabok tökéletes ellentéte: zombifilm, kubai rekordnak számító 5 millió eurós költségvetéssel készült, ráadásul közönségsiker, és már 50 országba sikerült eljutnia.

 

YouTube előnézeti kép

A hivatalos politika mennyire próbálja az irányítása alá vonni a függetlenfilmeket?

Mondjuk úgy, hogy nem legális, de nem is illegális, amit csinálunk. Ez a tűrt kategória. Például a jogi környezet miatt nem lehet saját gyártócégünk, csak független alkotóként csinálhatunk filmeket. Az ICAIC gyakorlatilag rögtön a forradalom után létrejött, és a filmtörvény volt az új rendszer egyik legelső jogi intézkedése. Ez érthető, mert az akkori filmkészítők elkötelezett forradalmárok voltak, és nyilvánvaló volt, hogy ők fogják leghatékonyabban terjeszteni a forradalmi ideológiát. Ma ezzel szemben

Kuba gondjairól próbálunk filmeket csinálni, ami nem igazán fekszik a kormánynak.

Felemás helyzetben vagyunk: az állam nem reagál a kéréseinkre, de hagyja, hogy dolgozzunk a filmjeinken, amelyek iránt a világ többi részén szerencsére nagy az érdeklődés.

Hogy néz ki a gyakorlatban, amikor ma valaki megtűrt alkotó Kubában?

A kísérő készítésekor például csak forgatási engedélyt kértünk, és hogy adják meg a produkciónak a kubai nemzetiséget. Ez utóbbit négy évbe tellett elérni, többek között ezért készült olyan sokáig a film. De a bemutatáskor is érik hátrányok a függetlenfilmeket, van olyan, amit egyáltalán nem is mutatnak be: a Melaza például rengeteg nemzetközi fesztiválon szerepelt, de Kubában sose volt moziban. Még én sem tudom, hogy A kísérő otthon látható lesz-e nagyvásznon.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Honnan ez az erős műfaji hatás a kubai függetlenfilmben?

Az én nemzedékem kezdettől fogva kapcsolatban volt az amerikai zsánerfilmmel. Bár a 70-es években csak fekete-fehér kalózkópiákról vetítették ezeket Kubában, a fontosabb filmeket mindig meg tudtuk nézni. Emlékszem, először a Szárnyas fejvadászt is fekete-fehérben láttam a Yara moziban, és nekem máig az a verzió a legkedvesebb mind közül, a „Cuban Cut” – pedig azóta megnéztem a film többi változatát is.

Az is nagyon meglepett, amikor megvettem a Nagyítást DVD-n, és láttam, hogy az igazából egy színes film.

Szóval a szocialista blokk filmjei vagy a kvóták alapján behozott francia, angol, svéd és olasz művek mellett bevett gyakorlat volt az észak-amerikai filmek vetítése is.

Később, a szocialista blokk bukása után már a kubai mozikat is elérte Hollywood inváziója, mint a világ többi részét – persze egészen más okok miatt. Már nem érkeztek a szolidaritásból adományozott kópiák a korábbi szövetséges országokból, például Kelet-Európából, arra pedig nem volt pénze az államnak, hogy megvásárolja a vetítési jogokat. És mivel az Egyesült Államok és Kuba között nem voltak érvényes kereskedelmi kapcsolatok, Kubában nem kellett fizetni az amerikai filmek bemutatásáért. Így a gyönyörű, de üresen kongó és lepusztulóban lévő kubai mozikat DVD-vetítőkkel szerelték fel, és ugyanazokat a szuperhősös filmeket kezdték el játszani, mint máshol. Mindezt azért, hogy ne kelljen végleg bezárni a mozikat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

És mi a helyzet a te műfaji érdeklődéseddel?

Én személy szerint nagyon szeretem a műfaji filmeket. Mesélhetném úgy is a történetemet, hogy aznap döntöttem el, hogy filmes leszek, amikor kamaszként láttam a Tarkovszkijtól Tükört, de valójában engem Bruce Lee és Charles Bronson csábított el. Ezen kívül volt egy tévéműsor, aminek sokat köszönhetek. Az volt a címe, hogy 24xseg, és Enrique Colina volt a műsorvezető. Filmnézésre és -értelmezésre tanított. Én e miatt a műsor miatt sajátítottam el nagyon sok filmnyelvi szabályt, kívülről megtanultam belőle egy csomó Hitchcock-, Wilder-, Hawks- és Kubrick-jelenetet.

A kísérőre is nagy hatással volt az amerikai mozi, főleg a 70-es évek: Polanski, Scorsese, Forman.

Ők nem riadtak meg a politikai témáktól, de nem vetették meg a szórakoztatást sem, ami szerintem végső soron a film lényege. Annyira hiányzott nekem a szórakoztató film a kubai palettáról, hogy úgy döntöttem: ha nincs, majd megcsinálom én. Ezért is követi A kísérő forgatókönyve a klasszikus karakterfejlődés ívét. Azt viszont nem szerettem volna, ha a finálé túlságosan hollywoodias hatásokat használ, ezért a film végi bokszmeccset csak tévéközvetítésben mutatom meg, nem úgy, mintha mondjuk a Rockyt néznéd. Persze nyilván nem is lett volna reális a Rocky vagy a Dühöngő bika babérjaira törni, amikor mindössze öt óránk volt felvenni a meccs jelenetét, ráadásul nekem nem volt külön koreográfusom, mindent magamnak kellett megrendeznem. Tulajdonképpen szerencsés vagyok, hogy sikerült elkészíteni ezt a filmet, de ehhez az is kellett, hogy partnereket keressek Franciaországban, Venezuelában és Kolumbiában.

thecompanion03

Mi alapján építetted fel A kísérő koncepcióját?

Olvastam egy újságcikket, amiből az derült ki, hogy az ENSZ rangsorában Kuba volt ez egyik legsikeresebb a HIV vírus és az AIDS féken tartásában. Elkezdett piszkálni a kérdés: hogy lehetnek ilyen alacsonyak a számok egy olyan országban, ahol senki sem fogja vissza magát, ha szexről van szó? Ezután találtam utalásokat Los Cocosra [A kísérőben szereplő HIV-AIDS szanatórium – Á. M.], ahova a vírus megállítása érdekében a kubai hatóságok gyakorlatilag bebörtönözték a fertőzötteket. Először az fogalmazódott meg bennem, mennyire elítélem ezt az intézményt. De rengeteg interjút csináltam olyanokkal, akik jártak a szanatóriumban, és a legtöbben azt mondták, hogy bár megfosztották őket a szabadságuktól, annak az orvosi segítségnek köszönhetően vannak még életben, amit ott kaptak. Később azt is kiderítettem, hogy a betegeknek heti egy kimenő volt engedélyezett, de csak kijelölt kísérő felügyelete mellett. Ekkor döntöttem el, hogy egy ilyen kísérő lesz a filmem főszereplője.

A másik tény, amivel meglepő volt szembesülni, az, hogy az AIDS Kubában egyáltalán nem a meleg közösségekben fertőzött először, hanem az Afrikában harcoló katonák hozták be az országba.

Erről persze abban az időben nem lehetett tudni. A betegségről tudósító első újságcikk – ami egyébként szerepel is a filmben – egy az ICAIC-nak és a kubai tévének dolgozó, szabadelvű, biszexuális férfi halálhírét közölte. Ő lett az AIDS arca Kubában azok helyett a nemzeti hősök helyett, akik terjesztették a világban a szocializmus eszméit.

A 80-as évekre irányuló kutatásaim harmadik része pedig a politikai konfliktusokra fókuszált. Ebben az időszakban Kuba bojkottálta a los angelesi és a szöuli olimpiát, hogy szolidarítson a szocialista blokkal. Ezzel pedig egy egész sportológeneráció vesztette el a versenyzés lehetőségét. Sokan tényleg a sportáguk legjobbjai voltak, mégis úgy haltak meg, hogy esélyük sem volt olimpiai bajnoki címre.

thecompanion04

Tehát ez még ma is érzékeny kérdés? Mik voltak a hazai politikai vagy sajtóreakciók?

A kubai forradalom leginkább hangoztatott értékei a sport, a népegészség, az oktatás és a fegyveres erők. A kísérő történetében ebből több elemet is meg tudtam bolygatni, és rá tudtam mutatni, hogy nem minden olyan felhőtlenül sikeres, mint ahogy azt mutatják. A kísérőre adott közvetlen politikai reakciókat nem ismerem. A hivatalos kubai sajtó kemény volt a filmmel, de azzal jóformán nem is foglalkoztak, hogy az AIDS-ről szól, tőlük akár lehetett volna bankrablásos sztori is. A fesztiválokon mindenesetre jól futott, sokan megnézték. A mai generáció nem ismeri ezeket a történeteket, az idősebbek pedig inkább elfelejtenék. Ezért fontos, hogy elkészült a film.

YouTube előnézeti kép

Vizuálisan is igazodsz a megidézett kor esztétikájához.

Szerettem volna nyolcvanas évekbeli kinézetet a filmnek. A díszletek, a jelmezek mind nagyon inspiráltak, és ezt a világot a tipikusan korabeli kameramozgásokkal és a megvilágítással is hangsúlyozni akartuk. A színészek is a korabeli nyelvjárást használják, sőt még a járást is külön gyakoroltuk, hogy hitelesebb legyen. Nagyon érdekes volt felidézni a gyerekkorom világát, és teljesen belelendültem, amikor megláttam azokat a mintákat, tárgyakat és bútorokat, amik akkor körülvettek. A korabeli vizuális kultúra megidézése kevésbé volt tudatos, de

több filmszerető barátom és 60 év körüli kubai filmes tisztségviselő is szóvá tette, hogy olyan, mintha egy magyar filmet látna.

Hogyhogy?

Ebben az időszakban el voltunk árasztva magyar, bolgár és cseh filmekkel, A kísérő ezeket idézte fel bennük. Én ezt csak KGST-esztétikának hívom. Ez leginkább a színeken látszik, amire persze rá is erősítettünk az utómunkával, hogy olyan legyen, mintha Orwo negatívra forgatott képeket látnál, ami egy keletnémet gyártású nyersanyag volt. Szóval nagyon szórakoztató volt az alkotási folyamat, de inkább a hangulatot kerestük benne, nem konkrét referenciákat. Ez a képi világ úgy ivódott belém, ahogy egy mai amerikai gyereknek alapélménye az MTV.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hogy látod Kuba és az Egyesült Államok közeledését? Ez lehet hatással a filmkészítésre?

Szerintem ez túlélési stratégia, mivel Kuba a Szovjetúnió felbomlása után egyedül maradt. Venezuela maradt még a szövetségesek közül, de ott most teljes a káosz. Kuba az USA számára új, termékeny piac, ez pedig az ideológiai különbségeket is áthidalja, ráadásul azon a fronton is észlelhető az enyhülés. Ez persze hatással van a filmiparra is, például több nagy produkciót is forgattak Kubában, mint a Halálos iramban egyik részét vagy a House of Cardst.

Csak attól félek, hogy Kuba is Panama és a Dominikai Köztársaság sorsára jut, és szervizcéggé, asszisztenciává és díszletté válik.

Mert bármilyen színvonalas szolgáltatást nyújtanak is a kubaiak ezeknek a produkcióknak, ettől még a saját nemzeti filmgyártás nem fog fejlődni. A 60-as évek forradalmi Kubájának a kultúra, azon belül is a film adta a méltóságát. Fidel Castro nagy érdeme az volt, hogy elhitette a világgal, nálunk fontos dolog a kultúra. Ma viszont a munkám miatt már én is félig-meddig Spanyolországban élek.

Miért?

Mert például nagyon sok munkámhoz fontos az internet, és azt Kubában nem lehet rendesen használni.

Melyik műfaj fog legközelebb életre kelni Kubában?

Rengeteg olyan eltemetett történetünk van, amilyet sehol máshol nem találsz. A 80-as években például látszólag minden a legnagyobb rendben volt, pedig valójában ott a magva a mostani hanyatlásnak. Ezt rajtam kívül is sokan vizsgálják, ilyen film például a La obra del siglo, de nemsokára bemutatják a Santa Y Andrést is. Szerintem a melodrámának nagy jövője van Kubában, ami már egyébként is komoly hagyománnyal bír a kultúránkban. A másik fontos műfaj pedig a komédia lehet, mert az a társadalomkritika legjobb eszköze.

pg4

© Árva Márton

Címke:

korine00

INTERJÚ

57179665

MI FOLYIK ITT?

loshongos00

INTERJÚ, KINO LATINO

voight

OFF SCREEN

2001-a-space-odyssey-original

INTERJÚ

Harry Brown movie image Michael Caine

INTERJÚ

blindcriticlead

INTERJÚ, Jegyzet

Shia_interview

OFF SCREEN

deakins1

INTERJÚ

woody5

INTERJÚ

Pigeon_Limping_Lotta a

MI FOLYIK ITT?

guard02

INTERJÚ

orangelead2

INTERJÚ, LÁNCREAKCIÓ

carruthlead2

INTERJÚ

Van_valaki

INTERJÚ

enemy01

INTERJÚ

Képernyőfotó 2014-06-20 - 14.55.30

EXKLUZÍV, INTERJÚ

roverlead

INTERJÚ

2full5

MI FOLYIK ITT?

fr

HARDCORE