INTERJÚ

Woody Allen szerint az élet egy tragédia

Jankovics Márton

2014/10/08

Még a saját írógépében sem képes egyedül kicserélni a szalagot – az öregedést pedig végképp nem ajánja senkinek.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a nagy komikusok csupa vidám és optimista emberek. Legutóbb Robin Williams váratlan öngyilkossága – vagy épp Chevy Chase vallomása saját depressziójáról – cáfolt rá kíméletlenül erre a naiv feltételezésre. Mindenki kedvenc neurotikus hipochondere, a humoros bonmot-k koronázatlan királya, Woody Allen is már sokszor kifejtette pesszimista világnézetét. Saját bevallása szerint, még hihetetlen alkotói termékenysége is annak köszönhető elsősorban, hogy a megfeszített munkában legalább el lehet rejtőzni a hétköznapi élet borzalmai elől. Erről beszélt kérlelhetetlen őszinteséggel a The Talksnak adott pár éves interjújában is,

ahol azt is el árulta, hogy mi az egyetlen hely, ahol sírni szokott, és hogy miért nem szerepel mostanában a saját filmjeiben.

Mr. Allen, tényleg úgy gondolja, hogy a boldogság elérhetetlen az életben?

Mindig is ez volt a nézőpontom. Egy meglehetősen elkeserítő és pesszimista nézőpont. Ez már kissrác korom óta megvan, de a helyzet legalább nem romlott, vagy ilyesmi. Úgy érzem, hogy az élet egy keserű, fájdalommal teli, rémálomszerű és értelmetlen élménysor, és az egyetlen esély a boldogságra, ha fogsz pár szép hazugságot, és becsapod magad.

Azért nehéz elképzelni, hogy Woody Allennek ilyen nehéz élete van…

Én nagyon szerencsés voltam, hisz a tehetségemet egy rendkívül termékeny pályafutásba fordítottam, de az élet minden egyéb területén rosszul működöm. Nem vagyok jó az életen való átevickélésben, ideértve a leghétköznapibb dolgokat is. Amik legtöbb ember számára gyerekjátéknak számítanak, azok számomra olykor hatalmas traumát jelentenek.

woody6

Tudna mondani egy példát?

Becsekkolni a reptéren vagy egy hotelban, kezelni az emberekkel való kapcsolataimat, kimozdulni egy sétára, visszaváltani árucikkeket egy üzletben… 16 éves korom óta ugyanazon az Olympus írógépen dolgozom – de még mindig olyan számomra, mintha vadonatúj lenne. Minden filmemet azon írtam, de mostanában tanultam meg magamtól kicserélni a tintaszalagot benne. Volt idő, mikor kizárólag abból a megfontolásból hívtam át embereket vacsorára, hogy segítsenek kicserélni a szalagot. Ez maga a tragédia.

Nem bízik az élet örömteli dolgaiban?

Az élet tele van jó pillanatokkal – nyerni a lottón, megpillantani egy gyönyörű nőt, egy jó ebéd – de egészében véve mégiscsak tragikus.

A jó nem több, mint egy kellemes oázis. Nézze csak meg Bergman A hetedik pecsétjét: egy nagy tragédiáról szól, ám van benne egy pillanat, mikor a főhős gyermekek gyűrűjében ül, tejet iszogat és epret eszik. Aztán ez a gyönyörű pillanat elmúlik, és mindnyájan visszatérünk az emberi létezés valóságához.

A szeretetről is hasonlóan pesszimistán gondolkodik?

Sokkal jobban függünk a szerencsétől, mint gondolnánk. Azt mondják, hogy ha jó kapcsolatot akarsz, dolgoznod kell rajta. De sosem halljuk ezt a frázist olyan dolgokról, amiket igazán szeretünk az életben, mondjuk a vitorlázásról vagy a focimeccsre járásról. Ezekről sosem mondjuk, hogy dolgoznunk kell rajta. Csak egyszerűen szeretjük csinálni. Épp ezért, nem lehet dolgozni egy kapcsolaton sem; ahogy nem lehet kontrollálni sem. Szerencsésnek kell lenni és át kell evickélni az életen. Ha nem vagy szerencsés, akkor készen kell állnod bizonyos mennyiségű szenvedésre.

Szokott sírni?

A moziban állandóan sírok. Valószínűleg ez az egyetlen hely, mert amúgy nem megy a sírás. A Hanna és nővéreiben volt egy jelenet, ahol sírnom kellett volna, és mindent kipróbáltunk, de egyszerűen képtelen voltam rá. A szemembe fújtak mindenfélét, és nem ment, ám a moziban rendre zokogok. Olyan ez mint egy varázslat, ha megpillantom a Biciklitolvajok vagy a Nagyvárosi fények fináléját. A mozi az egyetlen ilyen hely – színházban még soha nem sírtam, és a valós élethelyzetekben is alig.

woody4

Régebben majdnem az összes filmjében ön volt a főszereplő, de manapság egyre kevesebben tűnik fel. Miért?

Ez csak azért van, mert nincs számomra jó szerep. Sokáig én játszottam a romantikus hőst, aztán kiöregedtem ebből a szerepkörből. És egyszerűen nem jó móka nem azt a karaktert játszani, aki megkapja a nőt a végén.

El tudja képzelni, milyen frusztráló Scarlett Johanssonnal vagy Naomi Watts-szal úgy forgatni, hogy a másik fickó kapja meg őket, míg én vagyok a rendező.

Én csak az az öreg csotrogány vagyok ott a vásznon, aki rendezte a filmet. Na, ezt nem szeretem. Én az szeretek lenni, aki ott ül a nőkkel szemben az étteremben, belenéz a szemükbe, és hazudik nekik. Ha ezt nem csinálhatom, akkor már nem lelek benne túl sok örömet.

Mi a meglátása az öregedésről?

Pocsék alkunak találom. Semmi előny nem származik az öregedésből. Nem leszel okosabb, bölcsebb, érettebb vagy kedvesebb. Semmi jó nem történik. A hátad fájni kezd, romlik az emésztésed és a látásod, és még hallókészülékre is szükséged lesz. Megöregedni tehát rossz üzlet, és mindenkinek azt ajánlom, kerülje el, ha teheti. Nincs benne semmi romantikus.

Abbahagyja valaha a filmkészítést?

Egyszerűen élvezem a munkát. Hol máshol találnék ambíciót? Művészként mindig a végső teljesítményre törekszel, de sosem érheted el. Leforgatsz egy filmet, és tudod, az eredmény lehetett volna jobb is. Újra megpróbálod, és megint kudarcot vallasz. Bizonyos tekintetben, ezt élvezetesnek találom. Sosem téveszted szem elől a célodat. Én nem a pénzért dolgozom, vagy azért, hogy bevételi rekordokat döntsek meg – egyszerűen kipróbálok dolgokat.

Mi történne, ha egyszer csak  elérném a tökéletességet? Mihez kezdenék magammal azután?

(Fordította és szerkesztette: J. M.)

(A szöveg az alábbi interjú rövidített változata)

Címke: , ,

INTERJÚ, KINO LATINO

INTERJÚ

MI FOLYIK ITT?

INTERJÚ, KINO LATINO

OFF SCREEN

INTERJÚ

INTERJÚ

INTERJÚ, Jegyzet

OFF SCREEN

INTERJÚ

PRIZMATUBE

MI FOLYIK ITT?

INTERJÚ

INTERJÚ, LÁNCREAKCIÓ

INTERJÚ

INTERJÚ

INTERJÚ

EXKLUZÍV, INTERJÚ

INTERJÚ

MI FOLYIK ITT?