Van_valaki

INTERJÚ

Miért nem csinálunk inkább egy filmet? – Beszélgetés Reisz Gáborral, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezőjével

Lichter Péter

2014/07/09

Reisz Gábor első játékfilmjét, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant a Karlovy Vary Filmfesztivál közönsége láthatja először. A film elkészülte apropóján ültünk le beszélgetni, hogy egy kevéssé szerkesztett, kötetlenebb interjúban elevenítsük fel az ide vezető utat.

Ma délelőtt újranéztem a kisfilmjeidet a Vimeón, és feltűnt egy apróság. A VAN valaminek a főszereplőjét Szentesi Áronnak (Ferenczik Áron) hívják, sikeres étterem-tulajdonos bátyját Balázsnak, akit Makranczi Zalán alakít. Ugyanő volt a főhőse a Külalaknak, ott Szentesi Bálint volt a neve.

Igen, eredetileg Áron bátyja Bálint volt, ugyanaz a karakter, mint a Külalakban. Csak már volt egy Bálint karakter Áron haverjai között, és a névazonosság bekavart volna. Meg Makranczi olyan Balázsos kinézetű. De igen, eredetileg azt gondoltam, hogy a Külalak után pár évvel látjuk ezt a fickót ebben a mellékszerepben, miután otthagyta a kommunikációs melóját és éttermet nyitott, új életet kezdett, új felességgel stb.

kulalak

A Külalak című film részlete

Olyan fura, hogy a magyar filmekben viszonylag ritkán vannak német eredetű vezetéknevű karakterek. Pedig ennél sokkal többen vannak, vagyunk, nem?

Igen, például az osztályunk egyharmada is német(es) vezetéknevű: Szeiler, Szimler, Reisz. A Pluhár… talán ő is, nem tudom.

Na, akkor kezdjünk interjúzni rendesen. Vagy legalábbis csináljunk úgy.

Ja, ez eddig is forgott? (a diktafonra mutat)

Igen.

Úristen.

Ne félj, rendesen megvágom. Vagy legalábbis nem mindent fogok begépelni, csak majdnem.

Csináljak ilyen tapsokat?

Oké.

(Reisz tapsol egyet.)

Na, figyelj, régi dolgokról is foglak kérdezni. Például érettségi után a TF-re mentél, amit el is végeztél. Utána jött 2004-ben az ELTE filmtudományi tanszéke, onnan ismerjük egymást. De hogyan jutottál el onnan ide? Azért ez elég nagy kitérő.

A TF előtt azért én nagyon barátkoztam a filmezéssel. Most vicc nélkül: óvodás koromban egyszer le kellett rajzolnom, hogy mi leszel, ha nagy leszel, tudod, mikor a lányok ilyen tündéreket, a fiúk meg tűzoltókat rajzolnak. Én meg akkor láttam a Csillagok háborúját először, és abból rajzoltam egy jelenetet, de úgy, hogy rajta volt egy kamera is, ami egy fekete doboz volt. Nagyon sok filmet néztem később is, ez mindig bennem volt, hogy ebbe az irányba menjek. De nem voltam valami jó tanuló, viszont ott volt a sport, és akkor valahogy adott volt, hogy ebbe az irányba menjek.

Vízilabdáztál, ugye?

Igen.

És ilyen komolyan toltad?

A vízilabdázást csak komolyan lehet tolni. Focizni talán lehet hobbi szinten, vízilabdázni nem. Ha vízilabdázol, akkor heti hét edzéssel kell számolni. Nem is vettem félvállról, csináltam rendesen, mondjuk teljesen középszerűen, én voltam a totális közepe a mezőnynek, vagy talán még azalatt. És hát nem tanultam agyon a gimnáziumot. De nagyon érdekelt mindig a festészet, a zene. Szép lassan rájöttem, hogy nem véletlenül rajzoltam azt szaros koromban, mert mindaz, ami fontos nekem, a zene és a kép, az a filmben van meg. De nem volt semmi lehetőség, ezért keresgéltem, hogy hogyan jussak el a filmig. Teljesen hülye gondolataim voltak: például, hogy elmegyek Dél-Afrikába vízilabdázni, mert ott nem tudnak olyan jól vízilabdázni, ott megtanulok kiválóan angolul, és onnan elmegyek Hollywoodba. Tizennyolc évesen, halál komolyan voltak ilyen terveim. Erre mondják, hogy későn érő típus. A TF-en volt egy tanárunk, aki filmklubot vezetett, és ő annyira felnyitotta szemem, hogy utána filmet is próbáltam csinálni. Egy házibulin előkerült egyszer egy kamera, és elkezdtünk hülyéskedni. Emlékszem milyen izgalmas felismerés volt, hogy a filmkészítés alapvetően nagyon egyszerű. Tényleg annyi, hogy felveszed a haverjaid úgy, hogy ha itt leállítod a kamerát, amikor ő beszél, és elfordítod kilencven fokkal és elindítod, amikor a másik beszél, akkor az olyan lesz, mintha egymással beszélgetnének. Aztán az egyik nyáron felhívtam az egyik nagyon jó barátomat, Artúrt, hogy csináljunk egy filmet: és önmagában az, hogy néhány nap alatt megcsináltuk, aminek eleje, közepe és vége van, az számomra katartikus élmény volt. Ekkor már készültem az ELTE filmszak felvételijére, és az a korszak felért a teljes megvilágosodással, amikor rájössz arra, hogy tanulni, nem azt jelenti, hogy beseggeled a dolgokat, hanem csak elolvasod. Mert annyira érdekel minden szava a tananyagnak, hogy az elsőtől az utolsó szóig megmarad benned akár egy Gregor-Patalas. Amikor az utolsó, harmincas évekbeli francia film címe is érdekel, és azt érzed, hogy milyen jó lenne ezeket megszerezni és megnézni, szóval ez az egész így elöntötte az agyamat. És amikor az ELTÉ-n többek között veled is találkoztam, és azt láttam, hogy körülöttem mindenki ebben az őrületben van, az meg kurva jó dolog volt.

Van_valami

Jelenet a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanból

Az ELTE filmtörténetes, filmelméletes része mennyire volt hasznos? Nem volt kidobott két év gondolom.

Egyáltalán nem volt az, sőt, a TF-en eltöltött évek sem voltak kidobott évek. Idő volt, amíg rájöttem, de a kitartást, akaraterőt, félelmek leküzdését, magabiztosságot, mind a TF-nek és a sportnak köszönhetem. Nincsenek kidobott évek, csak van úgy, hogy az ember nincs tisztában azzal, hogy most épp felkészül valamire. Az ELTE egy lubickolás volt. Két dolog, ami nagyon durván él bennem: Szabó Gábor gyakorlati órái és Varró Attila filmtörténet szemináriumai. Mindig azt gondoltam, hogy olyan filmekről, amiket nem láttál, idegesítő előadásokat hallgatni. De Attila óráin kurva jó volt, hogy más kontextusba kerültek a filmek, és rendszerben kezdted látni a filmtörténetet. Az nagyon hasznos volt.

Volt valami a klasszikusok közül, ami beragadt?

Hát még a felkészülés alatt Buñuel nagyon tetszett, tőle szinte mindent szerettem. Leginkább Az öldöklő angyal. Aztán az egyetemen láttam, kópiáról, Murnau Az utolsó emberét. Az brutális hatású volt.

Aztán 2006-ban felvettek az SZFE-re, ahol az osztályban te voltál a legidősebb. Ott volt, akit az érettségi után rögtön felvettek, azt hiszem többek között Szimler Bálintot is. Hozzá képest rajtad átment az élet…

(Reisz nevet)

Lumbágóval…

Milyen volt a légkör az osztályban? Mert azért az elég más közösség volt. Az ELTÉ-n rajtunk kívül elég keveseknek volt filmrendezői ambíciója – legalábbis az évfolyam nagyságához képest biztos, hogy csak egy maréknyian gondolkodtunk filmkészítésben. Ott az emberek nagy része „csak” filmbuzi volt, ezért nem is alakult ki mondjuk versengés. Ez a helyzet a Filmművészetivel megváltozott.

Hát ez a filmbuzi és filmrendező szembenállás az első pillanattól kezdve feltűnt és nagyon zavart. Amikor odamentem a Filmművészetire, akkor azt gondoltam, hogy na, ha az ELTÉ-n voltak filmbuzik, akkor itt aztán végképp csak azok lesznek. De nem. Voltak olyanok, akiket érdekeltek a filmek, voltak olyanok, akiket csak bizonyos típusú filmek érdekeltek, és a többire azt mondták, hogy azok szarok. De a mindenevő nyitottság az nekem hiányzott csomószor. De ez aztán később változott. Mert igen, valószínűleg más érdekel tizennyolc évesen, mint nyolc évvel később, és ebből a korosztályos szempontból a mi osztályunk nagyon vegyes volt. Az osztályközösség kezdetben nagyon erős volt. Ezt nem feltétlenül Ildikó [Enyedi Ildikó, osztályfőnök] generálta, neki inkább az egyének voltak a fontosak. De mi éreztük, hogy tenni kell azért, hogy ne felejtődjünk el a sok Grün-osztály között, ezért kezdtük el első végén szkeccs filmet készíteni [8 című film 2007-ből]. De harmadév környékére ez megváltozott, akkor kezdett el kicsit széthúzni az osztály. Szerintem ez több dolognak is köszönhető: a filmek elkezdtek kikerülni az iskola falain kívülre, amitől beindult egy ilyen rivalizálós attitűd. A Dán Nemzeti Filmfőiskola filmjeit nem vetíthetik sehol az iskolán kívül. Csak a diplomafilmeket viszik fesztiválokra. Ez egy teljesen logikus dolog. Persze ők ezt megtehetik, nem kell szétreklámozniuk a diákjaikat és az iskolát. Ezt az SZFE jelenleg nem teheti meg. De a dánok hozzáállása teljesen érthető, ha valaki nincsen kész, azt miért kell mutogatni? Ez a fesztiválozás olyan folyamatokat indít be, ami káros. Emlékszem az első, vagy második év végén az volt a fontos, hogy ott vagy-e a Filmszemlén. Miért? Miért fontos? Nyugodjál le, majd ott leszel.

De a végén csináltatok még egy szkeccs filmet.

Igen, utolsó évben, mesterségesen és kemény munkával össze lehetett fogni a közösséget annyira, hogy megcsináljuk a Nekem Budapestet.

enyedi_osztaly

Az Enyedi-osztály (Nekem Budapest)

Annak te voltál kvázi a motorja.

Igen, ezt én találtam ki, vagyis én akartam ezt, hogy csináljunk valamit, mert ha nyolcan összefogunk, akkor csak csinálunk filmet. És kell, hogy legyen film. Csinálnunk kell a filmet, nem pedig ez az izé, ez a…

…pöcsölés.

Igen, pöcsölés. Akkor szűnt meg az MMKA és állt fel a Filmalap, a filmesek elkezdtek petíciókat írni, ami mind tök jó, de miért nem csinálunk egy filmet? Jóval szegényesebb körülmények között akartuk ezt megcsinálni, aztán szerencsénk volt, mert beszálltak szponzorok. De nem volt könnyű, főleg utolsó évben, amikor már mindenki a maga útját járja.

Visszatekintve milyen élmény volt az első komolyabb költségvetésű kisfilmedet, a Valakinek a valamijét forgatni? Ez még 2009-ben volt.

Hát eléggé be voltam szarva. De mindig van egy pont amikor belátod, hogy fölösleges beszarva lenni, jobb ha csinálod. A Valakinek a valamije egy személyes dologból készült: az öröklés élményéből. Amikor megpróbálod az anyagi és a spirituális részét feldolgozni az öröklésnek. Ez még az ELTE alatt történt velem, ami egyáltalán nem tudott nyugodni. Aztán amikor az SZFE-re felvettek, belefutottam egy őrült dologba: amikor a bátyámék beköltöztek az új irodájukba, akkor egy nagyon fura helyzetben találtam magam. Egy számomra teljesen idegen néni személyes holmijait kellett kidobálni, a tésztaszedőjét, a full személyes fotóit.

Erről csináltad a dokumentumfilmedet, a Jót és Semmit.

Igen. Ez az élmény nagyon mellbe vágott, és feljött bennem egy sor régi emlék, és arra gondoltam, hogy ezt feldolgozom fikciós formában is. Jakab Julival, aki akkor forgatókönyvíró szakos volt, leültünk és elkezdtünk ezen gondolkozni. Alap személyes élmények megmaradtak benne, amik tényleg megtörténtek velem.

A Külalak is hasonló témát boncolgat.

Igen, de a Külalakban kicsit más a helyzet. Az két személyes élményből jön. Az édesapám gépészmérnök, és valamikor a TF alatt ültem a szobámban és bejött, hogy megmutassa valami régi, egyetemista jegyzetét: láttam, hogy egy vers. Én az életben nem tudtam arról, hogy ő verset írt. És ültem ott, és azt éreztem, hogy most ismertem meg igazán az apámat. A másik, a filmben szereplő Dsida Jenő-vers, amit a TF-en egy beszédtechnika órán egy levegővel kellett felmondani. Annál abszurdabb helyzetet ritkán éltem át azóta is, hogy a TF harmadik emeletén, egy gerelyhajító, egy birkózó egy focista ülnek, edzésről beugorva izzadtan, sport dresszben és Dsida Jenő verset mondanak. A negyedik ismétlés után megfagyott a levegő, leírhatatlan élmény volt.

Nem gondoltál arra, hogy a sportról, vagy a sportolói múltadról csinálj filmet?

A sportfilmek egytől egyik a győzelemről szólnak. Engem az érdekelne egy sportfilmben, hogy mi van a középszerrel. Hogy hogyan tudod feldolgozni azt, hogy középszerű vagy. Nem is értem, hogy miért mindig csak a sikerről forgatnak filmet.

Láttad már Coenektől az Inside Llewyn Davis-t?

Sajnos nem, még nem, de nagyon meg akartam nézni, csak valahogy a film befejezésekor nem volt időm vagy energiám más filmeket nézni. Egy hónapja nem voltam moziban, az a baj.

Mindenképpen nézd meg, mert szerintem nagyon fog tetszeni. Gyönyörű óda a sikertelenséghez.

Oké, Coenéket meg amúgy is imádom.

Végül is a generációnkból te voltál az első, aki megkerülve a bevezetett pályázati szisztémát gyakorlatilag nulla pénzből filmet forgat. Persze volt már erre korábban példa, idén Novák Erik forgatta gerillában a Fekete Levest. Te miért?

Azért a VAN valamiben volt Filmalapos pénz, mert a rövidfilmes diplomafilm költségvetése benne van. De az, hogy miért nem kezdtem el rendesen pályázni? Mert türelmetlen vagyok. Ráadásul tökéletesen egyetértettem Schulze Évával, az iskola dramaturg tanárával, hogy ennek a filmnek egy komolyabb pályázati díj csak rosszat tesz. Beláttam, hogy ezt egy olyan film, amit végig kell majd szenvedni.

Meg amúgy is van benne egy ilyen újhullámos életérzés.

Nagyon nagy élmény így forgatni, szerelemből csinálni a filmet, és tisztában lenni azzal, hogy akik ott vannak, akik veled együtt menetelnek Budapest utcáin a vállukon a cuccokkal, őket ugyanaz a kíváncsiság, és kísérletvágy mozgatja, ami engem is.

Még anno, hasonló gondolatmenetre utalva mondta nekem Nemes Gyula az Egyetleneim forgatása alatt, hogy az igazi filmezés az amatőrfilmezés, amikor kimegyünk az utcára ökörködni a kamerával.

Ha össze kell vetni a korábbi kisfilmes forgatásokkal a VAN-nak készítését, hát sokkal romantikusabb és idealisztikusabb így harcolni a magyar nézőkért, hárman négyen vonulni hátitáskákkal, gerillázni Pesten és Budán. Ugyanakkor pont a nézőt teljesen hidegen hagyja, hogy hogyan készült a film, ő lát amit lát.

És milyen volt a rendezés mellett fényképezni is a filmedet?

Hát, te.. Rohadt jó. (nevet)

Oké, de ilyet korábban nem nagyon csináltál, maximum az ELTÉ-n.

Hát éppen ez az. A felvételi filmnél is nekem kellett operatőrködni, gondoltam, hogy visszalépek a kezdetekhez, és a diplomafilmemnél is én fogom majd a kamerát, csak egy kicsit hosszabban. Igyekeztem a rendező operatőr kommunikáció fázisát átugrani. Persze azzal tisztában voltam, hogy ez által nem lesz olyan minőségű, mintha egy operatőrrel dolgoznék. Marci [Rév Marcell operatőr a Külalakot, később a Fehér Isten és a Viharsarok című játékfilmeket fényképezte] volt az első akivel megdumáltam ezt a fajta felvételi módot, és nemcsak egyetértett ezzel, hanem eggyel durvább megoldást is javasolt, hogy vegyem régi kamerával az egészet. Szerintem minden film más és más felvételi módot kíván, de azt látom, hogy egy csomó minden ok nélkül túl van szépelegve. Nem értem, hogy egy vágókép felvétele egy sótartóról, miért negyed vagy fél óra. De tényleg. Világítják a kibaszott sótartót, ahelyett, hogy fognák a kamerát, megnyomnák a felvételgombot és kész. Behoznak mindenféle lámpákat, és lesz egy gyönyörűen bevilágított sótartó. Amit aztán kivág a vágó. (nevet)

Nyilván a jó operatőr minden snittet Roger Deakins-módjára akar megcsiszolni.

Igen, de ez valahol a filmtörténetből ránk maradt reflex, hogy a filmképet, mint valami kicentizett festményt, vagy fotót csak világítással, derítéssel és nagy apparátussal lehet megcsinálni. 2014-re eljutottunk odáig, amikor már tulajdonképpen semmilyen világításra nincs szükséged, mégis három kamionnyi lámpával érkeznek meg a filmesek, lezárják az utcát és elbasszák az időt a világítással.

(mindketten röhögünk)

Ezt a gondolatmenetet kifejtetted már korábban mondjuk a Rév Marcinak is?

Ebben a filmben én így gondolkodtam. Más film esetében, mondjuk egy thrillernél, ahol a fény meghatározó elem, az egészen más. De ebben a filmben nem működött volna, hogy ha elkezdem a haverjaimat a Krimóban bevilágítani, sminkelni, felvenni a sótartót, akkor azok hazamentek volna a felénél.

YouTube előnézeti kép

Ha már itt tartunk, milyen volt amatőrökkel forgatni? Vagyis amatőr és profi színészekkel egyszerre dolgozni.

Áron szerintem fél-amatőr. Sokkal többet tud a színjátszásról, mint egy amatőr, de soha nem tanult színészkedni. A koncepció az volt, hogy az a világ, ami körbeveszi Áront, azt színészek népesítsék be, a saját világát, generációját pedig amatőrök. Tehát az egy másik nyelv legyen, amit mi beszélünk, és más az, amit a család, a HR, stb. De azért voltak persze kivételek.

A szülőket alakító színészek nagyon jók voltak a filmben.

Bartsch Kata színésznőt megkértem, hogy segítsen a castinggal. Mert… Hogy mondjam, nehezen barátkozom a színházzal, ezért nem nagyon ismerem a színészeket. Biztos mindenki azt gondolja, hogy mekkora tahó, hülye TF-es, de az van, engem nagyon sok színdarab zavar. Egyszerűen az, hogy bemész egy terembe, leülsz egy székre, és akkor bejönnek emberek a színpadra, akik nem veszik észre, hogy ott ülsz. Ha meg észreveszik, akkor az zavar… Biztos nem próbálkoztam még eleget ahhoz, hogy a színházat megszeressem, ugyanakkor tényleg azt gondolom, hogy a színház és a film rokoni kapcsolata egy nagy kamu. A színház távolabb van a filmtől, mint a festészet vagy a zene. Lényeg, hogy Kata javasolta Kovács Zsoltot. Akkor már Zalánnal próbáltunk, aki mondta, hogy a Kovács Zsolt az isten. Mondtam, hogy oké, de azért megnézem. Kaposváron játszik, lementünk az Áronnal, csináltunk ott egy próbát, és a legelső pillanattól kezdve éreztem, hogy megvan. Annyira természetes a Zsolt, közben meg jár az agya. Imádom őt.

Mennyire szoktad előre megtervezni a jeleneteket?

Hát ez változó, általában szoktam story board-ot rajzolni. Itt is voltak olyan jelenetek, amiket előre megterveztem. De azért elég sokat kellett improvizálni. Amikor kimentünk Lisszabonba, három nap alatt vettük fel az összes kinti jelenetet, és azért volt néhány – de nem lehetett megtervezni egyiket sem, mert se a helyszín se a mellékszereplők nem voltak elég ismertek számomra ahhoz, hogy megrajzoljam a tervet. Kimegyünk és lesz ami lesz. Sok ilyen jelenet van a filmben, hogy lesz ami lesz…

…és lett.

És lett. Ebben segítettek sokat azok, az operatőr barátaim, akik hol csak , mint technikusként voltak jelen, hol meg B kamerán: Becsey Kristóf, Bálint Dani, Deák Kristóf, Nagy Zágon, Kovács Claudia, Valuska Gábor.

Akkor a végén legyen egy rendes, közhelyes záró kérdés. Szerinted mi a helyzet a mi generációnkkal? Mármint filmügyileg. Lassan most kéne, vagy már kellett volna megjelennie a csomó elsőfilmes dobbantásnak, de valahogy olyan szórványosnak tűnik az egész.

Huhh. Nem tudom. Nem tudom, mert időnként meglepődök, hogy mennyire nem történik semmi. Máskor meg látom, hogy mindenki tökre halad, dolgozik. Mindenkinek meg van a saját tempója. Ha mindenáron filmet akarsz csinálni, akkor lehet. De ezt a „mindenáront” nem látom feltétlenül mindenkiben. Inkább várnak pár évet pályázati pénzekre, nem értem. Nyilván vannak történetek amikhez pénz kell, de ha nekem most azt mondanák, hogy várj három vagy akár négy-öt évet a következő filmig, akkor nagyon kétségbe lennék esve.

VAN TRAILER international from Proton Cinema on Vimeo.

Címke: ,

symphony42

MI FOLYIK ITT?

720-10

MI FOLYIK ITT?

szirmaiinterjulead.jpg

MI FOLYIK ITT?

photo 2

MI FOLYIK ITT?

nejem-nom-csajom

MI FOLYIK ITT?

muray

MI FOLYIK ITT?

nekembudapest

INTERJÚ

Goda-Divinyi-elejére

INTERJÚ

Janisch-2.kérdéshez

INTERJÚ

zomb1

magazin

itt.vagyok2

magazin

bbs7a

Jegyzet

thecompanion03

INTERJÚ, KINO LATINO

korine00

INTERJÚ

director 2

INTERJÚ

zero2

KÍSÉRLETI VETÍTŐ, KRITIKA

32107-thumb

KRITIKA

57179665

MI FOLYIK ITT?

loshongos00

INTERJÚ, KINO LATINO

lizus

Jegyzet