Zombola Péter fiatal kortárs zeneszerző. Magyar és külföldi fesztiválok bemutatói, két tanári állás (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Eszterházy Károly Főiskola), zenekari-, kórus-, szóló-, illetve színházi művek komponálása mellett a filmes világgal is kapcsolatba került, legutóbb Mundruczó Kornél Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv című filmjének zenei szerkesztőjeként. Beszélgetésünk során leginkább életének ez utóbbi – filmes – szeletéről kérdeztem.

Keller Mirella: Először is mesélj, kérlek, a legutóbbi munkádról! Milyen szereped volt a Szelíd teremtés című filmben?

Zombola Péter: A film zenei világáért voltam felelős, ami főleg zenei szerkesztői munkát jelentett, egy-egy adott jelenethez kellett zenéket hozzárendelni. Ezen kívül egy jelenethez zenét is komponáltam, de ez a film végső verziójába nem került be.

K.M.: Ugyan a film relatíve kevés zenét használ, ahol mégis, ott egyértelműen viszonyba kerül a vizuális Mundruczó-világgal. Hogyan zajlott a munka a rendezővel? Utasít vagy inspirál?

Z.P.: Először odaadta a forgatókönyvet, elolvastam, megbeszéltük, hogy mely pontokon lenne szükség zenére, és nagyjából milyen atmoszférájú legyen. Ezután jött a keresés fázisa. Megmutattam a verzióimat Kornélnak, amit jó iránynak gondolt, azokból hoztam újabb verziókat, és jó néhány oda-vissza kör lement, mire kialakult a film végleges zenei világa. Mindenképp inspirál. Elmondja, melyik mozzanatára kell koncentrálnom a jelenetnek, és milyen érzetnek kell kialakulnia a kép és zene együttes hatására.

K.M.: Korábbi együttműködéseidet milyen alkotói kapcsolat jellemezte? Gondolok itt Bodzsár Márkra és Bagota Bélára, akikkel többször is dolgoztál együtt. ^[1]

Z.P.: Hozzájuk nem csak szakmai, hanem ezzel párhuzamosan baráti kapcsolat is fűz. Egy korosztály vagyunk, együtt kezdtük el még 5-6 éve bontogatni a szárnyainkat, együtt fejlődtünk és indultunk el a pályán. Úgy gondolom, egy életen át fognak tartani ezek a kapcsolatok.

K.M.: Miközben az Emlékül – Symphony No. 1. című zenekari művedet hallgattam, azon gondolkodtam, hogy ha meg tudod fogalmazni a saját világod, mi vonzott mégis a filmzeneíráshoz, ahol valaki más világának megjelenítésében (megzenésítésében) segédkezel?

Z.P.: Több ok miatt is. Egyrészt a zene melletti társművészetek közül a film az, ami a legnagyobb hatással van rám. Szeretnék én is részese lenni ennek a művészeti ágnak, hozzá szeretném adni a magam tudását és tehetségét. Másrészt, ha jó rendezővel dolgozik az ember, rengeteget lehet tanulni tőle, és – ami talán még fontosabb – nem lehet sumákolni, mindig őszinte visszajelzést kap az ember a stábtól. Legalábbis eddig én ezt tapasztaltam. Ezt a saját művészeti területemen csak néhány barátomtól és néhány nagyon jó szakembertől kapom meg. Ha az ember odaad egy darabot egy karmesternek, kamarazenészeknek, sokszor érdektelenségbe, vagy túlzott udvariasságba ütközik. No meg félelmekbe, mert ha esetleg gyenge a darab, és szóvá teszik a szerzőnek, aki netán egy-két bizottságban benne ül, és döntéshozó pozícióban van, akkor könnyen baj lehet a dologból hosszú távon. De ez érthető is, mivel a zeneszerzők egy része megmaradt a lélektani fejlődés 5-6 éves gyermeki szintjén, értelmetlen sértődékenységgel megáldva, ami nem csak a saját életét nehezíti meg, hanem szakmai partnereiét is, így az előadók nem is tehetnek mást, mint hogy udvariasak. Megmondom őszintén, sokkal szívesebben vagyok ezért filmes közegben, hiszen itt senki nem udvariaskodik. Ha valami rosszul sikerült, akkor szólnak, hogy ez bizony rossz. Jó ízlésű, tehetséges rendezőktől paradox módon néha sokkal hasznosabb visszajelzések jönnek a darabjaimról is, mint a saját szakmámból.

K.M.: És mit gondolsz a kortárs magyar filmzenékről? Szerinted mennyire tud együttműködni a vizuális világ és a hallható szféra? Ha általánosságban nem is lehet konkrét kijelentéseket tenni, talán mégis van pár kiemelhető, jellemző vonása a magyar filmgyártásnak zenei szempontból…

Z.P.: Azt gondolom, hogy nem lehet olyan egységes fogalomként használni, mint mondjuk a hollywoodi filmzeneszerzést. Itthon nem alakult ki még a profi filmzeneszerző szakma, ehelyett két fő irány van. Az egyik a képzett, profi, tehetséges zeneszerző, aki kikerül a zeneakadémiáról, úgy, hogy semmilyen tapasztalata nincs az alkalmazott zenékkel. Így a színházi munkákban még el lehet valahogy lavírozni, de a filmzene már keményebb dolog. Szerencsés esetben pár év alatt megszerzi az illető az ilyen irányú tapasztalatait, és utána már működik a dolog. A másik irány a filmes kapcsolatokkal rendelkező önjelölt zeneszerzőké, akik kaptak gyerekkorukban a keresztapjuktól valami háromoktávos szintetizátort, amin le tudnak pötyögni néhány hangot egy ujjal rosszul, és össze tudják kötni a számítógépükkel, ahol gyártanak valami közepes midi-hangfájlt, amit aztán ráraknak a filmre. Ami pozitívum, hogy itt jóval nagyobb a filmes tapasztalat, viszont zeneileg gyenge dolgok születnek. Jó lenne mindkét irány pozitívumait egyesíteni, ehhez nyújt majd segítséget a nemsokára beinduló filmzeneszerzés szak, amit a Zeneakadémia és a Színművészeti Egyetem közösen indít, Tallér Zsófia és Fekete Gyula vezetésével.

K.M.: Ezek szerint Magyarországon nem is létezik még hivatalosan ez a fogalom, filmzeneszerző.

Z.P.: Egyelőre nem, de pozitív lépések vannak, mint ahogy az előbb kifejtettem. Nekem a saját bőrömön kellett megtapasztalnom az alkalmazott zeneírás nehézségeit, mi az, ami működik, mi az, ami nem. A következő generációnak remélem már könnyebb dolga lesz, az oktatással lerövidül ez a folyamat.

K.M.: Tudnál olyan magyar filmet ajánlani, amit érdemes újranézni, kifejezetten a zenére figyelve?

Z.P.: Hm. Igen. Mundruczó Kornél Johannája, Janisch Attila Másnapja, Tarr Béla Werckmeister harmóniákja, Huszárik Zoltán Szindbádja és Csontváry-ja, Gothár Péter Magyar szépsége.

K.M.: Te hogyan kezdesz neki egy film zenéjének megírásához? Mennyire más, mint zenét szerezni? Egyáltalán milyen a mai világban komponálni? Papír-ceruza vagy laptop?

Z.P.: Papír-toll és laptop (a ceruzát nem szeretem, szerintem egy felesleges eszköz). Megkapom a forgatókönyvet, elolvasom, megbeszéljük a rendezővel, hová kell majd zene. Ami rendszerint vagy nyolcvanszor változik majd a továbbiakban, de mindenképp ki kell jelölni előzetes pontokat. Ki szoktam menni a forgatásokra is, ha tehetem, még valami statiszta szerepre is beállok a filmbe, szeretem a forgatások hangulatát. Aztán megkapom az első musztert, elkezdek dolgozni, először papír-toll-zongora, majd jön a laptop. Elkezdődnek az oda-vissza körök, közben kialakul a végleges változata a képnek, majd a zenének is. Ha élő zenét igényel a film, akkor közé ékelődik a stúdiómunka is.

K.M.: A vég legyen a folytatás, ezért az utolsó kérdésem a jövőre vonatkozik: mik a terveid? Milyen projektek, filmek, tanulmányok, koncertek vannak kilátásban?

Z.P.: Épp most fejeztük be Bagota Béla Tiszta kézzel című kisjátékfilmjét, mely a Filmszemlén lesz majd bemutatva, és most forog Bodzsár Márk új filmjének a demo anyaga, amihez zenét írok és válogatok. Emellett színházi munkák, most kezdem írni Nádas Péter Szirénének című darabjának zenéjét, ami januártól lesz látható a Katona József Színházban, Dömötör András rendezésében. Természetesen a saját darabjaimon is dolgozom, két egyetemen látom el oktatói teendőimet. És jó lenne szerelmesnek lenni, továbbá megtalálni az eltűnt kiskutyás öngyújtómat. Így hirtelen ennyi jut eszembe jelenlegi teendőimről.