MI FOLYIK ITT?

Ingyen nem lehet filmet csinálni – Interjú Szlávik Juli jelmeztervezővel

Kránicz Dorottya

2013/04/18

Tudjuk, hogy nem a ruha teszi az embert, na de ki teszi az emberre a ruhát? Szlávik Julinak vérében van a jelmeztervezés. Nyolc éve kezdte bontogatni szárnyait, és tavaly már Junior Prima-díjjal is elismerték tehetségét.

Hol tanultad a szakmát?
Tulajdonképp beleszülettem. Az édesanyám Szakács Györgyi jelmeztervező, az édesapám, Szlávik István, díszlettervező. Sokan gondolják, hogy így aztán könnyű, de egyáltalán nem, sőt. Talán ezért is, én sosem tanultam azt, amivel foglalkozom iskolai keretek között. Inkább Bölcsészkarra jártam, ami a feltétlenül szükséges háttérműveltség szempontjából talán többet is adott. És főleg rengeteget dolgoztam, dolgozom, ugyanis ez egy olyan szakma, amit valójában csak és kizárólag a gyakorlatban lehet elsajátítani. Így először öltöztettem forgatásokon, aztán asszisztenskedtem az anyukám, illetve más, külföldi tervezők mellett. Dolgoztam stylistként divatfotózásokon. Majd sokat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az ottani film- illetve színházrendező hallgatókkal, így együtt tanultunk bele ebbe az egészbe. Bár abszolút értelemben ez a szakma egy örök tanulás, hiszen mindig új feladattal, kihívással találkozik tervezőként az ember, aminek a megoldására az adott projekt kapcsán kell felkészülni, épp ez az egyik csodája ennek a foglalkozásnak.

Mennyire fontos a munkádhoz a divat ismerete és szeretete? Naprakésznek kell lenned a kifutók legújabb irányzataiból?
Természetesen fontos a divat, és nem csak az aktuális, hanem a különböző korok divatjának mély és beható ismerete is. Azonban nem csak felhasználói szinten, hanem tágabb kontextusban, rendszerszinten kell tudni gondolkodni róla és használni. Elvégre a divat mindig a korszellem egyfajta lenyomata, így az is nagyon fontos, ami a legmagasabb szinteken, a világ csúcsdizájnereinek kifutóin zajlik. Képben kell lenni a legújabb technikákkal, meg azzal, hogy ideaszinten mi megy, de ennél lényegesen tovább érdemes látni. Általában embereket, jellemeket szükséges a ruháikban megfogalmazni a személyiségük kivetüléseként, így a hordott divat, a mindenkori vérvalóság a társadalom minden szegmensében még sokkal lényegibb.

Ami meg igazán érdekes azok a kölcsönhatások és megjelenésük: milyen korszellem szüli az aktuális öltözködési trendeket és ezek hogyan jutnak el a kifutókról (vagy a mindenkori trenddiktáló elittől) az emberekhez. Kihez, miért, és mennyiben változnak ezáltal? Mi az, ami állandó karakterjegy és főleg kin, és hogyan? Az én feladatom, hogy ilyeneken gondolkozzam, de főleg, hogy figyeljem és érezzem az embereket, karaktereket.

YouTube előnézeti kép

Néha, ha nincs pénzünk új ruhára, elég egy jó ötlet, hogy feldobjunk egy megunt darabot. A finanszírozási problémák korlátoznak, vagy épp hogy kreatívabb megoldásokra sarkallnak?
Az biztos, hogy nem hagynak elkényelmesedni! Ami, úgy hiszem, hosszútávon nagy előnyt jelent. Mondanám, hogy kreativitás és idő kérdése minden, de professzionális szinteken ez nem teljesen igaz. Sajnos lehetetlen fillérekből nagy, kosztümös filmet létrehozni. De általában a közelítőleg lehetetleneket meg szoktam tudni oldani…

Mennyire korlátoz a rendező? Van lehetőséged megvalósítani a saját ötleteidet?
Rendezője válogatja. Meg a kettőnk kémiája. Még a munkametódust is. És persze ne feledjük filmnél az operatőrt, a látványtervező kollégát, akikkel szintén közösen teremtünk világot.
Azt gondolom, hogy elsősorban azokkal a rendezőkkel dolgozom igazán jól, akikkel – ha olykor kisebb-nagyobb érveléses jellegű viták ellenére is – közös megállapodások, végtelen figuralélektani, esztétikai beszélgetések mentén haladva jutunk el a mindannyiunknak megfelelő megoldásig. Amiről aztán kiderül, hogy tulajdonképp az egyetlen létezhető jó volt.

Egy egyedileg tervezett jelmez/ruhadarab tekinthető műalkotásnak?
Van rá példa, hogy olyan komoly a technikai truváj, az eredetiségi faktor egy jelmezben, hogy kontextusából kirántva is érvényes, megállja a helyét, mint önálló műalkotás, iparművészeti remek. De ezt veszélyesnek is tartom valahol, mert szerintem nem attól jó jelmeztervező valaki, hogy ilyeneket hoz létre, hiszen az egyes darabok egy egyedileg épített rendszer részét képezik. Általában jellemrajzok, egy kép részei. És ha nem az viseli, nem ott és nem úgy, már elvesztik eredeti jelentésüket, nem ugyanaz a rész-egész viszony.
De persze vannak olyan ruhadarabok, textilek, ma már elérhetetlen munkaóraszámmal, szaktudással, technikával kézzel készített régi holmik (cipők, ernyők, táskák, kalapok, stb.), amik lenyűgözőek és reprodukálhatatlanok. Ezek apránként utolérhetetlenné is válnak, épp ezért mániásan gyűjtjük is őket az anyukámmal. Van egy közös jelmezraktárunk, ahol már több múzeumnyi mennyiséget halmoztunk föl.

YouTube előnézeti kép

Volt már, hogy valaki nem akarta viselni a jelmezt, amit neki szántál, mert nem tetszett neki vagy úgy érezte, nem áll neki jól? A színészek igényei szerint formálod a jelmezeket?
Egy színésznek jól kell éreznie magát a jelmezében. Pontosabban nekem az a fontos, hogy annak érezze magát, akinek éppen lennie kell. Ezért én sosem egy ‘én ezt akarom, és ez lesz’ típusú diktátumot próbálok lenyomni a színészek torkán, hanem inspirációs forrásnak, alkotótársnak tekintem őket, próbálok velük közösen gondolkodni róluk, a figurájukról. Talán épp ezért kevés olyan eset volt, amikor vita támadt köztem és egy színész/nő között. Bár nyilván sokszor nem az a cél, hogy valakin jól álljon a jelmeze, sőt épp ellenkezőleg. Ezt van, hogy nehéz elfogadni, mert a színészben ilyenkor ütközik a személyiség hiúsága a szakmaisággal, amit azért nem lehet könnyű elviselni. De a tehetség szokott nekik ebben segíteni. A színészek különösen érzékeny emberek, de én is az vagyok, ezért általában értjük egymást, és hálásak az odafigyelésért.

Fontos a történelmi tudás, hogy mindig korhű jelmezeket tudj készíteni, bármilyen időben játszódjék is a történet, amivel dolgozol ?
Elengedhetetlen. De engem kiskoromtól nagyon érdekel a történelem, úgyhogy eszméletlenül élvezem, amikor beleáshatom magam egy korba, és több évtizede, százada élt emberek fejével gondolkozhatom, ízlésével létezhetem.
És persze nem csak a történelemnek a ‘mi történt akkor’ aspektusa a fontos, hanem az életmódtörténeti, hogy hogyan éltek akkor az emberek, milyen volt a mindennapok világa. Ezek megismerésében, a ráhangolódásban rengeteget ad a képzőművészet és az irodalom, illetve a fotó és a film, mióta van. Na meg az eredeti régi ruhák, tárgyak, amennyiben elérhetőek.

Mivel/mikkel foglalkozol jelenleg?
Most éppen Izsák Lili kolléganőmmel Gothár Péterrel dolgozunk a Kék Angyal című előadáson az Örkény István Színházban, aminek az alapjául ugyanaz a Heinrich Mann regény szolgált, mint Marlene Dietrich azonos című, 1930-as Sternberg filmjének. Ezen kívül Reisz Gáborral forgatjuk a nagyjátékfilmjét, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant. Továbbá május elején forog Kárpáti György Mór diplomafilmje, úgyhogy apránként előkészítem. Valamint van egy-két videoklipes teendőm is.

Milyen alapvető különbségek vannak egy itthoni gyártású film és egy nemzetközi produkció között?
Alapvetően itthon is forog csomó nemzetközi film és nyilván sok szakmabeli dolgozik is bennük. Én is részt vettem már nem egy ilyen produkcióban. Nyilván a különbségek annak függvényei, hogy milyen típusú, milyen nemzetiségű produkcióról van szó. De az nagy általánosságban elmondható, hogy ezek a produkciók jobban el vannak eresztve az anyagiak terén. Ami például az én területemre értelemszerűen erőteljes hatással van. Többől nyilván többet lehet. Valamint az is meglepő visszacsatolás szokott lenni, hogy megjegyzik, értékelik a minőségi jelmeztervezői teljesítményt. Nem csak addig terjed a lényeg, hogy legyen valaki, aki megoldja a feladatot, hanem az is számít, hogy milyen színvonalon.

Manapság sokan szinte ingyen csinálnak filmet, szívességből segítenek, stb. ezt te hogyan szoktad/tudod megoldani?
Ingyen nem lehet filmet csinálni! Legfeljebb úgy, hogy megtörténik egy teljesítés, amit költségvetés hiányában nem honorálnak. Ezen túl az enyém egy kifejezetten költségorientált terület. De ettől függetlenül régebben volt már rá példa, hogy bevállaltam valamit ingyen, szakmai elhivatottságból, barátságból. Ezt úgy tudtam megoldani, hogy a saját jelmezraktáramban meglévő ruhákat használtam vagy a kivitelezői, kapcsolati hálóm egyéb mélyrétegeibe kellett belenyúlnom és kérnem. De ez egy nem túl szerencsés helyzet, hiszen a raktáram fenntartása számomra is költségekkel jár, a többiről nem is beszélve. Így ezekben a helyzetekben gyakorlatilag producerré válik az ember. Úgy gondolom, hogy így filmet készíteni valahol nem fair dolog, hiszen mindenki fizet számlákat, attól, hogy mondjuk elhivatott alkotó vagyok, ezek a terhek rám éppúgy nehezednek, mint bárki másra.

YouTube előnézeti kép

Munkái:

Tervezés
Grimace (rövid) 2013
Kispárizs (rövid) 2013
Nejem, nőm, csajom 2012
Lili (rövid) 2012
Döblec (rövid) 2012
Inkább én veled (rövid) 2012
Retúr (rövid) 2012
FreeEntry (sorozat) 2012
A fiú (rövid) 2012
Motel (rövid) 2012
Turiszt (rövid) 2012
Flytopia 2012
A dugulás (rövid) 2012
180/100 (rövid) 2011
Kiraboltak (rövid) 2011
Külalak (rövid) 2011
Szabó úr (rövid) 2011
Ádám pincéje (rövid) 2011
Erdő (rövid) 2011
Riport (rövid) 2010
Paktum (rövid) 2010
Az ellenség köztünk van 2010
Judith Keith (rövid) 2010
Éjfél (rövid) 2009
Kompakt kis szerelem (rövid) 2006
Öltöztető/Asszisztens:
Carry Me Away (rövid) 2013
Az ajtó 2012
Aglaja 2012
The Great Ghost Rescue 2011
Az úr elköszön (rövid) 2010
Budapest 2009
A repülés története (rövid) 2009
Eszter hagyatéka 2008
Vadászat angolokra 2006

Címke: ,

INTERJÚ

MI FOLYIK ITT?

MI FOLYIK ITT?

MI FOLYIK ITT?

MI FOLYIK ITT?

MI FOLYIK ITT?

INTERJÚ

INTERJÚ

INTERJÚ

magazin

magazin

KRITIKA

Jegyzet

INTERJÚ, KINO LATINO

INTERJÚ

INTERJÚ

KÍSÉRLETI VETÍTŐ, KRITIKA

KRITIKA

MI FOLYIK ITT?

INTERJÚ, KINO LATINO