2011/03/02
A Pixar Stúdió az animációs műnemet forradalmasító alkotói szinte már hazajárnak az Oscar-gálára, és a hatalmas népszerűségnek örvendő, egészestés darabjaik mellett rendszeresen hódolnak a rövidfilmes forma előtt is. Fáradozásukat eddig tíz jelölés és három aranyszobrocska dicsérte: ugyan a Toy Story 3-at kísérő Day & Night trófea nélkül távozott a vasárnapi díjkiosztóról, a szösszenet a szokott Pixar-színvonalat képviseli, miközben egy filmtechnikai paradigmaváltásra is érzékenyen reflektál.
A Pixar-rövidfilmek majd’ mindegyikében ugyanaz a szív dobog: a főszereplő (vagy főszereplők) jellemfejlődését középpontba állító, egyetlen záró poénra vagy fordulatra kihegyezett gegfüzérrel operáló, jobbára dialógusmentes opusok, melyek olyan univerzális és örökbecsű értékek mellett korteskednek, mint a szeretet, a család, a barátság, az egyenlőség és az együvé tartozás – a Day & Nighttal sincs ez másképp. Jelen animációjuk a Nappal és Éjszaka egyrészről jó kedélyű, másrészről természetszerűleg házsártosabb megszemélyesítőinek krónikája, akik találkozásuk után eleinte vetélytársként tekintenek egymásra, kapkodva igyekeznek felüllicitálni a másik fél szenzációit, aztán rádöbbennek, hogy mindkettejüknek megvannak a maga egyéni értékei, új keletű barátságuk segítségével így friss perspektívából szemlélhetik ezentúl a világot.
Az egymással vetélkedő protagonisták már a ’97-es Geri sakkozikban és Az utcai zenészben (2005) is felbukkantak, de a Day & Night nem is a visszatérő motívumok és tematika miatt érdekes. A rövidfilm legfigyelemreméltóbb rétege csak háromdimenziós mozis befogadással fedi fel magát, nevesül: Nappal és Éjszaka karakterét kétdimenziós, hagyományos, rajzolt animációval keltették életre, míg a bennük zajló és néha az egész vásznat betöltő események, illetve helyszínek már 3D-s technikával kápráztatják el a nézőt. A Pixar szakemberei ezáltal a nemrégiben bekövetkezett, agresszív és szembetűnően üzleti alapon[1] működő technikai paradigmaváltásra reflektálnak, ahogy az sem meglepő, hogy mindezt első háromdimenziós filmjük, a Toy Story 3 előtt tették.[2] A háromdimenziós moziélményt legtöbbször úgy szokás leírni, mintha egy ablakon keresztül néznénk egy kreált világba, ezt az önreflexív ablakmotívumot a Day & Nightban megszemélyesítve látjuk, ahogy a karakterek kétdimenziós felületén (vö. vászon) belül egy háromdimenziós világra nyílik kilátás.
Nappal és Éjszaka – a Pixar-hagyományoknak megfelelően – beszédképtelen, emberi beszéd mégis elhangzik a Day & Nightban, s mivel ez a stúdiótól szokatlan húzás, nagyobb jelentőséget tulajdonítok neki. A Dr. Wayne Dyertől (és eredetileg magától Albert Einsteintől) származó idézet a következő: „Az ismeretlentől való félelem. Rettegnek az új ötletektől. Tele vannak előítélettel, melyeknek semmi valóságalapjuk, hanem… ha valami új, azon nyomban elutasítom, mert megijedek tőle. Megmaradnak az ismerősnél. Pedig, tudod, számomra az univerzum legszebb dolgai egyben a legrejtélyesebbek is.”
Mindebből nem nehéz a 21. század legjelentősebb filmes paradigmaváltását kihallani, amit az utókor a hangos vagy színes film és a CGI megjelenéséhez fog mérni.
Címkék: animáció, ANIMATÉKA, animoscar 2011, önreflexió, Pixar
Partnereink
Szólj hozzá!