ANIMATÉKA

#15. Egységben a mélység (Teddy Newton: Day & Night)

Megyeri Dániel

2011/03/02

A Pixar Stúdió az animációs műnemet forradalmasító alkotói szinte már hazajárnak az Oscar-gálára, és a hatalmas népszerűségnek örvendő, egészestés darabjaik mellett rendszeresen hódolnak a rövidfilmes forma előtt is. Fáradozásukat eddig tíz jelölés és három aranyszobrocska dicsérte: ugyan a Toy Story 3-at kísérő Day & Night trófea nélkül távozott a vasárnapi díjkiosztóról, a szösszenet a szokott Pixar-színvonalat képviseli, miközben egy filmtechnikai paradigmaváltásra is érzékenyen reflektál.

A Pixar-rövidfilmek majd’ mindegyikében ugyanaz a szív dobog: a főszereplő (vagy főszereplők) jellemfejlődését középpontba állító, egyetlen záró poénra vagy fordulatra kihegyezett gegfüzérrel operáló, jobbára dialógusmentes opusok, melyek olyan univerzális és örökbecsű értékek mellett korteskednek, mint a szeretet, a család, a barátság, az egyenlőség és az együvé tartozás – a Day & Nighttal sincs ez másképp. Jelen animációjuk a Nappal és Éjszaka egyrészről jó kedélyű, másrészről természetszerűleg házsártosabb megszemélyesítőinek krónikája, akik találkozásuk után eleinte vetélytársként tekintenek egymásra, kapkodva igyekeznek felüllicitálni a másik fél szenzációit, aztán rádöbbennek, hogy mindkettejüknek megvannak a maga egyéni értékei, új keletű barátságuk segítségével így friss perspektívából szemlélhetik ezentúl a világot.

Az egymással vetélkedő protagonisták már a ’97-es Geri sakkozikban és Az utcai zenészben (2005) is felbukkantak, de a Day & Night nem is a visszatérő motívumok és tematika miatt érdekes. A rövidfilm legfigyelemreméltóbb rétege csak háromdimenziós mozis befogadással fedi fel magát, nevesül: Nappal és Éjszaka karakterét kétdimenziós, hagyományos, rajzolt animációval keltették életre, míg a bennük zajló és néha az egész vásznat betöltő események, illetve helyszínek már 3D-s technikával kápráztatják el a nézőt. A Pixar szakemberei ezáltal a nemrégiben bekövetkezett, agresszív és szembetűnően üzleti alapon[1] működő technikai paradigmaváltásra reflektálnak, ahogy az sem meglepő, hogy mindezt első háromdimenziós filmjük, a Toy Story 3 előtt tették.[2] A háromdimenziós moziélményt legtöbbször úgy szokás leírni, mintha egy ablakon keresztül néznénk egy kreált világba, ezt az önreflexív ablakmotívumot a Day & Nightban megszemélyesítve látjuk, ahogy a karakterek kétdimenziós felületén (vö. vászon) belül egy háromdimenziós világra nyílik kilátás.

Nappal és Éjszaka – a Pixar-hagyományoknak megfelelően – beszédképtelen, emberi beszéd mégis elhangzik a Day & Nightban, s mivel ez a stúdiótól szokatlan húzás, nagyobb jelentőséget tulajdonítok neki. A Dr. Wayne Dyertől (és eredetileg magától Albert Einsteintől) származó idézet a következő: „Az ismeretlentől való félelem. Rettegnek az új ötletektől. Tele vannak előítélettel, melyeknek semmi valóságalapjuk, hanem… ha valami új, azon nyomban elutasítom, mert megijedek tőle. Megmaradnak az ismerősnél. Pedig, tudod, számomra az univerzum legszebb dolgai egyben a legrejtélyesebbek is.

Mindebből nem nehéz a 21. század legjelentősebb filmes paradigmaváltását kihallani, amit az utókor a hangos vagy színes film és a CGI megjelenéséhez fog mérni.

Footnotes    (↵ returns to text)

  1. A háromdimenziós vetítésekért a tengerentúlon átlagosan négy dollárral, Magyarországon 3-400 forinttal többet lehet elkérni. Az internetes letöltések miatt sarokba szorult stúdiók a 3D attrakciója mögé bújnak, hogy az otthon egyelőre nem elérhető technikai újítással szögezzék a moziszékekbe a publikumot. A bankók után folytatott elkeseredett hajszájukban nem riadnak vissza semmitől, így történhetett meg az a csúfság, hogy olyan filmeket, mint az eredetileg nem háromdimenziós technikával forgott A titánok harca vagy Az utolsó léghajlító (mindkettő 2010-es opus), csupán az utómunka során, pár hét vagy hónap alatt konvertálták át. Mondanom sem kell, hogy ez gyakorlatilag a vásárló megtévesztésével egyenlő „bűntény”, ezeket a moziélményeket természetesen össze sem lehet hasonlítani olyan, valóban 3D-ben kigondolt és készített opusokkal, mint az Avatar (2009) vagy az Így neveld a sárkányodat (2010).
  2. A korábban említett okok miatt a Toy Story első és második részének új, a trilógiazáró epizódnak reklámot kreáló háromdimenziós bemutatásától eltekintek.

Címkék: , , , ,



Szólj hozzá!

[spoiler title="Nézz bele!" open="0" style="1"] Téma: Trashfilm Jeffrey Sconce: Az akadémia „beszennyezése” Sepsi László: A szörnyeteg jele – Trash, tévé, evolúció „A minőség szubjektív dolog” – Interjú David Latt-tel Alföldi Nóra: Trashformers – A kortárs blockbuster és a szenny Nemes Z. Márió: Kínzás mint képalkotás – A torture porn esztétikái Csiger Ádám: Szemét a Nap mögött – A japán trashfilm útja Parragh Ádám: Dühöngő firka – Körvonalazható trashettanulmányok Állókép Győrffy László: Privát biológia Dömsödi Zsolt: Trash-Pöröly Varió Huber Zoltán: A magányos hős újabb eljövetele Orosz Anna Ida: Vakrajz Lichter Péter – Pálos Máté: Szemorgona [/spoiler]

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

KRITIKA

KRITIKA

ANIMATÉKA

PRIZMATUBE

ANIMATÉKA, FESZTIVÁL

KRITIKA

ANIMATÉKA, magazin

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA, magazin

ANIMATÉKA

INTERJÚ

ESSZÉ

ANIMATÉKA, magazin

ANIMATÉKA

Rövidfilm

ANIMATÉKA

KRITIKA

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu