The Grandmaster

KELETI EXPEDÍCIÓ

#16. Erőszakos kézlenyomat (Wong Kar-wai: A nagymester)

Megyeri Dániel

2013/09/11

(A cikk még májusban íródott, de a szeptember 12-i magyar premier kapcsán ismét aktualitást nyert.)

A hongkongi auteur sajátos életrajzi filmet készített minden idők egyik legnagyobb hatású harcművészéről, a sajátos azonban esetünkben nem a jó szinonimája. Szerzőiségből is megárt a sok.

A viszontagságos életét a Wing Chun kung fu népszerűsítésének szentelő Yip Mant az elmúlt öt évben fedezte fel magának a kínai filmművészet, olyannyira, hogy rögtön majd’ féltucatnyi opusban láthattuk és láthatjuk ilyen vagy olyan formában megelevenedni a mestert. A nyugati kultúrában többnyire csupán a „Bruce Lee tanítójaként” elhíresült Manról a Donnie Yen főszereplésével készült Ip Man 1-et és 2-t (2008 és 2010, r.: Wilson Yip) tekinthetjük a legjobban sikerült daraboknak, és ugyan a narratív homogenitás és a nagyobb drámai hatás érdekében számos helyen változtattak a tényeken, egyik filmben sem csatangoltak olyan önkényesen messzire az igazságtól, mint ahogy azt Wong teszi A nagymesterben. Félreértés ne essék: nem elsősorban a valósághűséget kérem számon a nemzetközi pedigrével bíró szerzőn, hiszen egyetlen biopic sem létezik, amely teljes pontossággal rekonstruálná a tárgyául választott személy minden napját, ráadásul akármelyik alkotó a saját szája íze szerint választhat a különböző perspektívák és megközelítések közül, Wong azonban bántó erőszakossággal igyekezett a rá jellemző tematikai és műfaji motívumokat belezsúfolni a filmbe. És ezeket a szerzői sajátosságokat épp a címszereplő figurája sínyli meg.

The Grandmaster
Pedig a hír, hogy a Cannes-i kedvenc kung fu-film készítésébe fogott, önmagában elegendő volt ahhoz, hogy mélabús-borongós cinephile-ek, valamint wuxiákra és wire fu-ra fogékony rajongók szíve is hevesebben dobogjon, A nagymester felütése pedig még mindkét tábornak bizakodásra adhat okot. Az esőáztatta utcán tucatnyi harcossal birokra kelő Ip Man könnyedén iskolázza le támadóit, miközben a kamera légiesen, sok lassítással lebegi be a teret, az éterien megvilágított esti helyszínen pedig minden esőcsepp külön életre kel. Az összes csontroppantó ütés súlyát érezni lehet, ahogy a wire-koreográfia is inkább nagy gonddal megtervezett balett-előadásra, mintsem ölre menő, véres bunyóra emlékeztet. Wong tudatos formai szenzitivitása és tematikai monomániája ekkor még nem telepedik rá az anyagra, egy igen izgalmas, vizualitásában is vibráló filmet vetít előre, amely inkább a harc filozófiai oldalára irányítja a figyelmet, mintsem a kombinatorikusan egymást követő párbajokra – és ezzel még nem is lenne baj. A bajok nem sokkal ezután, a Zhang Ziyi által megformált Gong Er felbukkanásával kezdődnek.

A Wong-életmű melodrámai hegemóniája vitathatatlan, a vágyódás és veszteség mint tematikai vezérfonalak végigkövetik a kínai szerző filmjeit, és ezeket akkor is beleerőltetette A nagymesterbe, ha abban semmi keresnivalójuk sem volt. Így szorul háttérbe Ip Man figurája, és így kerül előtérbe Gong Er személyes bosszúhadjárata és makacs áldozatvállalása, ami miatt sosem élhetett teljes életet: nem taníthatott, nem házasodhatott és nem szülhetett gyereket. Wong az ő cselekményszálát majdhogynem párhuzamosan szerkeszti Ip Mané mellé, emiatt előfordul, hogy „főhősünk” hosszú tízpercekig fel sem tűnik, így pedig egyszerűen nem alakul ki az a drámai mag, ami megkönnyítené a vele való azonosulást. Mindvégig túlontúl távoli marad a karakter, a direktor képtelen megtartani a mű fókuszát, ami miatt a narratíva csapongó, töredezett lesz, de nem jó, vagyis nem a Csungking expresszt vagy a 2046-ot fémjelző impresszionista fragmentáltság értelmében; bölcselkedő tirádák és távolba néző meredések váltják egymást, mindenféle drámai önsúly nélkül. (Ezen túl több szereplő is – élen az itt-ott előkerülő The Razor nevű nacionalista forradalmárral – kárba vész.)

The Grandmaster
A biopic-ekben rendre feltűnő, időszakokat átívelő vagy történelmi hátteret árnyaló inzertek itt is igénybe vannak véve, egy ízben azonban majdnem leestem a székről, annyira rosszul és bumfordi módon lett „letudva” egy, a címszereplő drámai fejlődése szempontjából igen fontos esemény. Attól most tekintsünk el, hogy Ip Mannak nem két lánya volt, ahogy A nagymesterben látjuk, hanem két fia, és egyik gyermeke sem halt meg a japán megszállás alatt, azonban mindezt a torzítást egy inzert formájába redukálni, mindenféle bemutatott előzmény és komolyabb következmény nélkül, több mint arcátlanság! Továbbá a kusza flashback-szerkezetnek köszönhetően Wong képes, és egy alapvetően nem melodrámai potenciált hordozó alapanyagból duplán melodrámát kreál: egyrészt ugye a haldokló Gong Er filmvégi vallomásáról van szó, miszerint régóta szereti Ip Mant, másrészt ugye Man feleségéről, aki a film felénél nyom nélkül (!) tűnik el a történetből, hogy egy hányaveti visszaemlékezés erejéig ő is megmutassa magát, a címszereplőt ért párkapcsolati veszteséget hangsúlyozva. Szokatlanul esetlen, elkapkodott és tolakodó megoldás ez egy olyan szerzőtől, aki majdhogynem kizárólag melodrámákból építette fel szemrevaló oeuvre-ját.

És a korábban említett, ígéretes felütés után vajon mi a helyzet a kung fu-jelenetekkel? Semmi túlontúl bíztató. Wong állhatatos szerzőként ragaszkodott házi színészéhez, Tony Leunghoz, aki különösen az Ip Man 1-2-ben remeklő Donnie Yennel szemben csúnyán alulmarad. (Pláne annak tükrében, hogy A nagymester főhőseként igencsak háttérbe szorul.) A játékidőt tagoló párbaj-szcénák túlnyomó része zuhogó esőben, vagy szálingózó hóesésben játszódik, melyek eleinte kétségtelenül szépek, ám ennyiszer egymás után már inkább émelyítően szépelgővé válnak. A koreográfia sem annyira ötletes, mint például azok, melyeket a legendás Sammo Hung kreált Yennek, a mozdulatok is repetitívek (amiben szerepe lehet annak is, hogy Leung nem annyira képzett harcművész, mint Yen), ráadásul túl sok a lassítás és az auteurünkre jellemző, szétszűrőzött kompozíció, ami szintén nyögvenyelőssé teszi a sokadik, és emiatt hatványozottan szépelgővé töpörödő ökölcsata befogadását.

Leszögezhetjük tehát, hogy Wilson Yip két Ip Man-filmje a legendás karakter kommercializált, és emiatt kétségtelenül könnyedebb mozgóképes interpretációja, de legalább azokban végig a címszereplő mellett maradunk, és a műfaj sarokköveinek számító verekedések is első osztályúak. Wong mindenre rátelepedő szerzőisége mellett azonban pórul járt minden idők egyik legnagyobb hatású harcművésze, az így létrejött, filozofálgatós zsánerhibrid csak a direktor, vagy az egyébként jól teljesítő Ziyi igen elhivatott követőinél találhat hívekre.

Címke: ,

Stoker

KELETI EXPEDÍCIÓ

wojaczek00

KRITIKA

filmsnodialoguetribe

LISTA

realitylead

menandchickenlead

KRITIKA

lovelead

LISTA

loshongos00

INTERJÚ, KINO LATINO

01_boy_lead

INTERJÚ

oldboy2

HÍREK

pasolini1

TRAILERPARK

mapslead

INTERJÚ

nolanlead

EXKLUZÍV, INTERJÚ, magazin

kimlead

HÍREK, INTERJÚ, KOREAI EXPEDÍCIÓ

anderssonlead

HÍREK

franklead

KRITIKA

zero4

KRITIKA

pap-gyermekei01-r

KRITIKA

carruthlead2

INTERJÚ

enemy01

INTERJÚ

roverlead

INTERJÚ