
2013/04/24
A szexre, tabukra és az amerikai hétköznapok legbizarrabb eseményeire kihegyezett tabloid-kultúra az ötvenes évek közepétől rendre legalább egy lépéssel a hasonló befogadói igényeket kielégítő exploitation film előtt járt. Amíg a vásznon az érdeklő néző a legdurvább esetekben is maximum a kéjtáncot lejtő Betty Page-ben, kankós genitáliákban vagy összeszecskázott dokumentumfilmek atrocitásaiban gyönyörködhetett, a Confidential-féle (lásd: James Ellroy: Szigorúan bizalmas), a sztárvilág szaftos botrányaival foglalkozó pletykalapokból (scandal magazines) evolválódott szennyorgánumok (exploitation tabloids) igen messzire kitolták a nyomdaképesség határait. A már bejáratott – lehetőleg minél sikamlósabb – sztárhírek mellett megszaporodtak a testi deformációkkal, a szexualitás hétköznapi és kevésbé hétköznapi formáival, illetve meghökkentő halálesetekkel és aberrációkkal foglalkozó hírek.
A The National Enquirer által elindított trend 1957-től a hatvanas évekig tabloidok tucatjait termelte ki – ezek közül számos egy-két megjelenésnél többet nem is ért meg –, így az életben maradás elsődleges feltételévé a további extrémizálódás vált a túlzsúfolt piacon. A ki tud vadabbat, nagyobbat, gyomorforgatóbbat mondani című játék eredményeképpen a hatvanas évek végére már az sem lett szempont, hogy a címlapsztori legalább minimálisan hihető legyen. Az évtizedben a szennylapok piaca a gyors felfutás után hanyatlani kezdett: ez egyrészt túltelítettségének volt köszönhető, másrészt annak, hogy legkésőbb a gore-film megszületésével (1963) a trashfilm-ipar is fölvette a ritmus, a hetvenes évek elejére olyan sztorikat álmodva mozgóképre, amiket amerikai néző korábban csak a nyomdahibás újságlapokon láthatott.

1. I Drink Your Blood (1971)
A veszett kutya vérével megfertőzött, víziszonyos hippihorda őrjöngeni kezd egy kisvárosban. David Durston példaértékű belezése a Manson-család lekapcsolásának apropóján a szennylapok bizarr fokozásait költöztette be a grindhouse-mozikba.

2. Versenyben a mondo filmmel: 1968-ban a nagyvilág brutalitását bemutató shockumentary már igen szépen felfuttatott műfaj az exploitation-hálózatban, de a szennylapok megpróbáltak rátromfolni.

3. A perverz, gátlástalan és pénzéhes fotósok karmai közé keveredett lány az ötvenes évek elejétől jellemző toposza az exploitation filmnek is, lásd az olyan produkciókat, mint az A Virgin in Hollywood vagy Hell is a Place Called Hollywood. A történetséma később a roughie-k (általában bűnügyi témájú, erőszakos softcore szexfilm) egyik alapnarratívája lesz.

4. Scum of the Earth (1963)
”You are damaged merchandise and this is a fire sale!” Az egyik első roughie nyíltan exponálja az alműfajt – a szexfilm és a pornó más zsánereivel ellentétben – gyakorta jellemző nőgyűlöletet és a legkevésbé sem elnéző a szexfotózásból élő lányokkal szemben. De a testüket azért megmutatja.

5. Szex és még több szex: a Keyhole duplacsavaros antikommunista érveléssel adja el sikamlós fotóit – és a szponzor porszívóját.


6. A klasszikus exploitation film számára állandó kihívást jelentett, milyen ürüggyel prezentálja szexuális tartalmait. A körítés legfontosabb eleme az ún. square-up reel (felvezető-tekercs) volt, amely a filmek elején biztosította a nézőt arról, hogy saját egészségének megőrzése érdekében kell most meztelen nőket és nemi szerveket megtekintenie.

7. Harmincöt évvel Tod Browning Torzszülöttek című filmje után, és nagyjából
egy időben annak újrafelfedezésével (illetve a freak-esztétika térnyerésével a magaskultúrában például Diane Arbus munkáinak köszönhetően) a Midnightnak már kevés a testi deformitás attrakciója. Az ő freakjeik minimum prostituáltak, de kedvelt volt a nemi erőszakot elkövető törpék témája is.

8. A Torzszülöttek hírhedt beavatás jelenete, amelynek kántálása azóta komoly karriert futott be a popkultúrában. 1931-ben a másság és normalitás viszonyának ilyen ambivalens ábrázolása még sok volt Hollywoodnak, de a filmen az sem segített, hogy Browning valódi církuszi freakekkel forgatta le. Az MGM alig pár hét után visszahívta a produkciót a mozikból, amely később újravágva az exploitation-hálózatban bukkant fel a negyvenes években, kanonizálódása pedig csak a hatvanasokban kezdődött meg.

9. A hetvenes évek elején egész Amerikát lázba hozták a Manson-szekta rémtettei, aminek nyomán megszületett a hippisploitation műfaja is. De a National Bulletin megpróbált újat mondani a témában.

10. Snuff (1976)
Az exploitation iparban rendezőként és producerként dolgozó Findlay-házaspár kortársaikhoz hasonlóan próbált hasznot húzni a Manson-botrányt, 1971-ben készült, Slaughter című filmjük egy hippiszekta softcore szexfilmbe oltott ámokfutását meséli el. A Slaughter megbukott, ám pár évvel később újraforgalmazták és a snuff film legendáját meglovagolva a házaspár egy extra jelenetet is forgatott hozzá, amely a produkció marketingje szerint egy valódi gyilkosságot ábrázolt a kamerák kereszttüzében. A jelenet természetesen megrendezett, ám ezzel a stratégiával a Snuff az egyik legnagyobb médiabotrányt kiváltó trashmozi lett a hetvenes években.

11. A National Examiner a pletykalapok örökségéről sem feledkezett meg, összeesküvés-elméletei gyakran irányultak a Hollywood-Babilon falai mögött zajló istentelenségekre. A „titkos hollywoodi szekta” vándormotívuma napjainkban leginkább a szcientológus vagy kabbalista sztárok kapcsán kerül elő.

12. A Sweet Sickness (1968)
Hollywood beszennyezése, a színfalak mögött zajló üzelmek felfedése leginkább az ötvenes évektől vált az exploitation filmek visszatérő stratégiájává, olyan címekkel, mint a már említett Hell is a Place Called Hollywood. Az A Sweet Sicknessben az álmok városába érkező lány sztárkarrier helyett prostituálódik: a szennyfilm-ipar mintha azt próbálta volna bizonyítani, hogy nagy testvére valójában nála is szennyesebb.

13. Polkadot Cadaver: Last Call to Jonestown
Utóélet: a hetvenes évek végével, a grindhouse és exploitation-kultúra aranykorának elmúltával a szennylapok és shockumentary-filmek vívmányai természetesen nem tűntek el nyomtalanul, inkább felszívódtak a tömegkultúra legkülönfélébb területeiben. A Polkadot Cadaver új videója például éppúgy kizsákmányolja a Peoples Temple szekta attrakcióját, mint bármelyik korabeli tabloid, miközben a Faces of Death sokkesztétikáját átülteti a zenei videók közegébe.
A képek forrása: Alan Betrock: Sleazy Business: A Pictorial History of Exploitation Tabloids, 1959-1974, Shake Books, 1996.
Szólj hozzá!