2010/11/25
A stand-up comedy előadó a bár ittas közönsége elé lép, hogy hasizmaikat igyekezzen próbára tenni; egy négytagú család, apa, anya, gyerekek, önnön közös portréjukat szeretnék megörökíteni egy profi fotós műtermében. Azonban a triviálisnak tűnő helyzetek furcsa (értsd: kellemetlen, kényelmetlen, kínos, sokkírozó) mellékvágányokra kerülnek a fiatal brit animációs rendező, Joseph Pierce rövidfilmjeiben. Legutóbbi filmes munkája, a stuttgarti Trickfilm-Festival-fődíjas Családi portré a 2010-es Anilogue-on az Európai animációs összdíjra, a Cartoon d’Orra idén nominált alkotásokat bemutató blokkban látható.
Sokkolni a nézőt, kizökkenteni a kényelmes fotelba fészkelt vagy a puha moziszékbe süppedő befogadói élményből, érezze ő is kínosan magát, ne csak azok a hozzá nagyon is hasonló átlagemberek a vásznon: ez Joseph Pierce alkotói hitvallása, aki a nemzetközi porondon diplomafilmjével, a Stand Uppal 2008-ban debütált. Ugyanakkor a döbbent nézői tekinteteket nem 3D-s vérszomjas földönkívüli CGI-teremtmények vagy gigászira nőtt, nagyon is valóságosnak tűnő csótányok idézik elő. Pierce groteszk animációit ugyanis a dán Dogma-mozgalom opuszaiból ismert tüchtig kisvárosi közösség tagjainak vagy éppen a decens nagypolgári családok cseppet sem makulátlan históriái ihlették. Nem véletlen, hogy egy vele készült interjúban[1] arra a kérdésre, hogy a világon eddig készült összes film közül melyiket szeretné a saját munkái között tudni, a Dogma incesztusban bővelkedő nyitódarabja, Thomas Vinterberg Születésnap című 18+-os Família KFT-je jut eszébe. A brit rendezőt ugyanis az tenné igazán boldoggá, ha a nézőben hasonló traumatikus élményű mosolyszünetet tudna kiváltani csupán azzal, hogy filmjeiben a hétköznapi valóság jókedvűre retusált felszíne alá pillant.
Pierce dokumentarista animációi azonban nem a valóság manipulációmentes, a szó legtisztább értelmében natúrfilmes lekövetése révén lesnek be a szépre mázolt kulisszák mögötti mocskos rejtekekbe. Filmjeit az amerikai Fleischer fivérek által közel száz éve kiötölt, majd Koko bohóc trappolásán és Betty Boop csípőmozgásán keresztül az animációs ős-Superman-sorozathoz tökélyre fejlesztett rotoszkópos technikával készíti. Ugyanakkor Pierce-nél a natúrfilm kockánkénti átrajzolása nem a természetes emberi mozdulatok precíz lekövetését szolgálja, úgy ahogy azt semelyik profi fázisrajzoló sem tudná fejből kikockázni. A rendezőnek ugyanis az emberi alakokat karcos fekete vonalakká történő stilizálásával az a célja, hogy a natúrfilmen csupán felületként megragadható figurákból a bennük rejtekező zsigeri indulatok felszínre kerüljenek és láthatóvá váljanak azáltal, hogy formát kapnak. Az, ahogyan a rotoszkópos technikával a natúrban fölvett figurákat elnyűtt zombikká rajzolja át és el, a brit hardcore együttes, az Enter Shikari Thumper című számához idén készített videoklipjében pontosan lekövethető.
Az idei Anilogue-on is látható Családi portré című kisfilmben egy átlagos angol család a fotóstúdió fehér fala előtt várja, hogy a fényképész beállítsa őket a felvételhez. Azonban a portréképeket készítő fiatalember előre leszögezi: „Én valójában nem ilyen szép családi portrékra szakosodtam” („Beautiful family portraits aren’t my speciality”). Ebben a stúdióban tehát nem a szürke valóságot is pirospozsgás álomképpé retusáló giccsművészet készül, például olyan, amilyet Zolnay Pál fikciós dokumentumfilmjében, a Fotográfiában az egyszerű vidéki kispolgárok követelnek magukról a vándorfotográfustól. Ahogy a hetvenes években készült magyar film fotós főszereplőjét sem, úgy a Családi portré fényképészét és Pierce-et sem a portrék finomra munkált álcája érdekli. Így míg a Fotográfiában a fotós a családi idillt megkonstruáló képek után az egyik kapualjban váratlanul egy vérbő Dogmafilmes alapszituációba botlik egy anekdotázó öregasszony történetében, Pierce Családi portré-beli fényképész-alteregója stúdiórendelőjében egyfajta családterapeutaként eleve a megzabolázott indulatok előhívásáért és megörökítéséért tesz meg minden tőle telhetőt.
Partnereink
Szólj hozzá!