Kisemberek, szerelem és barátság. Jóllehet ezek Tóth Barnabás kisfilmjeinek rendre visszatérő alaptémái, a már első nagyjátékfilmjét is maga mögött tudó rendezőről mégsem mondható el, hogy életművet építgetne. Munkái mind formanyelvükben, mind  történetvezetésükben eltérnek egymástól, de minőségben is rendkívüli változatosságról tanúskodnak. Kisvárosi pecások szerelmi kalandjai 16 mm-en, digitál-kamasz analóg világbeli botladozásai színes DV-n, álművészek kamu-terepszemléje szitás, home videós jelleggel, szigorúan fekete-fehérben. A kicsit színész, kicsit rendező Tóth Barnabás a végletek között ingázik, rendre váltogatja a részletesen kidolgozott, mégis kínosan izzadságszagú és a véletlenül elkapott, de felszabadítóan könnyed, zsigeri alkotásokat.

“A közönségfilmes”

Tóth Barnabás gyerekszínészként kezdett. Olyan meghatározó filmekben szerepelt, mint a Hülyeség nem akadály (Xantus János, 1985), az Eldorádó (Bereményi Géza, 1988), a Legényanya (Garas Dezső, 1990) és a Gyerekgyilkosságok (Szabó Ildikó, 1992). Bár saját bevallása szerint szerepjátszó tehetsége elsősorban annyiban állt, hogy külső adottságainak köszönhetően tíz éves korában is tökéletesen alkalmas volt egy öt éves gyerek megformálására, a mai napig ő játssza saját filmjeiben is a főszerepet. A film mellett meghatározó szerepet tölt be életében a színház, emellett ő írja saját forgatókönyveit, vág, producerkedik, olykor elvállal kisebb szinkronszínészi feladatokat, de a Külkereskedelmi Főiskola reklám szakát is elvégezte. Hogy ez a változatos, mindenbe belekóstoló életút mennyiben befolyásolja a rendezői attitűdjét, az kérdéses. Az viszont tény, hogy bár közel tíz éve foglalkozik filmkészítéssel, nem ragadt meg egyetlen konkrét műfajnál sem, a kísérletezést tehát a direktori székben ülve is folytatta. A filmeknek egy elvitathatatlan, közös jellemzője mégis van: széles közönségréteget céloznak meg – legyen szó frappáns politikai szatíráról, visszafogott faluhelyi vígjátékról vagy iróniával átitatott álriportfilmről, a szórakoztatás konstans szempontként van jelen.

Ars poeticáját talán (terep)Szemle (2003) című kisfilmjében fogalmazza meg a legpontosabban. A negatív festést mint eszközt ügyesen rövid, tőmondatokból álló mozgóképi dialógusba ágyazva, átható kritikai attitűddel, de humoros szarkazmussal fordul a filmes szakma egy meghatározó rétegéhez. (“Amiben élünk – arról kell beszélni, az más kérdés, ki nézi meg. Speciel leszarom”). A film gyakorlatilag a véletlen szülötte, improvizációs marháskodás eredménye. Tóth gyakori alkotótársával, Simonyi Balázzsal a Vajdaságba tartott, hogy egy Gion nádorról készülő dokumentumfilmhez anyagot gyűjtsön. Egy kis pihenő, csomagolt szendvics, a “tarrbélás” helyszín és a kora reggeli órák csípős hidege megtette a hatását. Két önjelölt művészfilmes helyszínelés közben kíméletlenül valóságos képet fest a közönség igényeit teljes mértékben kiiktató, öncélú, “ál-szerzői” gondolkodásmódról. Egy malom helyett kettőt kell felgyújtani, a vak kislányok rajzolgassanak rózsát poros ablaküvegekre, a terhes nőt pedig igenis rugdossák halálra a mezőn. Bár ez a film kétségkívül könnyed és humoros, az ironikus gúny Tóth Barna eddigi filmes pályájának ismeretében igencsak keserű.

A fiú és a nők

Tóth Barnabás egyértelműen vonzódik a férfi-nő tematikához. Kisfilmjeiben rendre végigzongorázza a kapcsolatteremtés nehézségeit, a kommunikációképtelenséget, az állandó elutasításból fakadó keserűséget. Az erősebbik nemet képviselő figuráit azonban pont attól a tulajdonságuktól fosztja meg, ami klasszikus értelemben véve nemük sajátja: a tartásuktól. A Kiss Feri tutira megy (2001), A mi autónk (2001) és a Szerelem meg hal (2002) főhősei mind-mind csetlő-botló szerencsétlenek, akiknek valahogy sohasem jön össze.

Mindhárom karakter az anyjával él, egyedülálló és képtelen egyről a kettőre jutni.  Kiss Feri (Tóth Barna igencsak amatőrre sikeredett alakításában) számítógépes játékokon keresztül próbálja megérteni a nő misztériumát, de amint élőszereplőssé válik a játék a helyi közértben, azonnal elvérzik: álmai asszonyánál csak annyit sikerül elérnie, hogy kiparkolhat az autójával, de a fiatal fruskák is csak nevetnek rajta. A Jeges Krisztián által életre keltett Feri már mintha szándékosan helyezte volna magát pihenőpályára. A nőkkel való kapcsolata kimerül abban, hogy pityókás peca-cimboráját és annak egyéjszakás kalandjait fuvarozza haza a helyi diszkóból. Tapasztalat híján aztán az újonnan a faluba érkezett, csinos postáskisasszonynál is kudarcot vall. A Rudolf Péter alakította György már az önbecsülését végképp elvesztő férfit testesíti meg: magányos, középkorú, munkanélküli gyógyszerész, aki az elkeseredettségnek már abban a stádiumában van, ahol már attól sem riad vissza, hogy egy autó megnyerése érdekében egy enyhe mérgezési művelettel döntse le utolsó versenytársát a lábáról. Ebben az esetben az ellenfélként fellépő terhes nő lesz az, aki végül megmenti a tévútra keveredett Györgyöt attól, hogy végleg feladja méltóságát. A nő állapotából fakadó elesettsége ugyanis kikényszeríti a férfiből a gondoskodó hímet, akit ez az apró, az erőviszonyokat mégis a helyes irányba elbillentő gesztus is képes felmagasztalni, a történet tehát viszonylagos happy enddel zárulhat.

Legyen szó a férfivá válás gyötrelmeit nyögő kamaszról, egy cselekvésképtelen vidéki autószererőlól vagy egy elkeseredett, negyvenes gyógyszerészről – Tóth minden férfi karakterével a lehető legkegyetlenebbül bánik. Magánéleti válságukat rendre egyéb bukásokkal tetézi. Kiss Feri még a digitális világban sem tud teljesen kibontakozni, anyja ugyanis éppen a sorsdöntő pillanatban zavarja le a boltba kenyérért. A vidéki pecás nem csak a postáskisasszonyt kénytelen barátja újabb hódításaként elkönyvelni, de az emberméretű harcsát is végül annak szappancsalijával sikerül odavonzani. György pedig azon felül, hogy nőtlen és az anyjával egy lakásban tengeti hétköznapjait, még egy nagy adag szakmai bukással is kénytelen elszámolni. A karakterekkel való azonosulást azonban nagy mértékben befolyásolja Tóth rendezői kvalitása, történetvezetési módszere és színészválasztása. Jórészt ez utóbbiak felelnek azért, hogy a háromból csak egyetlen figuránál érezni valósnak a problémát. Kiss Feri a rosszul megírt dialógusok és Tóth Barnabás vontatott alakítása miatt válik kétdimenzióssá, György fájdalmáról pedig a ritmusbeli bakik terelik el kissé a figyelmet. A Szerelem meg hal esetében viszont minden klappol: a környezetrajz hitelessége, a mellékszereplők kidolgozottsága, a találó képi megoldások, a lendületes dialógusok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Feri figurája élővé váljon, csalódottsága és apró, de zsigeri bosszúja így igazán emberi maradhat.