Minden filmet csak egyszer nézek meg

PRIZMA

2016/11/15

Park Chan-wook szigorú, kivéve, ha.

Rettenetesen régen nem láthattunk hazai moziban Park Chan-wook filmet, úgyhogy most van ok az örömre: a Mozinet Filmnapok után hagyományos bemutatót is kap A szobalány, december 1-jére a Film Comment interjújának néhány bekezdésével készülünk.

A bosszú asszonyától kezdve egyre inkább női főhősöket szerepeltet a filmjeiben. Hogyhogy?

Az Oldboy miatt, ahol a központi nőfigura, Mi-do nem részese az igazságnak. Ezzel nem voltam kibékülve, de a történet megkövetelte, hogy Dae-su lányaként ilyen helyzetbe kerüljön. Úgyhogy amikor elkezdtem dolgozni A bosszú asszonyán, egy kicsit elgondolkodtam ezen. A közönségfilmek világában nem túl gyakran találkozunk női főhősökkel. Ez egyre jobban foglalkoztatott, amikor A bosszú asszonya forgatására készültem. Ha egy női karaktert helyezünk egy film középpontjába, a film sokkal gazdagabb lesz, sokkal kifinomultabbnak tűnik. Egyébként van egy lányom, és minél idősebb lett, annál többet tudtam vele beszélgetni. A feleségem és a lányom társaságában megtanultam egyre inkább a női perspektívából látni a világot, és erre fejlődésként gondolok, érettebb személy lettem.

A szobalányban van egy beszélgetés a gróf és Kouzuki között. A gróf megkérdezi: „Honnan ered ez a vágy, hogy japánná válj?” Mire Kouzuki azt mondja: „Korea csúnya, Japán szép.” Érdekelne, ön szerint mit árul el ez a szóváltás Korea történelmi tapasztalatáról más kultúrákkal, különös tekintettel a japán megszállás idejére, sőt akár a koreai háború óta érezhető amerikai befolyásra.

Vannak olyan emberek a koreai társadalom értelmiségi rétegében, akik a japán megszállás alatt istenítették a japánokat. Ők manapság az amerikaiakat istenítik, néhányan talán a franciákat vagy a németeket. A japán megszállás előtt a koreaiak a kínaiakat istenítették évszázadokon át, ez beivódott az uralkodó osztály, az értelmiségiek egy részének tudatába. A koreai nyelv sadaejuui szava pontosan ezt a fogalmat jelöli: hogy egy kisebb nemzet polgárait annyira magához vonzza a nagyobb nemzet ereje, hogy az alárendeltjei lesznek. Az internalizálás olyan mértékű lesz, hogy nem is kényszerből istenítik a nagyobb nemzetet, hanem önként. Kouzuki figuráján keresztül az ilyen szegény, szomorú, szánalmas embereket akartam ábrázolni, akik nemzetük más polgárai számára komoly veszélyt és fenyegetést jelentenek.

A producer Syd Lim említette valahol, hogy akkor bukkant rá az Oldboy alapjául szolgáló mangára, amikor unalmában beugrott egy képregényboltba. Mennyire fontos az unalom és a szabadidő a kreatív munka szempontjából?

Nagyon. A szabadidő, illetve a tétlenül töltött idő alapvető fontosságú azoknak, akik ebben az iparban dolgoznak. De minél több tapasztalata van az embernek, és minél előrébb tart a karrierjében, annál kevesebb lehetősége van arra, hogy pihenjen. Tehát küzdenünk kell, hogy valahogy megszerezzük magunknak ezt a szabadidőt. Régen még úgy volt, hogy egy rendező csinált egy filmet, és kész. Manapság már nem építhet arra, hogy ennyivel megússza. Talán Hitchcock sztárrá válásának idején kezdődött ez a változás, hogy egy rendezőnek már aktívan részt kell vennie a filmje népszerűsítésében, interjúkat kell adnia, beszélgetnie kell emberekkel. Mindez egyre jobban felfalja a szabadidőnket. Interjúk alkalmával gyakran megkérdezik tőlem, mi volt igazán nehéz a forgatókönyvírás vagy a forgatás során, és mindig azt mondom, hogy semmi. A folyamat összes részét élvezem. Csak egyvalami nehéz számomra, a promóció.

Rengetegszer felmerült már, hogy a Szédülés láttán állt rendezőnek. Hitchcock mellett milyen más filmkészítők gyakoroltak hatást önre?

Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de én minden filmet csak egyszer nézek meg. Nem olyasvalaki vagyok, aki újra meg újra megnéz egy jelenetet, hogy kielemezze, hogyan épül fel. Amikor filmet nézek, nem tanulmányozom, amit látok. Nem is igazán tudom, mennyire hatnak rám mások, mert gyakran kimegy a fejemből, hogy egy adott filmet már láttam. Ezt szem előtt tartva azt tudom mondani, hogy Yasuzo Masumura filmjei újra meg újra lenyűgöznek. Ráadásul nagyon érdekes karrierje volt. A Tokiói Egyetemen tanult jogot, vagyis az elit tagja, a filmjei viszont abszolút nem erről árulkodnak. Inkább olyanok, mintha valamilyen őrült különc csinálta volna őket. Egy másik rendező, akit nagyra tartok, Mikio Naruse. Sokan talán azt hinnék, az én filmjeimhez viszonyítva az övéi a skála másik végén helyezkednek el, mégis, megmagyarázhatatlan módon vonzódom hozzájuk. Az ő filmjeinek olyan kivételes ereje van, hogy a hatásukra megszegtem a szabályomat, és kétszer, háromszor is megnéztem őket.

*

szerkesztette és fordította: Roboz Gábor

Címkék: fordítás, Park