ANIMATÉKA, magazin

Életmentés 1-től 9-ig (Shane Acker: 9)

Orosz Anna Ida

2010/04/10

A 9 című egészestés animáció bevezető képkockái alatt hallható mérnöktudóst, aki a film címszereplőjét foltozza épp össze, az élet megmentésének nemes célja vezérli. A film története közvetlenül az emberiséget a Föld színéről végleg leradírozó nagy háború után játszódik: a gyilkos gáztámadásban az emberek még éppen hogy csak megfulladtak, a menekülés közben az autóban életét vesztett anya és gyermeke még szinte ki sem hűlt, a 9-et megalkotó tudós pedig alig lehelte ki az utolsó leheletét. Ebben a poszt-apokaliptikus jövőben, amikor az emberek ellen föllázadt hatalmas gépmonstrum van uralmon, és a civilizáció romjain csontváz-sakálok portyáznak, kell kilenc apró rongybabának az emberiség védelmében helytállnia.

A film alapszituációja nem új keletű: többek között James Cameron a Terminátor-széria első darabjával, bő negyed századdal ezelőtt, már kilátásba helyezte az öntudatra ébredt mesterséges intelligencia által uralt sötét jövendőt. De míg a Skynet-diktatúrában az apokaliptikus atomtámadást túlélő emberek maroknyi csoportja még küzd az életben maradásért, a 9 világában már az emberi civilizáció kipusztulása után veszi kezdetét a rongybabák emelkedetten hangzó küldetése, ami nem más, mint hogy összefércelt testükben az élet esszenciáját, az élő lelket megőrizzék. Ugyanis a babák mágikus praktikákkal élő alkimista-feltalálóatyja látta, hogy az általa az emberiség szolgálatára korábban megalkotott robotintelligencia, amelynek szó szerint a saját eszét kölcsönözte, a fasiszta katonai hatalom igájába kerülése után az egész humanoid faj ellen fordult. Annak érdekében pedig, hogy megőrizze az emberi létnek az elfajult értelem ellenében lévő másik vetületét, a még romlatlan, természetes állapotában lévő lelket, azt kilenc, posztóból varrt homunkuluszra bízta. És hogy igaz legyen az állítás, „a szem a lélek tükre”, a tudós a zsákbabákat szódásszifon okulárékat megszégyenítő méretű Bambi-szemekkel szerelte föl.


Az észnek és a léleknek a tudós által kiötlött romantikus ízű különválasztása alapján a film az élő emberi lélek és a mechanikus ráció mitikus párharcának animált illusztrációja is lehetett volna, a 9 azonban, minden didaktikussága ellenére, allegóriaként értelmezhetetlen. A csapat kilenc, emberi lélekrészecskéket hordozó tagja jól ismert, mélység nélküli, állandó típusokat (mint például a gyáva vezető, a bátor harcoslány, a tohonya izomkolosszus, a bölcs öreg vagy az elszállt művész) testesítenek meg – és így jellemfejlődésre sem kell számítanunk. A filmből ugyanakkor mégsem derül ki, hogy a tudós miért pont kilenc darabra osztotta szét a lelkét, vagy hogy ez a misztikusan hangzó kilencféle jellemtípus hogyan ad ki egy lelki egészet.

A 9 sokkal inkább akar egyfajta panteista indíttatású greenpeace-es propagandafilm lenni, amelyben a tudós által a címszereplőre hagyott háromosztatú villásdugó-talizmán mozgalmi jelkép is lehetne. Ezen a kis kütyün keresztül, amely egyben az élet forrásaként és széfjeként is funkcionál, válik élővé mind a romboló géplény és a kilenc zsáklény, illetve a film végén ez idézi elő a földi élet evolúciójának kezdetét jelentő, zöld „lelkes” mikrobákkal teli cseppekben zuhogó hatalmas zivatart. Ennek értelmében az apokalipszis után, az új teremtés hajnalán ugyan „a föld még kietlen és puszta volt”, de a civilizáció romjai fölött kilenc lélek lebegett. Az apró baktériumokkal kezdődő biológiai evolúció és a varázsamulett köré kreált transzcendens teremtésmítosz értelmében a 9 tehát többszörösen is fölmutatja a reményt az újjáéledésre a már/még élettelen Földön.

A 9-cel első egészestés filmjét Tim Burton produceri szárnyai alatt elkészítő Shane Acker a film rozsdás-szenes disztópikus világát, a rongybabák és a vörösen izzó szemű pokolfajzat izgalmas üldözési jelenetét már egy a film előtanulmányának tekinthető 2005-ös rövid animációban fölvázolta. Míg azonban az Oscar-díjra is jelölt kisfilm meg tudott állni a lábán az erőltetett lélekmentő sztori vagy a 9 mellé sorakoztatott egysíkú szereplők nélkül, addig a figurák köré a közel nyolcvan perc kitöltése érdekében szőtt akciófantasy sablonjaiból építkező film éppen a bő tízperces animáció jóleső enigmatikusságát próbálja meg minden áron megszüntetni, kézenfekvő módon éppen a szereplők némaságának föloldásával kezdve. Csakhogy a mindenfajta igyekezet ellenére a kisfilmből Pamela Pettler forgatókönyvíró segítségével kibontott érzelmes sématörténetben ugyanúgy hemzsegnek a megválaszolatlan kérdések, és a nagyfilmnek ezek a narratív enigmák már egyáltalán nem állnak olyan jól.

YouTube előnézeti kép

A 9 ideig-óráig mégis képes meghódítani a mozivásznat, amit a WALL-E-ből ismert rozsdamarta, vöröses-barnás, poszt-apokaliptikus CGI világ, és a bele helyezett szereplők lenyűgöző valószerűségének köszönhet (különösen az acélmonstrum monumentális fémteste érdemel dicséretet), ugyanis az alkotók az erózióba kezdett, mindennemű biológiai élet híján lévő univerzum 3D-s látványát szemmel láthatóan nagyobb odafigyeléssel csiszolták tökéletesre. Csakhogy, míg a monumentális lélekölő gép számítógép alkotta virtuális huzalaiban szájtátva gyönyörködhetünk, a stop-motion bábokat idéző kilenc virtuális szövetbaba szinte teljesen nélkülözi a bábanimáció európai mesterei, Jan Svankmajer, illetve a Quay fivérek szürreális filmjeiben, vagy akár – hogy ne kelljen ilyen messzire menni – a Tim Burton-féle bábfilmekben használt textúra szinte paradigma-értékű, piszkos, szakadós, kitapintható anyagszerűségét. Láthatóan ugyanis a rémülten pislogó fércbabák fizikai épségét nem különösebben fenyegeti semmi, holott a film kilencven százalékában eszeveszetten menekülnek mocsokban és porban, éles fémtárgyak és összedőlt háztömbök között.

A gyönge lábakon álló sztori, a film vizuálisan lenyűgöző kivitelezésű, sordó lendületű akciójelenetei ellenére, hetven percig aligha tudja még a legéberebb néző érdeklődését is fenntartani. A 9-cel nagyjátékfilmes író-direktorként debütáló Shane Acker remélhetőleg következő egészestés mozijában már nem elégszik meg a virtuális világok lehengerlő vizuális megformálásával, és képes lesz a nézők figyelmét egy olyan történettel lebilincselni, amibe több életet sikerült lehelnie.

YouTube előnézeti kép

A 9 a 17. Titanic Filmfesztivál Animáció 1.0 elnevezésű szekciójában látható.

Címkék: , ,



Szólj hozzá!

[spoiler title="Nézz bele!" open="0" style="1"] Téma: Trashfilm Jeffrey Sconce: Az akadémia „beszennyezése” Sepsi László: A szörnyeteg jele – Trash, tévé, evolúció „A minőség szubjektív dolog” – Interjú David Latt-tel Alföldi Nóra: Trashformers – A kortárs blockbuster és a szenny Nemes Z. Márió: Kínzás mint képalkotás – A torture porn esztétikái Csiger Ádám: Szemét a Nap mögött – A japán trashfilm útja Parragh Ádám: Dühöngő firka – Körvonalazható trashettanulmányok Állókép Győrffy László: Privát biológia Dömsödi Zsolt: Trash-Pöröly Varió Huber Zoltán: A magányos hős újabb eljövetele Orosz Anna Ida: Vakrajz Lichter Péter – Pálos Máté: Szemorgona [/spoiler]

magazin

KRITIKA

KRITIKA

KRITIKA

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

ANIMATÉKA

KRITIKA

KRITIKA

KRITIKA

KRITIKA

KRITIKA

magazin

magazin

magazin

magazin

magazin

ANIMATÉKA, KRITIKA

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL, magazin

FESZTIVÁL, KRITIKA

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu