2012/12/29
10+1 pontos válogatás 2012 rejtett kincseiből.
Justin Kurzel: Snowtown
Megtörtént eseményeken alapuló ausztrál thriller/dráma. „Minimál-monoton” (Parraghramma) elborulás egy szuggesztív sorozatgyilkosról, aki „csak” meg akarja menteni a számára otthont adó közösséget. A filmet megnézve – Simon Rumley Red, White & Blue munkájához hasonlóan – újra szembesülhetünk azzal, hogy hogyan képes a torture porn-poétika művészi eszközzé szervesülni.
Ben Wheatley: Kill List
A színvonalas okkult thriller/horror ritka példáinak egyike. Az ómenektől és bizarr koincidenciáktól űzött bérgyilkos története a The Wicker Man (1973) atmoszféráját idézi meg, és – a kissé lapos befejezéstől eltekintve – nem is marad alul Robin Hardy zseniális filmjével való összehasonlításban.
Barry Levinson: The Bay
Az általam látott egyik legizgalmasabb found footage-film a közelmúltból. Chesapeake-öböl a különböző környezetszennyező hatások eredményeképpen mutáns-rákok („isopod”-ok) támadásának helyszínévé válik. A lények paraziták, vagyis a vízből az emberek testébe kerülve fertőzik meg a lakosságot, méghozzá július negyedikén. Hipnotikus bioapokalipszis, melyet a profi rendezés igazi pusztulás-panorámává varázsol.
Alexandre Bustillo-Julien Maury: Livide
A lassan kultikussá váló rendezőpáros eurohorror-orgiája. Láttam profibb és „kerekebb” filmeket az idén, de mégis a Livide-ből üldöz pár olyan képsor, melyet nem tudok kikaparni a retinám alól. (A vámpír-ballerinák(?) súlytalan légtáncát még Lars von Trier is megirigyelhetné.) Sohasem voltam nagy Argento-rajongó, de a két francia kitűnő érzékkel nyúl vissza ahhoz, amiben az olasz mester a legerősebb, a már-már képzőművészeti igényű szín- és képkomponálásához.
Jennifer Lynch: Chained
Többet vártam Jennifer Lynch új filmjétől, hiszen az Aberrált élvezetek (2008) egy kifejezetten emlékezetes munka volt, de el kell ismerni, hogy a Chained inkább középszerű. Ennek ellenére Vincent D’Onofrio – mint apai/nevelői babérokra törő sorozatgyilkos – alakítása sok mindenért kárpótol, ezért is lehet a film 2012 egyik kellemes meglepetése.
Jaume Balagueró: Amíg alszol
Üdítően old-school, Polanski-hatásokat mutató thriller a [Rec] rendezőjétől. Pszichopata portás parazita-kapcsolata egy fiatal nővel. A horrorizálódó térközösség Guillem Morales A fantomlakó (2004) című filmjét idézi, ugyanakkor Balagueró nem akar különösebben filozofálni, ezért lesz az végeredmény bizarr szentimentalizmusában is „bájos”.
Jon Wright: Grabbers
Talán voltak jobb horrorkomédiák is az idén, számomra – különleges motívum és műfajkeverése miatt – a Grabbers mégis kiemelkedik a mezőnyből. A The Bayhez hasonlóan „vízmelléki” horrorról van szó, ugyanakkor itt nincs szó semmilyen (ál)doku-poétikáról, hiszen a filmet legkönnyebben úgy lehet leírni, mintha összekevernénk John Michael McDonagh A guardista (2011) című filmjét és H. P. Lovecraft Árnyék Innsmouth fölött című elbeszélését. A sztori egyszerű és zseniális. Egy Írország melletti szigetet csápos monstrumok támadnak meg, egyetlen gyenge pontjuk, hogy undorodnak az alkoholtól, ezt felismerve a sziget lakó piagőzös alien-vadászatba kezdenek az univerzum megmentésének reményében.
Joseph Kahn: Detention
Joseph Kahn filmje igazi zsibvásár, tele van ultra-gagyi és zseniális ötletekkel egyaránt, ugyanakkor mégsem esik szét, bár a film egészével kapcsolatban nehéz állást foglalni. Tini-horrorból indulunk, hogy aztán valami Donnie Darko-mutációhoz érkezzünk el, de közben csak kapkodjuk a fejünket a heterogén benyomások özönében. A legélvezetesebb mozzanat talán a film generációs-tudata, hiszen az időutazó motívumszál nem feltétlenül egzisztenciális tartalmakat közvetít, hanem a szubkulturális nosztalgiák változását (a kilencvenes évek az új nyolcvanas évek) hangsúlyozza.
David Bruckner, Ti West és mások: V/H/S
Found footage horror-antológia. Vegyes színvonalú válogatás, ugyanakkor hangulatilag-poétikailag mégis egységes képet mutat, ami nem kis teljesítmény. David Bruckner Amateur Night című munkája igazi horrorköltészet, talán Dario Argento Jeniferje említhető vele egy lapon A horror mesterei (2005-2006) sorozatból. Joe Swanberg „The Sick Thing That Happened to Emily When She Was Younger” esetében pedig a cím magáért beszél, kevés hasonlóan beteg cuccot láttam mostanában.
Ridley Scott: Prometheus
A lista összeállítása során szándékosan óvakodtam a nagy nevektől, de a Prometheust mégsem hagyhatom ki. Ezer sebből vérzik a film, sokaknak valószínűleg az év csalódása, de számomra mégis rengeteg izgalmat jelent egyes jelenetek újra- és „újraemésztése”.
+1
Panos Cosmatos: Beyond the Black Rainbow
A Beyond… több szempontból is kivétel, hiszen 2010 legvégén jött ki, de mégis ez volt számomra az idei év legkomolyabb filmélménye. Kísérleti poétikát alkalmazó sci-fi/horror, melynek látnoki vizualitásában – elkoptatott kifejezés, de ide tényleg illik – Kubrick Űrodüsszeiája találkozik össze Matthew Barney Cremaster-filmjeivel.
Partnereink
Szólj hozzá!