qpid

MONSTER OF THE WEEK

#25. Atom Egoyan a tévében

Sepsi László

2011/05/14

Immár harmadik alkalommal startol a Prizma Online minden értelemben véve fantasztikus tévéfilmekkel foglalkozó szombat esti rovata, ahol a következő tizenkét héten keresztül a legkülönfélébb televízióra készült sci-fi, horror és fantasy alkotások lesznek láthatóak egy-egy rövid esszével megtámogatva. A második etaphoz hasonlóan lehetőség szerint minden filmet angol vagy magyar felirattal mutatunk be, és a szezon vége tájékán a hagyománynak megfelelően egy eddig magyarul nem fellelhető novella fordítását is közöljük, annak tévéadaptációjával egyetemben. Jelen poszt pedig azok számára is komoly izgalmakkal szolgálhat, akik a tévécsatornák helyett inkább a filmfesztiválok sztárjait preferálják: a gyilkos Cupido-szobor  és a Mennyországba vezető tér-idő kapu történeteit ugyanis a hazai mozikban még futó Chloé – A kísértés iskoláját is jegyző Atom Egoyan vitte vászonra.

Mint azt a MONSTER OF THE WEEK legelső bejegyzésében tárgyalt Cronenberg-epizód vagy éppen Bruce McDonald vonatkozó filmjei is mutatják, a nyolcvanas évek meghatározó kanadai rendezői számára a televíziós bérmunkánk jelentették a biztos mellékest. Ebből a szempontból Egoyan esete azért különösen érdekes, mert szemben a nyolcvanas években határozottan a horrorhoz kötődő Cronenberggel és a mai napig műfajok közt kalandozó McDonalddal – akinek road movie-ja (Roadkill), áldokumentumfilmje (Hard Core Logo) és zombimozija (Pontypool – A zombik városa) között szinte fel sem tűnik egy zseniális sitcom (Twitch City) vagy egy fárasztó katasztrófafilm (Vízözön) –, a Közeli rokonnal debütált direktor csak tévés pályafutása során használt fantasztikus elemeket. Mi több, a műfaji sémák direkt újragondolása is csupán a kilencvenes évek legvégétől vált dominánssá életművében: ugyan egy évtizeddel korábban az Alfred Hitchcock bemutatja néhány epizódjában (There Was a Little Girl, The Final Twist) egyértelműen a thriller zsánerén belül mozgott, mozifilmjeiben ez a műfaji hagyomány csak a Felicia utazásától (1999) kezdve vált meghatározóvá. Ennek ellenére a Cupid’s Quiver és az Alkonyzóna számára készített The Wall éppoly logikusan illeszkedik az életműbe, mint Cronenberg esetében a gyógyító erejű kesztyűk kálváriája.

A két sorozatepizód közül ugyan a Cupid’s Quiver mutat fel több Egoyan kézjegyének számító motívumot – kiváltképp az érzelmileg elidegenedett, fénykép-fetisiszta voyeur karakterében –, a fantasztikumhoz való viszonyuk már az Exotica utáni pályaszakasz sajátosságait előlegezi. A nyilaival szerelmet és halált szóró szobor, illetve a bukolikus idillbe burkolt Paradicsom a természetfelettin keresztül tölti be azt a funkciót, ami a realista világgal operáló Egoyan-filmekben általában a projekció (Chloé), a tér misztifikálása (Exotica) és a múlt átfikcionalizálása (Ararat) által valósul meg. Mintha a Kárbecslő és a Szöveges szerepek szeretetéhségben vergődő hőseinek végre valóban beteljesülnének vágyaik, és nem csak a Felicia utazásában látotthoz hasonlóan szövődne köréjük fikció-univerzum. (Az már más kérdés, hogy mennyire képesek élni vele, lásd a Cupid’s Quiver briliáns mézes-kaptáros kivégzésjelenetét.) Hiába tett rövid kerülőt a fantasztikum felségterületére, Egoyan ettől még nem lett naivabb vagy optimistább, miképp azt a The Wall zárlata is mutatja: csak idő kérdése, hogy hősei mikor kezdik meg a fellelt mennyország szőnyegbombázását. Mintha csak az Ararat rögeszmés alakjait látnánk, ezúttal az amerikai hadsereg egyenruhájában.

YouTube előnézeti kép

Címke: , ,

jopgidjjaqoebig

MONSTER OF THE WEEK

alien

AJÁNLÓ

wow

OFF SCREEN

pirxtitle

MONSTER OF THE WEEK

MBDHOOF EC125

MONSTER OF THE WEEK

12080201_Livide_00

LISTA

MBDTING EC001

MONSTER OF THE WEEK

RaidersLostArk_138Pyxurz

LISTA

DOYOI

MONSTER OF THE WEEK

1afathersday3

ESSZÉ

11840lead

MONSTER OF THE WEEK

houseofclocks

MONSTER OF THE WEEK

The-Thing-3

KRITIKA

poster_nevercrywerewolf

MONSTER OF THE WEEK

imprint(moh)

MONSTER OF THE WEEK

allthekind

MONSTER OF THE WEEK

bogie

MONSTER OF THE WEEK

0

MONSTER OF THE WEEK

generation-x_480_poster

MONSTER OF THE WEEK

censored

MONSTER OF THE WEEK

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu