Tájkép csata közben – A Halállista és a Vérturisták rendezője újra remekel

Huber Zoltán

2013/12/20

Ben Wheatley új, kosztümös filmje, az A Field in England egyszerre humoros, rémisztő és felszabadító remekmű.

Ben Wheatley kétségtelenül a kortárs szcéna egyik legizgalmasabb, legeredetibb alkotója. Az internetes vírusvideók, az animáció és a televízió világában is otthonosan mozgó brit művész 2009-es nagyjátékfilmes debütálása, a Down Terrace óta már a negyedik mozijával jelentkezik. Szerteágazó munkatapasztalatainak hála, Wheatley pontosan érti a különböző társmédiumok hatásmechanizmusait, illetve átlagon felüli műfaji érzékenységgel és komoly filmtörténeti ismeretekkel rendelkezik. Összetéveszthetetlen szerzői látásmódja a heterogén alkotóelemek meglepő elegyéből születik, ahogyan munkamódszere is különböző iskolák megoldásait vegyíti.

Legfrissebb munkája, az A Field in England is egy meghökkentő, kivételesen erős darab, mely fura előzmények után, rendhagyó körülmények között készült: Wheatley egy hagyományőrző csoportról forgatott dokumentumfilmet és azonnal beleszeretett a történelmi kulisszákba. Kutatásai során megdöbbenve fedezte fel, hogy a 17. században igen elterjedt volt a hallucinogén gombák fogyasztása. E két vezérmotívumból kiindulva az állandó szerzőtárs, Amy Jump írt egy filozofikus hangvételű moralitásjátékot, az alapanyagból pedig ismét egy hamisítatlan Wheatley-darab született.

Egy véres csata kellős közepén vagyunk, valahol egy tágas angliai mezőn. A gyáva tudós, a tapasztalt katona és a kissé együgyű, de jóságos dárdás véletlenül egymás mellé keverednek. Némi szóváltás után úgy döntenek, egymás leölése helyett inkább keresnek egy ivót és söröznek egyet, ám útjuk során egy ördögi nemesemberbe botlanak. A figurákat kezdettől fogva homályos, kusza célok vezérlik, ki küldetésről, ki az otthonáról beszél. Fel-alá mászkálnak a mezőn, a magas fűben kincsek után kutatnak, üríteni próbálnak vagy épp gyanús gombákat fogyasztanak. Wheatley és Jump a világba száműzött, magára maradó emberiség groteszk metaforáját tárja elénk, az alkotók azonban minden lehetséges eszközt megragadnak annak érdekében, hogy művük ellenálljon a lekerekítő, felszínes címkékkel dobálózó értelmezési kísérleteknek. Az A Field in England a könnyen megúszható válaszok helyett a kényelmes komfortzónájából szeretné kizökkenteni a nézőt. A totális támadás jegyében a filmet ugyanazon a napon mutatták be a televízióban és a moziban, amikor az DVD-n és VoD-rendszeren is megjelent.

A relatíve alacsony költségvetésből (háromszázezer fontból), tizenkét nap alatt forgatott mű látványos díszletek nélkül, öt színésszel dolgozik. Wheatley a Halállista és Vérturisták zsigeri kifejezésmódjait és szürrealista hangulatait az angol polgárháború ikonográfiájával háziasítja. A koktél most is friss és egyedi, valahol a történelmi tablók, az abszurd dráma, a hallucinogén tripfilmek és a természetfeletti horror határvidékén járunk. A csodálatos fekete-fehér képek kihagyásos elbeszélésmóddal, a metafizikai áthallásoktól hemzsegő dialógok szemfacsaró filmnyelvi kísérletekkel és brutális képi sziporkákkal keverednek. A bolyongó figurák súlyos egzisztencialista problémái ugyanolyan hangsúlyt kapnak, mint a széklet, a sör és nemzetiségi ellentétek profán kérdései. A lágy altatódalt sötét égi szem figyeli, a teátrálisan elhatárolt „felvonások” között a karakterek a kor festményeit idéző élőképekbe merevednek, a film pedig egyszerre emelkedett és humoros, rémisztő és felszabadító.

Beckett és Kafka, Pinter és Stoppard szelleme ugyanúgy átsuhan a tájon, mint Kubrick vagy Jodorowsky árnyai, a végeredmény mégis valami olyan, ami csak és kizárólag Wheatley világára jellemző. Az A Field in England minimalista, történelmi parabolája szabálytalan remekmű, mely egyszerre dolgoztatja és kényezteti az érzékeinket és az intellektusunkat. A napsütötte mezőn botorkáló szereplők nem tudnak semmit és még saját magukban sem biztosak. Kizárólag két dolog mozgatja őket: a csatától távol kívánnak maradni és helyette inkább sört szeretnének vedelni. Wheatley és Jump arról az ijesztően abszurd léthelyzetről mesélnek, melyben mindannyiunknak helyt kellene állnunk valahogyan.

A felkavaró példa ellenére a két szerző paradox módon optimista marad: a film képei leugranak a vászonról és valósággal az arcunkba robbannak, a szánalmas, esendő figurák közben mégis hősökké válhatnak. A néző nem kapja készen a megfejtéseket, mindenkinek magának kell választ találnia arra, hol is húzódik pontosan ez a bizonyos mező és vajon tényleg létezik-e az a bizonyos kocsma, vagy csak vízionáltuk. Amíg azonban hiszünk benne, hogy a háború helyett akár sörözhetnénk is, mindenképp van remény.

Címkék: ajánló, thriller, wheatley