Kovács Patrik: Túlélésből jeles (Neil Marshall: A kilencedik légió)

Írta: admin | 2010.08.30. | nincs hozzászólás
Címkék: filmkritika

Vannak rendezők, akik sosem bízzák a véletlenre témaválasztásukat. Neil Marshall ugyan járatos a különböző horrornemekben (Démoni harcosok – 2002, A barlang – 2005) és rendezett már posztapokaliptikus sci-fit is (Végítélet – 2008), filmjeit – műfajuktól függetlenül – mégis mindig ugyanarra a dramaturgiára futtatja ki. Csapatban dolgozó hősei (legyenek azok egy szupertitkos katonai alakulat tagjai, vagy csak néhány túrázó barátnő) örökké fölöttes hatalmakkal (vérfarkas-hordák, barlanglakó szörnyek) húznak ujjat, a konfliktus pedig kötelezően brutális mészárszékké fajul. A brit alkotó rendszerint széles mozdulattal merít a B-filmes motívumkészletből: néha slasher-elemekkel (A barlang), másszor hektikus akció-dramaturgiával (Végítélet) vagy borzongató farkasember-horrorral (Démoni harcosok) kísérletezik, de ezek a klisés stílusrétegek híven szolgálják a filmek hatásmechanizmusát. Szorgos iparosként fenemód érti a dolgát: kevés pénzből is képes lenyűgöző trancsírmozikat gyártani, még az eredetiség mellőzésével is.

Tökéletesen igazodik ehhez a hagyományhoz A kilencedik légió is. A cselekmény háttereként ezúttal a fénykorát élő Róma szolgál, és a rendező negyedszerre is a csapatorientált feszültség-ökonómiára helyezi a hangsúlyt. A történet szerint javában dúl a háború a császári Róma és a vérszomjas barbár törzsszövetség, a piktek között. Quintus Diast (Michael Fassbender) egy alattomos rajtaütést követően elhurcolják hadifogolynak, de hamar megmenekül, és csatlakozik a kilencedik légióhoz. A piktek azonban egy jól megszervezett gerillatámadás során megsemmisítik az alakulatot, és hősünk, maroknyi túlélővel az oldalán menekülni kényszerül: a bátor kardforgatók – nyomukban egy kegyetlen nőstényördöggel (Olga Kurylenko) – megkísérelnek visszajutni a Hadrianus-fal túlsó oldalára.

Sokat elmond a rendező gondolkodásáról az, ahogyan a történelmi hűségről nyilatkozik: „Nem állt szándékomban, hogy történelmileg hiteles filmet készítsek. Találtam egy legendát, és kutakodtam körülötte. Ám ez a film valójában egy akció-thriller.” Mindez Marshall trendérzékenységét bizonyítja, hiszen a kosztümös filmek szandálos-köpenyes válfajának, a peplumnak a pozíciója – néhány európai tévé- és mozifilm (Trisztán és Izolda, Pompei – Egy város pusztulása, Agora) kivételével -  világszerte meginogni látszik. Noha A kilencedik légió minimalista receptje mellőzi a gigantomán díszletezést és a CG-seregszemléket, a film a maga műfaján belül nagyszerűen működik.

Marshall számára a futólagos helyszínrajz (a nagyszabású expanziókkal bíbelődő Római Birodalom borús metszete) csupán ugródeszka a mészárlós kaland-narratívához. A nyitányban a rendező mégis kitárgyalja a háborús mindennapokat, a dinamikus csatákon keresztül rövid időre még a szembenálló felek sakkjátszmájába is betekintést nyerhetünk. Quintus „outsider” státusza már az első harmadban nyilvánvalóvá válik, hiszen egyfajta igásállatként vesz részt a konfliktusban: a hadakozók adják-veszik (a piktek elhurcolják, majd egy portyázó római alakulat visszarabolja), és – mint narrációjából is kiderül – egyik táborral sem szimpatizál igazán, megcsömörlött már a csatazajtól, akkor is, ha hazájához töretlenül hűséges. Ez, a lelki mozzanatokat is felszínre dobó előjáték azonban pusztán annyira lényeges, mint A barlang klausztrofób pánikszituációi a csupasztestű fenevadak megjelenése előtt.

A fordulat a Gladiátor fantasztikus nyitányát kopírozó erdei ütközettel áll be a történetben – sőt, innentől tulajdonképpen új narratív szisztéma kezdődik. Háborús rivalizálásból néhány főt számláló túlélőtúra lesz. A sátáni Etain (Kurylenko) vezette hajtóvadászat ugyanazt jelenti a hősök számára, mint az eddigi Marshall-filmekben az idegen hatalmak színrelépése: iszonyatot, morális bomlást, halálfélelmet. A csapatösszetétel természetesen a típusfigurákban gyökeredzik: a bátor főhős, a bölcs veterán, az alattomos áruló, a vánszorgó sebesült mind-mind hozzáteszik a magukét a kalandos fabulához. Marshall ugyanakkor behódol néhány klisé-elemnek, és bágyadt mellékárnyalatokkal festi meg a hömpölygő cselekményt. A hajszába kötelezően beleszövi a szerelmi szálat, végül pedig birodalmi intrikával keretezi a filmet, hamiskás történelmi távlatot adva az eseményeknek.

Részleteiben A kilencedik légió nem eléggé átgondolt, még a korábbi Marshall-filmek fröccsöntött történeteihez képest sem. A csapatkohéziós logikát a rendező sokszor áldozza fel a kalandosság oltárán: egy jelenetben például a római katonák megpróbálják kiszabadítani elrabolt tábornokukat, miután ez nem sikerül nekik, rémülten eliszkolnak a pikt őrjárat közeledtére – annak ellenére, hogy az ellenfél nincs létszámfölényben. Az egy rugóra járó karakterek észjárása máskor is eredményez zagyva mozzanatokat. A lóra kapó római sebesült például a finálé kapujában pikt páncélba bújva csörtet a Hadrianus-fal felé: nem csoda, hogy az őrtoronyból kíméletlenül lenyilazzák. Az már csak hab a tortán, hogy Quintus minden kulimászból ép bőrrel hátrál ki – igaz ez az utolsó jelenetre is, melyben kis híján a római helytartó alattomos cselszövésének esik áldozatul. Ezeket a döccenőket azonban híven ellensúlyozzák az akciójelenetek. Nem véletlen, hogy sokáig Marshallt rebesgették, mint a Ragadozók rendezői székének várományosát: a mozi kirobbanó stílusú, remek ütemű vérengzés-jelenetei a szerény költségvetés ellenére is lenyűgöző vizuális orgiát nyújtanak.

Hibái dacára A kilencedik légió a szórakoztató adrenalinbombák sorát gyarapítja. Marshall ismét erőszakos műfajkevercset hozott létre, amelyben a néző zsigerein áthatoló feszültségé és a borzalmas halálnemeké a főszerep. Meg persze Michael Fassbenderé, aki ezzel az alakításával ismét bebizonyította, milyen okosan balanszírozik az érdekes művészfilmek (Éhség, Akvárium) és a könnyed tömegmozik (300, Becstelen Brigantyk) között, de az impozáns nemzetközi színészgárda (Ulrich Thomsen, Dominic West) is díszére válik a produkciónak.

A rendező pedig újabb variánssal bizonyította be, hogy nála jobban kevesen értenek a túléléshez.

YouTube előnézeti kép
Related Posts with Thumbnails
Kapcsolódó írások
  • Huber Zoltán: Kimaradt ziccerek (Nanni Moretti: Van pápánk!)
  • Megyeri Dániel: Mint a sarokba szorított állat (Jerzy Skolimowski: Ölésre ítélve)
  • Kovács Patrik: Családterápia metálzenére (Spencer Susser: Hesher)
  • Alföldi Nóra: Kihalóban lévő fajok (Jon Favreau: Cowboyok és űrlények)
  • Roboz Gábor: Idegenek idegen földön (Gareth Edwards: Monsters)
  • Kovács Patrik: Üzenet a koporsóból (Rodrigo Cortés: Élve eltemetve)
  • Ureczky Eszter: Őfelsége logopédusa voltam (Tom Hooper: A király beszéde)
  • MONSTER OF THE WEEK: Évadzáró linkgyűjtemény
  • Jankovics Márton: Gladiátor újratöltve (Ridley Scott: Robin Hood)
  • Kovács Patrik: Körmünkre ég az őrület (Fabrice Du Welz: Vinyan – Az elveszett lelkek)
  • Tüske Zsuzsanna: A fájdalom esztétikája (Steve McQueen: Éhség)
  • Farkas Gábor: Félúton (Guy Ritchie: Sherlock Holmes)
Címkék: filmkritika
Logging In...

Profile cancel

Sign in with Twitter Sign in with Facebook
or

Not published

Mégsem válaszolok erre

Téma: Kortárs skandináv film

Réz Anna: Mesék egy jobb etikáról – Racionalitás és moralitás Jensen filmjeiben
"Isten mint hatalommániás pszichopata" - Jensen a Prizma kérdéseire válaszol
Roboz Gábor: A kapcsolatok rákfenéi – A kortárs dán szerzői film főbb alkotói és törekvései
Gyenge Zsolt: A jólét fasizmusa – Roy Andersson, a mozi Brechtje
"Ne legyetek olyan kapzsik!" – Gyenge Zsolt interjúja Roy Anderssonnal
Farkas Gábor: A család szeme fénye – Lukas Moodysson és a tiniszemszög
Megyeri Dániel: Porból lettél, prédává leszel – A norvég horrorfilm sajátosságai
Björn Norđfjörđ: A láthatóság ára – Az izlandi film és a kis nemzeti filmgyártások érvényesülése (fordtította: Pálos Máté és Roboz Gábor)
Sepsi László: Örökbe fogadva – Újraforgatott Skandinávia

Animatéka

Varga Zoltán: Vincent és a homokember – A bábanimáció kísértetiességéről
Rövid történet, boldog zene – Hubai Gergely interjúja Normand Roger zeneszerzővel
Orosz Anna Ida: Testetlen hangok – A (magyar) animációs dokumentumfilmek hangi világáról
Rózsás Lívia: Művészeti ágak között - Waliczky Tamás rövid portréja

Varió

Réz Anna: Ontológia darázsfészkek – Metalepszis Charlie Kaufman forgatókönyveiben
Lichter Péter: A Kozmosz metaforái – Az absztrakt szekvenciák funkciója a hollywoodi filmekben
Nemes Z. Márió: A vidék gyászolása – Tarr Béla: A torinói ló

Állókép

Szemző Zsófia: Transzmutáció - Darwin üdülése

Legfrissebb kommentek

  • machete: király
  • sepi: Fogod te még bánni ezt a vihorászást.
  • Vízkeleti Dániel: :DDDD, igen, úgy izgulok, mint aki rossz fát tett a...
  • sepi: Inkább megvárom, míg NZM visszatért és haragja elsöpri kicsinyes...
  • Vízkeleti Dániel: hááát, úgyis fogalmazhattam volna, hogy arra vágytál...
  • 18+
  • A LISTA MÁMORA
  • adaptáció
  • Anilogue
  • animáció
  • ANIMATÉKA
  • animoscar 2011
  • bagoly
  • BEAT IT!
  • beszámoló
  • beszélgetés
  • biohorror
  • Cinefest 2010
  • Cinefest 2011
  • Cronenberg
  • Dialektus
  • dokumentumfilm
  • DOUBLE FEATURE
  • első szám
  • esemény
  • fantasy
  • felhívás
  • fesztivál
  • film noir
  • filmelemzés
  • filmklub
  • filmkritika
  • fordítás
  • francia film
  • gyerekfilm
  • gyűjtőposzt
  • HARDCORE
  • horror
  • interjú
  • J. G. Ballard
  • Jarmusch
  • játék
  • KELETI EXPEDÍCIÓ
  • kísérleti film
  • KÍSÉRLETI VETÍTŐ
  • könyvkritika
  • KRITIKAI KÖRPANORÁMA
  • LÁNCREAKCIÓ
  • macilány
  • magyar animáció
  • magyar film
  • MONSTER OF THE WEEK
  • műfaji film
  • OFF-SCREEN
  • önreflexió
  • prizma
  • rákszörny
  • remake
  • rövidfilm
  • sci-fi
  • skandináv film
  • sorozat
  • szerzőiség
  • televízió
  • Titanic 2010
  • Titanic 2011
  • tömegfilm
  • TOP 2011
  • trash
  • videoklip
  • websorozat

Archívum

  • 2012. / február
  • 2012. / január
  • 2011. / december
  • 2011. / november
  • 2011. / október
  • 2011. / szeptember
  • 2011. / augusztus
  • 2011. / július
  • 2011. / június
  • 2011. / május
  • 2011. / április
  • 2011. / március
  • 2012
  • 2011
  • 2010
  • 2009

Partnereink

film.hu

Filmvilág

Mozinet

Geekblog

Filmtett

http://www.nyitottmuhely.hu/

filmpont.hu

Kulter

Klauzal13

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Támogatóink

ELTE BTK HÖK

NKA


PRIZMA büszke arra, hogy WordPress szív hajtja
Bejegyzések (RSS) és Hozzászólások (RSS).