Ez a legnagyobb sznobság Cannes-ban

Lichter Péter

2015/05/19

Ez a rövid poszt nem a filmekről szól, hanem arról, ahogyan (nem) írnak róluk. Sajnos.

A magyar online filmes és nem-filmes sajtóban Cannes került az elmúlt napokban a címoldalak kiemelt helyére. Nem ok nélkül: ez a filmfesztivál a világ egyik legnagyobbja, tele jó filmmel és hírességgel, kifinomult európai glamúrral.

Ilyenkor úgy lehet kattintékonyan posztolni a helyszínről, hogy a filmekről tulajdonképpen egy árva értelmes mondatot nem kell leírni.

Sőt…

A kedvenc írásom, a probléma állatorvosi lova, ha úgy tetszik a filmes újságírás nekrológja az Origón jelent meg, Papp Eszter a szerzője.

Sikerült neki a lehetetlen:

látatlanban, kvázi a programfüzetből szemezgetve ír egy filmről úgy, hogy kijelenti róla, hogy egy nettó sznobság:

„Délután visszük véghez az idei fesztivál talán legnagyobb sznobságát, megnézzük a Hitchcock/Truffaut című dokumentumfilmet, amelyben a világ legmenőbb filmrendezői (Wes Anderson, David Fincher, Richard Linklater, Martin Scorsese és még sokan mások) mesélnek arról, hogyan hatott rájuk Francois Truffaut Hitchcockkal készült maratoni interjúja, ami Magyarországon is megjelent könyv alakban.”

Ha egy filmes újságíró képes Cannes-ban csücsülve egy filmtörténeti dokumentumfilmről látatlanban leírni, hogy sznobság (vagyis annak megnézése az,- de lényegében mindegy), akkor komoly problémák vannak.

Mert akkor azt üzeni a nagybetűs filmművészetről, a saját szakmájáról illetve az arról való beszédről, hogy egy sznobság. Egy bölcsész, köldöknéző, merengő, lilaködös, értelmetlen baromság.

mekkora sznobság

Hogy ez a Truffaut és Hitchcock leültek valamikor 50 éve és hosszú órákat beszélgettek a filmekről, jesszusom, ez kit érdekel? Meg is jelent könyvben. Könyv a filmekről beszélgető filmesekről. És erről egy film.

Mekkora sznobság.

Talán egy Origo méretű oldalnak pont az a dolga, hogy elég nagy tömegekhez szólva pont azt az üzenetet tolja át, hogy egy ilyen film

nem sznobság.

Hogy egy ilyen film baromira érdekes lehet. (Valahogy így: „De jó, meg fogom ma nézni.”)

Pláne látatlanba ne sznobságozzunk (ez elég snassz egy újságírótól), sőt, ezt a pökhendiséget még deklaráljuk a cikk elején.

Olyan ez a szöveg, mintha a szerző a nagymamájának dicsekedne telefonon egy laza eszpresszó mellett, és a menőséget azzal hangsúlyozná, hogy leszarozza a filmeket, amiket még meg kell néznie.

„De hát Nagyi, ez Cannes. Itt ilyen sznobságokat néznek.”

És akkor a cikk mellé újra hangsúlyozza, hol is vagyunk. Hát Cannes-ban! A világ középpontjában! Ahol az ilyen sznobságokra ér ráfanyalodni.

„Mondtam, hogy sznob dolog, de hol nézzen meg egy ilyet az ember, ha nem Cannes-ban?”

Jellegzetes glamúros öntetszelgés ez a szöveg, ami sajnos elárasztja a filmes lapokat ilyenkor.

Ez az irány sajnos felülről súrolja azokat a filmszakmát lenéző kommenteket, amikkel például pont az Origót szokták elárasztani  – legutóbb egy igen erős interjú alatt jelentek meg hajmeresztő beszólások, de ez most más lapra tartozik.

Szóval ha már Cannes-ban vagyunk és sznobságokat kell néznünk, akkor inkább írjuk róluk a megtekintésük után, mondjuk kritikát.

Egyébként a szakíró úgy fog festeni, mint ez a pali, aki a szerencsétlen Woody Allennel próbált szelfizni:

Címkék: cannes