2016/05/17
Kortárs banditawestern és széthulló izraeli család a Prizma cannes-i műsorán.
David Mackenzie néhány évvel ezelőtti filmjeiben még volt valami zavarba ejtő: az egyaránt Ewan McGregor főszereplésével készült Young Adam és a Tökéletes pár is furcsa, bizarr thriller-románc keverék volt, amelyeknek pont az adta a furcsaságát, hogy nehéz volt eldönteni, melyik műfajhoz húznak inkább a filmek. Mackenzie harmadik rendezése, a Starred Up viszont már azt az egyszerűbb, egyenesebb utat követte, amit a most Cannes-ban bemutatott Hell or High Water is.
Ezzel az egyszerűséggel összefügg, hogy mindkettő hangsúlyosan férfias film, a Hell or High Water egyenesen banditawestern. Akkor is az, ha napjainkban játszódik, mert azon a texasi vidéken, ahová érkezünk, nagyjából úgy működnek a dolgok, mint százhúsz éve: a férfiak kalapot és fegyvert hordanak, a bankfiókokat pedig rendszeresen kirabolják. Nem laknak túl sokan a környéken, a banditákat úgyis felismeri valaki, de talán eleve a kárhozatba rohannak. Csak meg kell várniuk, amíg a seriff utoléri őket.
A seriffet Jeff Bridges játssza, karaktere egy fokkal józanabb, mint A félszeműben. Felváltva mesél mexikói és indiánvicceket, vagy azokra figyelünk, vagy a petyhüdten fityegő tokájára. A két rabló közül Ben Foster a súlyos bűnöző, Chris Pine főhősfigurájának pedig elintézetlen ügye van.
A Hell or High Water kiszámítható film, de nem unalmas vagy együgyű, inkább azt mondanám, Mackenzie nyílt lapokkal játszik. Én szeretem nézni a texasi olajkutakat, a népes white trash családokat meg a lövöldözéseket a poros, végeláthatatlan országút mentén, és a banditawesternekhez is vonzódom, úgyhogy szerettem a Hell or High Watert is.
Kijöttem a Mackenzie-filmről, és rögtön beálltam a sorba megnézni ezt az izraeli családi melodrámát, amiről nem tudtam semmit.
Eran Kolirin filmje kicsit Amerikai szépség, kicsit Aranyélet: egy széthullóban lévő középosztálybeli család életébe látunk bele, épp akkor, amikor a hadseregből leszerelt apa jobb híján MLM-ügynökként kénytelen megalázni magát és másokat, a tanárnő anya túl közel kerül egyik diákjához, a lányuk pedig arabokkal kezd barátkozni, akiket rajta kívül mindenki más terroristának vél.
A film realista hangvételét egyfelől a melodrámatempóban sorjázó konfliktushelyzetek kezdik ki, másrészt néhány artisztikus, olykor valóban lírai szekvencia, amelyek egy-egy pillanatra nemcsak a nézőknek, hanem a főszereplőnek is szusszanásnyi szünetet adnak, mielőtt jönne az újabb fordulat, és spirálszerűen egyre mélyebbre jutnának a hősök. Aztán, meglehetősen váratlanul, Kolirin mégis engedi, hogy ezek a bűnössé vált karakterek megússzák a történetet, bár sejteti, hogy ilyen egyszerűen mégsem fognak megoldódni a dolgok. Az elvarratlan szálakat azért inkább megúszósnak, éreztem, mint többértelműnek.
Izraelről egyébként egy csomó minden kiderül a filmből: a hadseregbeli élet és a hétköznapok között feszülő ellentétről, az állami, rendszerszintű paranoiáról és a megoldhatatlannak tűnő, zsidót és muzulmánt egyformán elkeserítő vallási-etnikai konfliktusról is mesél a Beyond the Mountains and Hills.
Címkék: cannes
Partnereink
Újabb csemegék Cannes-ból. https://t.co/lFVSubvKn4