morelia04

KINO LATINO

A világ másik felére is elmentünk azokért a csápokért

Árva Márton

2016/11/07

Helyzetjelentés Mexikóból.

A Mexikóvárostól négyórás buszútra lévő Morelia tömör házsorai és gyarmati korú árkádjai között évről-évre összegyűlik a helyi filmgyártás krémje, hogy néhány világhírű vendég társaságában végigtrappoljon a vörös szőnyegen, és a fantáziátlan multiplex-mozitermeket ceremóniahelyszínné változtassa. Az ország gigantikus metropoliszai között megbújó városka mindössze 600 ezer lakosával, barátságos léptékeivel és október végén is egyszál pólós időjárásával mesébe illő fesztiválhelyszín, amit a barokk katedrális melletti éhségsztrájk és a Sicarióból ismerős, gépfegyveres rendőröket szállító rohamkocsik rendszeres feltűnése ránt vissza a gondterheltebb valóságba.

A márciusban tartott guadalajarai mellett manapság a moreliai a legfontosabb mexikói filmfesztivál,

tíznél is több helyszínnel, dokumentumfilmes, fikciós és rövidfilmes versenyprogramokkal, nemzetközi zsűrivel, retrospektív vetítésekkel és persze sztárokkal. Idén Willem Dafoe volt a húzónév, a megnyitón pedig Gael García Bernalra lehettek büszkék a helyiek (a színész-rendező-producer is ugyanitt, Michoacán államban nevelkedett) – igaz, ő ezúttal pont egy chilei filmet, a Nerudát kísérte el.

morelia01

Neruda

A fesztivált egészséges nyüzsgés kíséri, ami – tekintve, hogy szinte mindenhol csak spanyol szót hallani – leginkább az összesereglett mexikóiak filmszeretetéről tudósít. Még az archívumok polcairól előkerült darabok, az európai fesztiválévad másodvonalából kölcsönkért filmek vagy az alig ismert michoacáni mozgóképek is igazi lelkesedést váltanak ki, úgy kígyóznak a sorok a jegypénztárak előtt, mint a mexikóvárosi Cinetecában vasárnaponként. A legnagyobb felhajtás – talán kicsit igazságtalanul – a külföldi vetítéseknek jár, ugyanis itt jóval az esetleges mozibemutatók előtt meg lehet nézni a fontosabb cannes-i, berlini vagy Sundance-es filmeket, ezekre pedig egyből ugranak a mexikói cinefilek, és már kora délelőtt elkapkodják a jegyeket.

A versenyprogramokban ezzel szemben csak mexikói filmeket vetítenek, amelyek néha zavarba ejtően sokfélék.

Ebben az évben a tizenöt nagyjátékfilmes versenyző között ugyanúgy megfért a nemzetközi hírű Amat Escalante Velencében díjazott legújabb munkája (The Untamed), mint az a technikai hibákkal sűrűn átszőtt félamatőr dráma, amelyben egy mormon misszionárius elcsábítja a Depeche Mode-ot másoló popbanda frontemberének barátnőjét (Minezota).

YouTube előnézeti kép

Escalante a line-up messze legismertebb alkotójaként érkezett Moreliába. Az elsőfilmesek mezőnyében tapasztalt öregnek számító (amúgy mindössze 37 éves) rendezőt a Vér, A fattyak és a magyar mozikban is vetített Heli hármasának köszönhetően a szikár és kegyetlen mexikói történetek szocio-realista szerzőjeként tisztelik világszerte. Ezért is okozott akkora meglepetést a The Untamed nyitóképén elsuhanó meteor, amit csak tetéz, hogy a következő snittben egy meztelenre vetkőzött szereplő lába közül tekergőzik ki egy szörnyű lovecrafti csáp.

Escalanténak talán semelyik hajdani diákcsínyét nem kellett annyiszor megmagyaráznia, mint filmkészítői ars-poeticájának ilyen látványos átalakulását.

A szigorúan földhözragadt ábrázolásmóddal, érzelemmentes színészi játékkal és távolságtartó kamerakezeléssel nevet szerzett alkotó ugyanis ezúttal természetfölötti elemeket adagol a történetbe, szereplőit pedig súlyos melodrámai helyzetekbe állítja, ahol a társadalmi meghatározottságon túllép a személyes érzelmek ereje.

morelia04

The Untamed

A Birtoklás szex-alienjét megidézve az idén elhunyt Andrzej Zulawskinak állít emléket, következetesen épít be horrorfilmes kliséket (a feszült zenétől az erdei kunyhón át a gomolygó ködig), mindezzel pedig egy elfojtásokkal és testi-lelki tabusértésekkel teletűzdelt, ellentmondásos viszonyrendszert keretez.

A lomha kameramozgások és a szörnyű titkokat sejtető párbeszédek mögül persze előbukkan az erőszakos homofóbiáról és korrupcióról tudósító auteur, mégis merész húzás tőle, ahogy az újságcikkekből kihámozott igazságtalanságokat izzó szemmel párzó kisállatok és földöntúli kielégülést ígérő csápok jelenetei közé biggyeszti. A The Untamedben Escalante újabb eszközöket talál a néző sokkolására, történetmesélése viszont ezúttal felkavaró képeinél kevésbé meggyőző.

morelia05

Zeus

Megformálásukat tekintve egyébként a filmek többsége az egyszerűbb formanyelvhez, a költséghatékony és sallangmentes megoldásokhoz nyúlt. Egyedül a koraharmincas solymászfiú kínosan elhúzódó kamaszkorát taglaló Zeus vehette fel a versenyt az Escalanténál látható vizuális igényességgel.

A Zeus morbid humorú tanulmánya ugyanakkor nem véletlenül tűnt ki a mezőnyből: a rendező, Miguel Calderón sokoldalú képzőművész, ráadásul az anyja elnyomása alól kibújó főhős filmbéli vadászmadara Calderón több korábbi munkájában is visszaköszön, így a művész nem jön zavarba akkor sem, ha a témát filmvásznon kell bemutatnia. Különös egybeesés, hogy az Escalante-féle orgia után

Calderón víziójában is megrázóan intim helyzet alakul ki, ezúttal a ragadozó madár és egy ötvenes anya között.

A Zeus a hajnali vadászatok szemet gyönyörködtető jeleneteivel és az érzelmi éretlenség keserédes poénjaival tűzdeli anya és fia harcának történetét, zajos tetszést aratva a mexikói mozitermekben, ahol egy luxuslakás hűtőjében talált, megcsócsált varjútetem képe az arisztokrata közegben nevelkedett főhős jogos megundorodását is jelenti saját fényűző közegétől. A Zeus okosan rétegzi egymásra a társadalmi és a családon belül kialakuló elkényeztetettség motívumait, a vadászsólyomhoz kötődést pedig az emberi kapcsolatok ellenpontjaként használja.

morelia07

The Empty Box

Máris érezhető: a moreliai közeg előszeretettel közelít a filmekhez a klasszikus értelemben vett szerzői szemlélettel, és a válogatók is szeretik a személyes érintettségből dolgozó alkotókat. A Zeust jegyző Calderón történetesen maga is gyerekkorától kezdve solymászik, a korábban is betegség-témájú dramedyvel (The Amazing Catfish, 2013) előrukkoló Claudia Sainte-Luce pedig saját édesapját is elrángatta a demenciával foglalkozó The Empty Box vetítésére.

Sainte-Luce rendezője és szereplője is a szokatlan elbeszélésmódot választó darabnak, melynek nehezen értelmezhető tér- és időugrásait csak hosszan tartó tanácstalanság után magyarázza a cselekménybe is beszűrődő betegség-tematika, amivel a rendezőnő apja tapasztalatait igyekszik megfogalmazni. A Ráncok néhány évvel ezelőtti spanyol rajzfilmjéhez hasonlóan a The Empty Box is az idős férfi feltörő emlékképeivel töri meg apa és lánya zsörtölődő párbeszédeit, és a nézőre is megpróbálja átragasztani azt a drámai bizonytalanságot, amit a mentális képességek romlása okoz.

morelia03

Pacífico

A játékfilmes versenyprogram szerzői érintettségre alapozó darabjai mellett vaskos trendként jelentkezett az egészen lecsupaszított megszólalásmódokat és a filmkészítői közvetlenséget hangsúlyozó munkák sora, amelyek gyakran eljátszottak dokumentum és fikció összekeverhetőségével is. Az alkotók visszatérő módszere volt dokumentumok vagy valós jelenetek közvetlen rekonstrukciójának képsorához illeszteni egy-egy szerényen felvázolt cselekményszálat, és gyakran csak egy-egy kulcsjelenet indokolta némelyik darab helyét a játékfilmes szekcióban.

A Pacífico munkása és kislánya a háttérben folyó valódi házépítés kulisszái között csellengenek, a Mara’akame’s Dream városba vágyó kamaszfiújának az huichol törzsek évszázados népszokásait és tanításait kell magáévá tennie, és a Lupe under the Sun idős emigránsa is saját bőrét szárítja a napon, amikor gyümölcsszedőnek áll a határ amerikai oldalán. Ezek a munkák a képalkotás és a szerkesztés tekintetében is dokumentumfilmes konvenciókra építenek, egyértelművé téve, hogy a két kategória megkülönböztetése legalábbis problematikus.

YouTube előnézeti kép

Ennek a gesztusnak formanyelvi szempontból is érdekes példáját mutatja a She was Dania, amelynek alkotói – miután felvették az általuk kitalált cselekmény jeleneteit – azt is rögzítik, ahogy leányanya főszereplőjük szembesül saját alakításával. Dania karaktere megtévesztően hasonló élethelyzetbe kerül, mint az őt játszó fiatal lány: gimnazista korában gyereket szül, párkapcsolati gondjai vannak, és nem jön ki az anyjával.

A cinéma vérité hagyományait felelevenítő munka viszont nemcsak rámutat a megírt és a megélt történet közötti hasonlóságokra, amikor újranézeti a szereplővel a felvett jeleneteket, hanem képileg is összefésüli ezeket. Így a tévét figyelő Dania rendre a fikciós történetben feltűnő Daniát váltja a vásznon – és hogy mindez tovább bonyolódjon: a fikciós szál főhőse egy talált telefon videófelvételeit nézi, amelyen keresztül megint egy másik ember hétköznapjaiba pillantunk be.

A nagyjából felerészben mobiltelefonos kamerával rögzített film így izgalmasan tudja váltogatni a különböző valóságreferenciájú snitteket, és ahelyett, hogy fokozatosan feltárná a hagymaszerűen egymásba szervesülő szintek határait, kölcsönhatásaikat és összefolyásukat hangsúlyozza.

Ezek után persze aligha meglepő, hogy a főszereplő Dania a filmet követő közönségtalálkozóra is a telefonját szorongatva érkezett, így újra megerősítést kapott, hogy valóban „ez volt Dania”, akit a vásznon láttunk.

Orsolya Török-Illyés, Márton Árva, Szabolcs Hajdu, Daniela Michel

Török-Illyés Orsolya, Árva Márton, Hajdu Szabolcs, Daniela Michel

Talán a szerzői jelenlét és a szembeötlő valóságreferencia fogta meg a program összeállítóit akkor is, amikor az Ernelláék Farkaséknált is felvették a vetítendők listájára. A magyar film kapcsán is az önéletrajziság kérdése foglalkoztatta leginkább a mexikói nézőket, akik a vetítés után válaszokat is kaptak, mert Hajdu Szabolcs és alkotótársa, Török-Illyés Orsolya is ott tudott lenni Moreliában.

Szembeötlő tehát, mennyire egyként mozdult a friss mexikói filmesek nagy többsége. Escalante látványos kockáztatásától eltekintve bevált eszközök, visszafogott formanyelv és gyakran elcsépelt témák – mint a The Romantic Barber és a Time without Pulse gyászfilmje vagy a 3 ZENE or (Waking Up From My Bosnian Dream) és a Lupe under the Sun határátlépés-sztorija – voltak a készítők mankói.

morelia06

3 ZENE

Ezek alapján teljesen indokoltnak tűnik, hogy a fesztivál fődíját az a The Night Guard kapta, amely a kis költségvetés és a tartózkodó formai eszközök által kijelölt korlátokon túlra merészkedik. Diego Ros filmje úgy illeszti össze a korrupció, a gyász és a társadalmon kívül rekedtség visszatérő problematikáját a tág képek és visszafogott színészi alakítások hagyománnyá erősödött megszólalásmódjával, hogy a végeredmény egy eszköztelenségében is izgalmas és fordulatos krimi.

Az épülő lakótelep zárt helyszínén, egyetlen éjszaka alatt zajló cselekmény annak ellenére szögez a székhez, hogy a lassú és fakó képsorok tulajdonképpen csak kötelességből elmondott párbeszédeket mutatnak.

morelia09

 The Night Guard

Az éjjeliőr egy halálesethez kivonuló rendőrökkel és saját munkatársával társalog, de kíváncsiságát legyőzi az okos óvatosság, a beszélgetések így a biztonságos semmitmondás talaján maradnak. Minimális információcserékből (az előző nap láttak két embert és egy furgont) rutinszerűen elcsalt jegyzőkönyvek készülnek, miközben késik a váltás, így minden szempontból átlagos főhősünk észrevétlenül beleragad a helyzetbe, amelyet már rég ott kellett volna hagynia. Mire megérkezik a dugóba került kolléga, és az éjjeliőrök vallomásai között felsejlik az ellentmondás, nem számít, hogy hősünk túlóráit senki sem fogja megfizetni.

A ráérős beszélgetések ekkor már egy feszült kamaradarab fontos soraiként hatnak, a félkész vasbetonszerkezet pedig fenyegető útvesztőként tűnik fel, ahol az építkezés lámpáinak gyér fényében mászkáló alakok hosszú árnyékokat vetnek. Az eseménytelen csend veszéllyel telítődik, a kötelességtudó félmondatok pedig hamar gyanússá válnak. A dokumentálás (jegyzőkönyvezés) gesztusának manipulatív jellege és az objektív rögzítés lehetetlensége lesz a The Night Guard témája, és hiába marad látszólag kifejezéstelen a szereplők arca és a kamera képe is, néhány apró ötlet végérvényesen megszünteti az „ártatlan tanú” illúzióját – azt az illúziót, amelynek fenntartásán a fesztivál versenyprogramjának nagy része fáradozott.

Címke:

syros20

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2016-05-17 - 21.59.54

FESZTIVÁL

45 7 Broadway_01L

AJÁNLÓ

cinelatino2802

KINO LATINO

smallpeoplehats

ANIMATÉKA

cinelatino08

KINO LATINO

ex4

KRITIKA

cinelatino00

FESZTIVÁL, KINO LATINO

Fat-and-Skinny-prizma

ANIMATÉKA

youtube

AJÁNLÓ

billmurray3

magazin

sarajevo_ff

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL

pasolini1

TRAILERPARK

w460-2

HÍREK

201404062

KRITIKA, Titanic

2014_porlasplumas

KINO LATINO

1378066779_616x350

AJÁNLÓ

Friss_Hus_fb

HÍREK

symphony42

MI FOLYIK ITT?

el1

INTERJÚ