201404062

KRITIKA, Titanic

Rekordgyanús bazmeghányados – Fekete leves

Kránicz Bence

2014/04/09

A Zuhanórepülés junkie-gengszterfilmjével debütáló Novák Erik második nagyjátékfilmjével sem váltott műfajt, csak hangnemet: kisszerű underdog-hősei ezúttal is a vesztükbe rohannak, komor fatalizmus helyett azonban abszurd helyzetek laza füzérét kapjuk.

A pszichiátriáról kiszökő, botcsinálta rablóbanda Guy Ritchie-i ihletésű történetében az elrajzolt, karikatúraszerű figurák jelentik a lényeget, és úgy fest, a színészekre volt bízva, hogy valódi személyiségeket akarnak-e megformálni, vagy jellegzetes típusokban utaznak. Mindkét közelítés lehet szórakoztató: Vágvölgyi B. András helyi keresztapaként ingerli nevetésre a közönséget minden megszólalásával, Nagy Zsolt pedig másodpercek alatt képes egy-egy humoros epizódot téttel bíró, súlyos momentummá emelni. Kár, hogy a rendező lemondott a valódi történetmesélés igényéről, és megelégedett a színészek improvizált párbeszédeinek rögzítésével: ezek az olykor hiteles és eleven, máskor önismétlő és unalmas szövegek gördítik előre a cselekményt.

Novák 8 milliós minimálbüdzséből forgatott kísérletét azonban nem menti meg egy-egy emlékezetes karakter vagy jópofa beszólás. A 100 perc körüli, hangutómunka előtt álló, frissen elkészült változat végtelenül fárasztó és szegényes produkció, és az utóbbi probléma közel sem a szűkös anyagiak számlájára írható. A Fekete leves mindössze 6 vagy 7 jelenetből áll, ezeket kettesével váltakoztatja a rendező, az összhatás így egy dramaturgiai zsákutca felé haladó, maratoni szappanopera-epizódot idéz, rekordgyanús bazmeghányadossal és néhány lendületes, klipszerű montázsszekvenciával.

Az állami támogatás nélkül, önerőből forgatott játékfilm koncepciója éppúgy szimpatikus, mint a színészek valódi életéből is táplálkozó, önreflektív karakterépítés ötlete, a végeredmény azonban kínos kudarc – reméljük, hogy a mozis forgalmazás előtt némi hangkeveréssel és a játékidő megkurtításával lehet rajta menteni valamit.

A filmet a Titanic Fesztivál keretei között 10-én 21:00-kor vetítik a Toldi Moziban. Vendég a film rendezője, Novák Erik.

 

Címke: , ,

symphony42

MI FOLYIK ITT?

Lazzaro Felice (forrás: Cannes Film Festival)

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL

Lars von Trier (forrás: University of Copenhagen)

FESZTIVÁL

201819686_2_IMG_FIX_700x700

KRITIKA

Képernyőfotó 2018-02-22 - 11.03.58

KRITIKA

201819375_2_IMG_FIX_700x700

KRITIKA

bbs7a

Jegyzet

Képernyőfotó 2017-12-05 - 14.54.38

AJÁNLÓ

gt00

KRITIKA

morelia04

KINO LATINO

syros20

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2016-05-17 - 21.59.54

FESZTIVÁL

45 7 Broadway_01L

AJÁNLÓ

cinelatino2802

KINO LATINO

director 2

INTERJÚ

zero2

KÍSÉRLETI VETÍTŐ, KRITIKA

smallpeoplehats

ANIMATÉKA

cinelatino08

KINO LATINO

32107-thumb

KRITIKA

ex4

KRITIKA