2013/05/26
Nem könnyű Dario Argento rajongójának lenni 2013-ban. A tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon, éjféli vetítésként bemutatott Drakula 3D nem csak a 72 éves olasz rendező leggyengébb filmje, annál sokkal rosszabb.
A Dracula 3D láttán azt mondanám, Dario Argento rendezte minden idők legjobb és legrosszabb filmjét. Kezdem a jó hírrel: ott a Sóhajok. A fabula nem erősség, de nem is alibi: a népmesei (Disney-féle Hófehérke és európai folklór ihlette) történet gyerekké redukálja a nézőt, hogy aztán még legtaglózóbb, még vonzóbb legyen a felnőtt tündérmese, amivé a film válik. Még részleges frontális meztelenség sincs benne, mégis minden erotikus, ami a kamera elé kerül, az összes apróság a helyén van, semmit nem lehetett volna jobban csinálni, mintha nem is ember alkotta volna. Argento olyan szabadon, olyan magabiztossággal filmezett, mintha animációs direktor lenne, veszteségmentesen vetíti ki a (nem teljesen ép) elméjében felvillanó képeket. A Sóhajok utazás a koponyáján belül. A szüzsé ultrastilizált, szürreális, pszichedelikus (a zenéről nem is beszélve), a film színvilága már-már elidegenítően harsány, a kompozíciók képzőművészeti igényűek, a beállítások meredekek, a kamera tébolyultan mozog. A Sóhajok úgy hat, mint az ópium – ihletője egyenesen az Egy angol ópiumevő vallomásai Thomas De Quincey-től. Argento filmje roppant tiszta és nagyon addiktív anyag, kemény drog, lassan ürül a szervezetből, ha kipróbálod, nincs visszaút. Megnézése után az volt az érzésem, minden filmnek ilyennek kellene lennie, jódarabig a legtöbb tetsző filmben a Sóhajokat véltem felfedezni, mindent ehhez mértem. Amikor megnéztem például a japán Hausu (Ház) című, hasonlóan anarchikus horrormozit, rögtön a bemutató dátumát néztem: a Sóhajoké 1977 február 1., ennek pedig 1977 július 30. (ha koppintás, akkor gyors volt). Akinek a Sóhajok pont nem jött be, próbálja a hasonlóan briliáns, de kidolgozottabb giallo cselekménye miatt sokkal inkább földhözragadt Mélyvöröst, vagy a börleszkes gore-filmek ősatyját, a Holtak hajnalát (bizony, közösen csinálták Romeróval, Argento hozzájárulása alulértékelt).
Ha van kulturális evolúció (márpedig sok a bizonyíték mellette, szinte semmi ellene), akkor objektívan bizonyítható, hogy Argento jelentős rendező, mivel invenciói, filmjeinek mémjei számos krimiben, thrillerben és horrorban köszönnek vissza (a Halloweentől a konkrét hommage Grindhouse: Halálbiztosig, és azon is túl), illetve rengeteg esztéta, filmtörténész és rendező nyilatkozik róla elismerően, többek közt nagyjából az összes magára valamit adó horror-rendező (beleértve olyanokat is, mint Guillermo Del Toro), illetve olyan polihisztorok, mint Scorsese vagy Tarantino (bár mindketten olasz-amerikaiak, de ettől még igazuk van). (Az olasz horror jellegzetes – és főleg Argento teremtette – score-ja szintén inspirálónak bizonyult zenei színtéren.) Ha tehát Argento jó rendező, akkor miért csinál egyre rosszabb filmeket? 2006-ban még nem volt ilyen siralmas a helyzet, lásd a Pelts című Masters of Horror epizódot. A 2007-es A könnyek anyja, mint a Három anya-trilógia (ez is bizonyítja, hogy a Sóhajok siker volt) záró darabja egyértelmű csalódás, de voltak emlékezetes pillanatai (lásd az ázsiai boszorkány végzetét). A 2009-es Giallo nagy posztmodernista visszatérés lehetett volna, de később maga Argento is katasztrófának nevezte. Itt még mindig mondhatta az Argento-rajongó, hogy Adrien Brody volt a hibás, aki a hírek szerint megpróbálta ellopni a show-t (szó szerint!).
Mivel a Masters of Horror-epizódjai és a Dracula 3D között csak hat-hét év telt el, az optimista magyarázat Argento hanyatlására az, hogy nem tud többé tisztes pénzt szerezni filmjeire. Már a Giallo finanszírozásával is akadtak problémák, a Dracula 3D esetében pedig beszédes, hogy Magyarországon tervezték forgatni. Alighanem nulla alkalommal fordult elő, hogy külföldi produkciót ne spórolási szándékkal hozzanak ide. Ilyenkor sejthető, hogy az alkotók elsősorban azon fogják törni magukat, hogy kicsi, de biztos nyereségük legyen a filmen, azaz mindent kispórolnak a produkcióból, amit lehet. A Dracula 3D büdzséjét 5-10 millió euró közé becsülik, ami jól hangzik, de a filmen semmi nem látszik belőle, és a konkrét szám önmagában keveset mond (nem tudjuk, tényleg ennyi volt-e, és mire ment el, a 3D és a CGI pl. nem lehetett olcsó). Argento nem csak sok pénzből tud jó filmet csinálni, a Kristálytollú madár büdzséje például nem volt nagy. A rendező egy Tarantino-előd: először volt filmrajongó, aztán filmkritikus, majd forgatókönyvíró, végül rendező. Álmodozó, fantaszta, akár Fellini, de neki is kell egy rakás zseniális és vérprofi alkotótárs, akik valóra váltják elképzeléseit. Ebben a tekintetben már tipikus rendező, Spielberghez hasonlítható, azaz nem mesterember, önmagában mit sem ér, pusztán kiválóan választ koncepciót, alkotótársakat és jól kommunikál velük, de ennél több nem is kell.
Ha Argento nagy büdzsét kap és fénykorában forgatja, a Dracula 3D akár zseniális is lehetett volna. Imádja a néma horrorokat és nagyban épít a német expresszionizmusra, az első sikeres Drakula-adaptáció pedig a Nosferatu volt, aminek a Lugosi-féle Dracula gyakorlatilag a hangosfilmes verziója. John Badham súlyosan alulértékelt, zseniális remake-jét már ugyanolyan extravagáns látvány-központúság jellemzi, ami Argento filmjeit. Coppola egyszerre szerzői és posztmodern, idézetekkel teli, merészen stilizált Drakula-filmje véleményem szerint a kilencvenes évek egyik legjobbja, stílusa, ha lehet, még jobban hasonlít az olasz mesterére. (Coppola annak idején a Kristálytollú madár operatőrét, Vittorio Storaro-t szerezte meg az Apokalipszis mosthoz, bár lehet, hogy Bertoluccinál látta A konformistában, pedig ott kevésbé volt jó). Argento már korábban is gondolkodott posztmodern-szerzői remake-ben, Magyarországon forgatta például Az operaház fantomját. Az olasz horroristák szerelemből választották ezt a műfajt, imádták a zsáner klasszikusait. Fulci és Argento annak idején közösen terveztek például Múmia remake-et, de nem tudtak elég ötlettel előállni, így maradt a Wax Mask, ami egy A viaszbabák háza-ripoff. A 3D sem vad ötlet, hisz Hitchcock is kísérletezett ezzel a Gyilkosság telefonhívásra alkalmával. A Dracula 3D arra is bizonyíték, hogy Argentónak nem csak tehetséges, de motivált alkotótársak is kellenek. Visszatért Claudio Simonetti zeneszerző és a Sóhajok operatőre, Luciano Tovoli, de a retró zene minőségében is Ed Wood-filmeket idéz, a fényképezés pedig csak egy-két eseménydús pillanat erejéig élvezhető, de leginkább hibáival, statikusságával tüntet (az a fránya 3D!). A dizájnból mindent kispóroltak: a díszlet elképesztően gyér, ősrégi számítógépes játékokat idéz (és még nem is a CGI-ról beszélek), na meg pornófilmeket. Argento egyetlen jó ötlete az volt, hogy a Bram Stoker’s Draculát akarta lekoppintani, amiért megróni sem lehet, hisz Coppola is sokat merített az óhaza filmjeiből.
Olyannyira Coppolát utánozta, hogy a Harker szerepére választott színész konkrétan Keanu Reevesre hasonlít. Coppola a fáma szerint nem Reeves-t akarta, de a színész mégis jól teljesített naiv, némafilmesen stilizált játékával, e filmben látható klónjának alakítása ezzel szemben kínosabb, mint a teljes Drakula halott és élvezi. Van két ismert név is a színészgárdában: a grófot alakító Thomas Kretschmann és a Van Helsinget játszó Rutger Hauer zseniálisak a maguk módján: nem lehet belekötni a munkájukba, miközben direkt ott az arcukon a “nem törjük magunkat” és a “valaki mentsen ki innen” kifejezés. A kegyelemdöfés ezúttal is Asia Argento. Kapunk vele egy szexjelenetet, Argento itt elhiteti a rajongóval, hogy végre rádöbbent, talán nem olyan jó ötlet a már milf-korból kifelé csúszó leányát sokadjára is meztelenül mutogatni. Aztán jön egy teljesen ártatlan fürdős jelenet, amiben megint megcsodálhatjuk Dario magjának gyümölcsét, ráadásul meglehetősen rosszul fényképezve (nem árulom el, miről van szó, nézzétek meg, és élvezzétek a lassú halált). A Dracula 3D annyira rossz, hogy óhatatlanul felmerül az nézőben, hogy Argento talán poénra vette a filmet. Hitchcock bevállalta ezt a második A férfi, aki túl sokat tudott alkalmával, és Paul Morrissey is így tett saját Stoker-adaptációjával, a Vér Drakulának (Andy Warhol’s Dracula) című filmmel. Morrissey azzal a mókás magyarázattal helyezte át Olaszországba a sztorit, hogy a züllött, szekuláris Európában már csak olyan országban találni jóféle szüzeket, ahol erős a Római Katolikus Egyház. (Ez alighanem szerzői ötlet az erősen ultrakonzervatív rendezőtől, és az is remek – bár ellentmondó – húzás, hogy Drakulát a halódó, élősködő, szó szerint vérszívó burzsoáziával azonosítja, protagonistája, Harker-karaktere pedig egy nyíltan kommunista eszméket valló parasztlegény).
Argento keveset változtatott az ismert Drakula-történeten, de vállalható ötleteket ne várjunk. Nála Harker könyvtáros, ezt a módosítást azzal lehet magyarázni, hogy így a néző mindenféle hangalámondásos narráció nélkül, Harkeren keresztül ismerheti meg Drakula előtörténetét. Könyvtáros! Igyekezett szerzőivé tenni a filmet, de bár ne tette volna. Gyerekmesei világában fontos szerep jut az állatoknak, ami eddig rendben is volt, de most túlzásokba esik: azt mondta, ha Drakula át tud változni farkassá, patkánnyá vagy denevérré, akkor nála léggyé és óriás imádkozó sáskává fog. Óriás imádkozó sáskává! Argento tudja jól, hogy egyre rosszabb filmeket készít: amikor egy csatorna nemrég felkérte, hogy szedje össze a 100 kedvenc horrorját, a sajátjai közül hatot választott ki, kivétel nélkül a hetvenes-nyolcvanas években készített darabokat.
Címkék: Argento, horror, MIDNIGHT MOVIEZ, trash
Partnereink
Szólj hozzá!