Fordított Éden (Thomas Anders Jensen szerzői világa)

Szabó Noémi

2009/11/02

Thomas Anders Jensen az elmúlt pár évben foglalkoztatott és sikeres forgatókönyvíróból díjesővel elismert rendezővé lépett elő, három nagyon erős szerzői filmmel, amelyeknek összegző darabja, az Ádám almái magyarországi bemutatója akkora sikert aratott, hogy a művészmozik sort kerítettek az életmű visszamenőleges bemutatására is. A három film (Gengszterek fogadója, Zöld hentesek, Ádám almái) egységes világa és összecsengő, direkt módon szimbolikus motívumrendszere összetett világnézetet tár elénk, biztosítva minket a szerző jelenlétéről; de a meghatározó szerzői jegyek nemcsak ebben a három filmben, hanem a Jensen forgatókönyvekből készült számos alkotásban is felfedezhetők – íme a bizonyság, hogy szerzői életműve nemcsak rendezőknek lehet. A jenseni hitvallás legfontosabb kérdései a bűn, a felelősség és a megváltás; ezeknek a kérdéseknek a felvetéséből áll össze a  modellszerűen zárt jenseni világ, mely filmjeit és forgatókönyveit is meghatározza.

Családi mosolyalbum
Nagyon sok rossz ágyú volt, ami felrobbant, amikor lőttek vele, ezért a király elrendelte, hogy a fegyverkovácsnak rá kell ülnie az ágyúra az első lövéskor. Jó ötlet volt felelősséget vállalni. (Gengszterek fogadója)

Válságban a klasszikus családmodell: erre nem csak a szociológusok figyeltek fel, hanem az amerikai tömegfilm legsikeresebb alkotásai is tematizálták a jelenséget, teljes narratív stratégiát és motívumkészletet konstruálva hozzá. Jensen pedig, aki amúgy is szívesen mazsolázik a műfaji film eszközeiből, gátlástalanul átveszi, majd a maga szája íze szerint átértelmezi a hollywoodi mintát. A klasszikus tömegfilmes narratíva a szétesett családokat ábrázoló filmekben kétféle lehet: az egyik az Apád, anyád idejöjjön! – avagy tulajdonképpen A két Lotti – megoldása, miszerint a szétesett család ismét egymásra talál, a második pedig a Fel!-ben is megjelent verzió, amikor a szétesett családok maradékai egymásban lelnek új családtagokra, és a nem-klasszikus családmodellben nyernek békét.

A jenseni figurák az utóbbi csoportba tartoznak; a kötelező happy endben a legkülönbözőbb figurák találnak egymásra, mégpedig úgy, hogy elfoglalják a számukra kijelölt helyet az új családban. A karakterek nagyrészt gyermetegek, karikatúrái önmaguknak; legtöbbször kiderül, hogy egy gyermekkorukban bekövetkezett trauma miatt valamiféle zavar alakult ki a személyiségükben, és az ebből következő bizonytalanságot egy rájuk jellemző kényszeres, motorikus cselekvéssel vezetik le, ami leggyakrabban fizikai erőszakban, illetve a kábítószerek, az alkohol vagy az étel gátlástalan fogyasztásában nyilvánul meg. Rendszerint ezek a kényszeres reakciók nincsenek összhangban a külvilággal, csak a szereplők saját világában értelmezhetőek. Csakhogy a külvilággal ellentétes világot fenntartani roppant energiaigényes; mindenki két kézzel kapaszkodik a saját nézőpontjához, és annak fenntartása érdekében hazudik, lop, akár öl is; erre ébredünk rá a főszereplővel együtt, aki látja, hogy a többiek nemlétező valóságban élnek. A történet előrehaladtával a főhős, aki eleinte igyekszik kivonni magát a többiek sajátos világából, végül villámcsapás-szerűen (az Ádám almáiban ez szó szerint is érthető) ráébred, hogy egyedül ez a stratégia vezet a boldogsághoz: megadja magát, és vállalja, hogy akármilyen áron, de fenntartja a törékeny élethazugságokat; családfővé válik, aki felelősséggel tartozik a többiek boldogságáért, és aki megteremti a lehetőséget, hogy mindenki megtarthassa a hitét saját magában.

Jensen filmjeiben visszatérő karakterek az értelmi fogyatékosok, akikről gondoskodni kell, hiszen ők azok, akik egyértelműen a külvilágtól független fantáziavilágban élnek, az ő esetükben ez a viselkedés nem is igényel magyarázatot. A Mifune utolsó dala című Jensen-forgatókönyvből készült filmben a kissé élvhajhász és felelőtlen Kresten próbál szüleik halála után dűlőre jutni értelmi fogyatékos öccsével. Ugyanígy a Wilbur öngyilkos akar lenni című Jensen-forgatókönyvben a zavart Wilburt bátyja, Harbour ápolja. A Zöld hentesekben Bjarne irtózik értelmi fogyatékos öccsétől, Eigil-től, mert Eigil felelős a szüleik és Bjarne feleségének haláláért, végül mégis kénytelen belátni, hogy Eigil nem vonható felelősségre a gondatlan gyilkosságért, ahogyan egyetlen barátja, Svend sem hibáztatható a kitervelt gyilkosságsorozatért és az emberhús forgalomba hozásáért, így végül gyakorlatilag örökbe fogadja mind a testvérét, mind gyilkos hajlamú barátját, és olyan világot teremt nekik, ahol a társadalomra ártalmatlan módon élhetik ki frusztrációikat.

A gyakran visszatérő fiútestvér-motívum mellett a többi családmodell is szigorúan férfiközpontú: a Gengszterek fogadója négy férfiszereplője közül egyértelműen Torkild a családfő, és meglehetősen ellenséges Stefan barátnőjével, aki gyermeket vár Stefantól, így a saját családjába akarja átcsábítani őt Torkild családjából. A végső boldogság Stefanra a barátaiból verbuválódott közösségben vár, szemben a Hanne által felkínált biológiai családdal. A Gengszterek fogadója ebből a szempontból már csak azért is érdekes, mert itt minden szereplőnek megismerjük a múltját, és kiderül, hogy mindannyian olyan mélyen csalódtak a klasszikus családmodellben, hogy egy adott ponton önként kiléptek belőle. Az Ádám almái ebből a szempontból továbblép, mert itt a nem-klasszikus családmodellben megedződött figurák közül páran „kirepülnek a fészekből”, és a frissen családfővé vált Ádám a régi családfővel, Ivannal újabb tagokat „fogad örökbe”, tehát az egész magatartásforma – az önámítás mint énvédő stratégia, amely végülis a boldogsághoz vezet, egyenként meghódítja az újabb és újabb elveszett embereket.

Vissza a Paradicsomba – a Nemtudás Almáspitéje
Az ördög gyakran próbára tesz minket. Ilyenkor megfelelő döntéseket kell hoznunk. Ha mindenki az eszére hallgatna, a világ nagyon sötét hely lenne. (Ádám almái)

A jenseni világ sötét hely, legalábbis a tényeket tekintve mindenképpen az; nem hiányoznak belőle a különböző fogyatékkal élők, a családon belüli erőszak, a halál és a gyilkosság, az alkoholizmus és a kábítószerfüggőség, a halálos betegségek, a társadalmi kiközösítettség és az anyagi problémák – egyszóval minden fellelhető emberi tragédia halmozottan jelen van a szereplők életében. Ennek megfelelően a felsorolt problémákkal küzködő mellékszereplők világlátása lehetne olyan kiábrándult, mint a három főszereplőé; Torkild a Gengszterek fogadójában mindent maga mögött akar hagyni, Bjarne a Zöld hentesekben napi húsz joint elszívásával képes csak létezni, Ádám az Ádám almáiban neonáciként találja meg a helyét, és állítja magáról, hogy gonosz ember, tehát meglehetősen lesújtó énképpel rendelkezik. A filmek abszurditása abból fakad, hogy  az elkeseredett főszereplők hirtelen összeütköznek  a többiek másféle világlátásával, ahol mindezek a tragédiák nem számítanak, a legsúlyosabb emberi bűnök apró hibákká satnyulnak, ahol gátlástalanul gyermeteg módon lehet tagadásba menekülni, és ahol fenntartható egy olyan boldogság, amelynek nincs köze a körülményekhez. A racionális gondolkodású főszereplő és az irracionálist képviselő többi szereplő valamilyen oknál fogva egy zárt közösségbe kényszerül, ahol az irracionalitás van túlsúlyban; de a racionális gondolkodás veszélyezteti a szigorúan boldogságelvű irracionalitást, ezért meginog az egész rendszer, és végül abszurd módon mégis az irracionalitás győz a racionalitás helyett, a főszereplő meghajtja a fejét, és többé nem száll vitába. Eléri a hit állapotát; mérlegelés és gondolkodás nélkül hajlandó olyan világban élni, amely kizárólag a saját képzelőerejéből jön létre.

Az író szadizmusba hajló élvezettel bombázza szereplőit a legkülönbözőbb szerencsétlen események és helyzetek tömkelegével, miközben nagyonis szerethető figurává teszi őket minden gyarlóságukkal és hibájukkal együtt (és itt hibák alatt tényleg a legborzasztóbb bűnökkel kell számolni, gyilkossággal, erőszaktevéssel, emberevéssel). Egyfajta isteni attitűddel szemléli a figurákat; a legkeményebb próbáknak teszi ki őket, hogy utána minden hibájukkal együtt megbocsátást és megváltást kínáljon nekik.  A legszebb és legdirektebb megfogalmazása ennek az almáspite, amellyel Ádám és Ivan visszaeszi magát a Paradicsomba: Ivan, a csábító ezúttal a jóra csábít, Ádám pedig nem tud ellenállni, és amikor már Ivan is elvesztette a hitét, önként és együtt esznek az almából, ami ellentéte a tudás fájáról származó tiltott gyümölcsnek. A nemtudás almafája megbocsátást nyújt az eredendő bűnre, és megváltást kínál.

Címkék: Anders Thomas Jensen, skandináv film, szerzőiség