Kinetikus víziók – A Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállítását nagyon meg kell becsülni

Lichter Péter

2014/07/22

A tárlat körülbelül olyan, mint egy filmtörténeti ínyencségekkel telepakolt csodakamra.

Az első avantgárdnak nevezett, az előző század tízes-húszas éveiben virágzó kísérleti filmes hullám a képzőművészet oldalhajtásaként indult. Olyan festők, szobrászok és radikális szabadgondolkodók játszottak a mozgókép médiumával, mint Hans Richter, Fernard Léger, Viking Eggeling és Marcel Duchamp. Ez egy végtelenül romantikus időszak volt:

a művészek szentül hittek abban, hogy az esztétikai tapasztalat egyesíteni tudja a világot,

a film pedig egy univerzális nyelvvé válhat, ami hatékony eszköze lehet annak, hogy az emberek megértsék egymást. A filmkísérletek számukra nem pusztán öncélú formajátékok voltak, hanem a társadalmat megváltoztatni képes eszközök: az orosz avantgárd legnagyobb hatású alkotója, Dziga Vertov egyenesen a „filmigazságot” kutatta.

Viking Eggeling: Diagonális szimfónia

A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása, az Életre kelt (film)kísérletek a korabeli magyar és külföldi alkotásokat állítja párhuzamban. Az Orosz Márton kurátor által kidolgozott koncepció azért izgalmas, mert érthetően kapcsolja össze a jószerével itthon is ismeretlen alkotók technikáit a már életükben klasszikusokká vált nyugati pályatársak formanyelvével. Az absztrakt és szürrealista film nagymestereitől bemutatott filmek (Diagonális szimfónia, Felvonásköz, Andalúziai kutya) a magyar munkák mellé/köré lettek csoportosítva, amivel a kurátor a hazai és nemzetközi művészeti tendenciák összekapcsolódását hangsúlyozza. Ez a kontextualizálás kimondottan fontos a jelenkori művészetpolitika és vezető(vé tett) kulturális intézmények bezárkózó, görcsösen provinciális világában.

Gerő György/Bruce Checefsky: Béla

A kiállításon olyan izgalmas ritkaságokba is belefuthatunk, mint az egyik első magyar animációs film (Bortnyik Sándor: Mr. Pipe rettenetes éjszakája) vagy a zseniális (ám szintén ismeretlen) Gyarmathy Tihamér 1953-as Kísérleti filmje, ami egy növényi maradványok makro-felvételeiből készült fotómontázs – ez a munka néhány évvel megelőzte Stan Brakhage Molyfényét, ami hasonló esztétikai élményt kutat.

A legérdekesebb darab Gerő György Béla címú 1924-es filmje, amiből mára csak egy szinopszis és néhány képkocka maradt fenn. Külön bűnügyi filmre kívánkozik a csupán 19 éves Gerő élete is, akinek a pályáját rejtélyes körülmények között törte ketté egy pszichiátriai vizsgálat és elmegyógyintézetbeli kezelés.

Megsemmisült „kinetikus vízióját” egy amerikai kísérleti filmes, Bruce Checefsky forgatta le

rekonstrukciós céllal, amit a kiállítás legszebb tárgyaként egy 35 mm-es vetítővel mutatnak be a látogatóknak. (Erről bővebben a kontraCINEMÁ-n)

Kritikaként annyi apróságot tudnék megemlíteni, hogy talán szerencsésebb lett volna a párhuzamosan futtatott Dada és szürrealizmus. Magritte, Duchamp, Man Ray, Miró, Dalí című tárlattal egybefüggő térbe helyezni a filmeseket, hogy jobban kihangsúlyozódjon a művészeti formák közötti folyamatos átjárás. De a hangulatosan berendezett tér és a bőséges dokumentáció kárpótol: összességében bátran kijelenthető, hogy az elmúlt évek legfontosabb filmes kiállítása látható a Magyar Nemzeti Galériában. Nagyon remélem, hogy nem kell újabb öt évet várni a következőre.

Címkék: beszámoló, kiállítás