Utolért a szexi filmcímek átka

Mega Sára

2016/08/13

Az elmúlt pár évben szoktak rá a magyar filmforgalmazók arra, hogy a nehezen fordítható vagy nem elég ütős eredeti címeket magyarul egy jól csengő felsorolással helyettesítik

(Szerelem, pasta, tenger; Bor, mámor, Provence és társaik), bízva a szexi kis címkék közönségcsalogató hatásában. Ennek az olcsó marketingfogásnak köszönhetően havonta érkezik egy újabb, bosszantóan semmit mondó című film a mozikba, és ezek az identitás nélküli triók egy egyre növekvő halmazban osztódnak kavarogva, időről időre újabb formációkat hozva létre. (Eszembe jutott egy játék: a Szex, hazugság, videóval kezdve filmcímeket kell felváltva mondani úgy, hogy az új címnek tartalmaznia kell az előző egyik tagját)

Felix van Groeningen legújabb alkotása – leánykori nevét, a Belgicát örökre maga mögött hagyva – a magyar keresztségben a Szex, mámor, rock’n’roll címet nyerte el. A Belgica egy fiktív belga szórakozóhely, tulajdonosai, Jo es Frank, testvérek, az ő történetüket, mármint Jo, Frank és a Belgica történetét meséli el a film. Azért hangsúlyozom ezt külön, mert a fiúkat akkor ismerjük meg, amikor belekezdenek a közös vállalkozásba, és ott ér véget a sztori, amikor beletörődnek abba, hogy mint üzleti partnerek nem képesek tovább együttműködni. A rendezőt nem érdekli önmagában sem a testvérek kapcsolatának, sem a Belgica életének alakulása, csak az az időszak, amíg hármójuk formáció fennáll.

Az így kapott furcsa történeti torzó olyan hatást kelt, mint egy rosszul megválasztott plán,

egy túl szűkre húzott varió, ami limitált információ tartalma miatt nem alkalmas a cselekmény teljes körű bemutatására. Jo, Frank és a Belgica sztorijának az a része, amit a film látni enged fájóan sablonos, és mivel a figuráknak nem volt idejük kiformálódni, ezért nem tudják ezt a tanmese jellegű történetet sem személyessé tenni. Maradnak a szakállas életbölcsességek: A pénz, a siker, a csillogás – és ezek gyakori kiegészítői: a különböző tudatmódosítók, egyéjszakás kalandok és életvitelszerű bulizások – elhomályosítják az ember értékrendjét, és mint egyfajta hübrisz, megbosszulják magukat. Ez történik a testvérpárral is: a kezdeti hiperkorrekt, alázatos bártulajdonosokból kis túlzással pénzéhes szörnyetegekké válnak, a korábban fontosnak tartott dolgokat elhanyagolják, ami kisebb-nagyobb tragédiákba sodorja őket.

Ez a felszínesség különösen azért érdekes, mert Groeningen előző filmje, az Alabama és Monroe élve boncolta fel a szereplőit annak érdekében, hogy a lelki folyamataikat minél hitelesebben bemutathassa. A kislányuk halálos betegségével küzdő házaspár érzelmi hullámvasútjának pályája még úgy is egyértelműen nyomon követhető, hogy az elbeszélés nem lineárisan halad. Míg a Belgica esetében, bár időrendi sorrendben látjuk az eseményeket, a testvérek egyes reakciói teljesen megalapozatlannak tűnnek.

Nyilván ennek is a nem elég részletesen kidolgozott karakterábrázoláshoz van köze.

Akárcsak az Alabama és Monroe esetében, a Belgicában is kiemelt szerepet kap a diegetikus – a film cselekményvilágához tartozó – zenehasználat, hiszen a klub történetében a kezdetektől meghatározó szerepet játszanak a koncertek. Ahogy változik a vezetőség üzletpolitikája és a célközönség, úgy változik a hely zenei portfóliója is: a kezdeti indie/garázs rock/punk zenekarok helyét szép lassan felváltják a dj-k és a különböző elektronikus zenei formációk. A soundtrack érdekességét azonban nem önmagában a sokszínűsége adja, hanem az, hogy a filmben szereplő 15 fiktív együttes mögött a valóságban egyetlen alternatív rockzenét játszó banda, a Soulwax áll. Kár, hogy ez esetben csak az együttes virtuozitásán lehet álmélkodni, maga a zene – az Alabama és Monroe-val ellentétben – nem kap főszerepet, csupán parti kellékként funkcionál.

Lehet, hogy nem véletlenül tartom ösztönösen távol magam az ilyen felbélyegzett daraboktól, és valójában a forgalmazók ezt nem reklámnak, hanem figyelmeztetésnek szánják? Az Alabama és Monroe az egyik 2013-as kedvencem volt, úgyhogy reménykedem, hogy a Szex, mámor, rock’n’roll emléke nem Groeningen nevéhez fog tapadni a fejemben, hanem hamar eltemetődik a hülyecímű filmek jeltelen tömegsírjába.

Címkék: filmkritika