
2010/11/13
Clive Barker (Kárhozat, Az éjszaka gyermekei), Shaun Huston (Árnyak a belső pokolból, Slugs) és Ramsey Campbell (The Doll Who Ate His Mother, Night of the Claw) mellett Garth Marenghi a nyolcvanas évek brit horrorjának hazánkban kevésbé kultivált, de mindazonáltal meghatározó alakja. Munkásságának jelentős részét az olasz giallók hatását mutató urbánus szorongástörténetek teszik ki (mint a hírhedt Slasher, vagy a több folytatást is megért Slicer-sorozat), de Black Fang címen megírta az évtized– természetesen James Herbert Patkányokja mellett – legkiforrottabb állathorrorját (amit a kevésbé sikerült Crab követett), és vaskos regényeiben rendre megjelennek a biohorror (The Tomb Boy) és a neogótikus misztikum elemei is (The Told). Szemben már az első regényeikkel a mozivászonra katapultált Barkerrel (Hellraiser) és Graham Mastertonnal (The Manitou), Marenghi Matthew Holness és Richard Ayoade legendás színpadi performanszán túl (Garth Marenghi’s Netherland) csupán a méltatlanul elfeledett – és a hatodik epizód után elkaszált – Darkplace-szériával képviseltette magát más médiumban. A tovább gomb után a ’dream weaver’ magnum opusának talán legszemélyesebb darabja látható: a legendás Skipper the Eyechild.
Évtizedekkel megelőzve Lars von Trier Birodalmát és annak szánalmas Stephen King-féle remake-jét (A félelem kórháza), Marenghi az elsők között házasította össze a kórházsorozatokat a horrorral. Az első epizódban megnyíló átjárónak köszönhetően Rumfordot rendre elözönlik a természetfeletti rémségek, melyek tombolásának csupán a szerző által alakított warlock-főorvos, Dr. Rick Dagless szabhat gátat. A Darkplace korának egyik leginkább tabusértő tévéműsora volt: nyíltan beszélt a terjedő AIDS fenyegetéséről (The Creeping Moss from the Shores of Shuggoth), a nemzetek közötti feszültségről (Skotch Mist) és a nőkkel szembeni előítéletekről (Hell Hath Fury). Habár rövid élete során a szériát számos botrány övezte – mint a Dean Learner színész-producer által a The Apes of Wrath epizód forgatása során felpofozott gyerekszínész esete körül kialakult közfelháborodás – ez látványos összhangban volt a Marenghit és stábját meghatározó, határokat nem ismerő fenegyerek-imázzsal.
David Cronenberg Porontyokja mellett a Skipper the Eyechild a domestic horror és a biohorror egyik legmegrázóbb összeházasítása: míg a kanadai vérbáró válásának traumáját dolgozta fel hírhedt művében, addig Marenghi saját fiúgyermek utáni vágyát illesztette a zsáner öntőformájába. De a Cronenbergen és a hasonló stílusban dolgozó Frank Henenlotteren (Basket Case, Frankenhooker) túllépő polihisztor zseni munkája egyben Jean-Luc Godard-ig visszanyúló látványos műfajdekonstrukció is. Dalbetétje egyszerre idézi a Különbanda idegen műfajszövetbe illesztett táncinzertjét és a Rocky Horror Picture Show-t, szándékos formai hibái (mint a minden epizódban felbukkanó, a filmteret atomjaira bontó tengelyátlépések és blikkzűrök), illetve a Bolond Pierrot-ban és a Made in Americában is megjelenő, modellszerű színészi játék örökségét továbbvivő alakítások a francia új hullám legendás alakjának talán egyetlen méltó örökösévé teszik az író-színész-rendezőt. A Skipper the Eyechild a legnagyobb európai szerzők hagyatékának és a borzalomfilm tabudöngetésének sokkoló porontya, melyet személyessége, a sablonokhoz való kritikus viszonya és formanyelvi üdesége emel a méltatlanul elfeledett klasszikusok panteonjába.

Kedves Olvasó! Ez egy hamis információkat és csúsztatásokat tartalmazó kamuposzt. Ha mégis elhitted minden szavát, nézd meg a csatolt epizódot és olvasd újra a bejegyzést. Vagy használd a Google-t.
Címkék: 18+, horror, MONSTER OF THE WEEK, rákszörny
Szólj hozzá!