MONSTER OF THE WEEK

#24. Misztikus labirintus

Sepsi László

2011/03/26

A huszonnegyedik bejegyzéssel a MONSTER OF THE WEEK elért második etapjának végéhez, a tovább gomb után pedig a nyolcvanas évek egyik leghírhedtebb tévéfilmje képviseli a méltó zárlatot. Az 1982-ben készült Misztikus labirintus (Mazes and Monsters) nem csupán azáltal tett szert kétes hírnevére, hogy itt láthatjuk Tom Hanks egyik első fontosabb szerepét, de ezzel együtt a Rona Jaffe könyvéből készült tévéfilm a korai Dungeons & Dragons-szerepjátékok körül kialakult hisztériáért is nagyban felelőssé tehető. Steven Hillard Stern rendezése a televízióra készült mozgóképek állatorvosi lova, amely másfélórányi játékideje alatt felmutat mindent, amik miatt a médiumra szánt játékfilmeket rendszerint a filmművészet salakjaként tartják számon. A legrosszabb értelemben vett ifjúsági filmes beidegződéseknek megfelelően sulykolja tárgyi tévedéseken alapuló konzervatív tanulságait, amiket a Szomszédok legszebb perceit idéző monológokban intéznek a nézőhöz a kamerába pillogó szereplők – ahogy azt egy kritikusa frappánsan megfogalmazta, a Misztikus labirintus a szerepjátékok Reefer Madness-e, csak a szex és drogok hiánya miatt kevésbé menő.
A film magyar szinkronnal látható.

A Misztikus labirintus egyetlen, de tromfolhatatlannak tűnő ütőkártyája, hogy elviekben megtörtént események alapján készült. A depresszióval és drogproblémákkal küszködő James Dallas Egbert 1979-ben bevetette magát a michigani egyetem alatti csatornalabirintusba, ahol látszólag hónapokra eltűnt: az utána nyomozó magándetektív ezt egy gyors körkérdés után összekötötte a kampuszon épp felettébb divatos D&D-játékkal, arra a következtetésre jutva, hogy Egbert az RPG valamiféle élőben való újrajátszása miatt mászkált a kvázi-dungeonrendszerben. A teória annak ellenére publikálásra került, hogy a labilis ifjú egyetlen éjszakát töltött a föld alatt, a fennmaradó időben az Államokban utazgatott – többek között munkát vállalva egy olajmezőn –, és amellett, hogy életében nem játszott Dungeons & Dragons-t, eleve öngyilkossági szándékkal vágott neki a katakombáknak. (Utóbbit végül 1980-ban sikerült kiviteleznie.) Mindennek köszönhetően Egbert történetéből városi legenda kerekedett és megszületett a szerepjátékba beleőrülő tinédzser toposza, amely ugyan a morális pánik enyhülésével a videójáték-filmek szubzsánerében öröklődött tovább – lásd az Agyrém példáját –, de miképp azt a The Wild Hunt bravúros drámája mutatja, napjainkban is kifejezetten virulens motívum.

Az elszabadult fantázia veszélyeiről nyilatkozó urak és hölgyek nem csupán a héten a mozikba került Álomháború („A valóság börtön – a fantázia szabaddá tesz”) tükrében, de fentiek ismeretében is ellentmondásos jelenségek. A nyolcvanas évek fantasyfilmjeiben már elindult az a folyamat, aminek végpontjaként Zack Snyder már mindenre az eszképizmust adhatja válaszul (bármiből is legyen a valóságból való szökést lehetővé tevő álomvilág összefércelve), elég csak arra gondolni, hogy a Fantasztikus labirintus zárlatában a főhős egyszerűen amellett dönt, hogy örökre gyermek marad. Ettől a trendtől a Misztikus labirintus üzenete ellenére sem volt képes függetleníteni magát, ezáltal súlyosabb paradoxonba bonyolódva, mint a szexualitást negatív módon ábrázoló pornófilmek. A Tom Hanks által alakított Egbert rémálmai éppúgy fantasybetétekként elevenednek meg, miképp az Álomháború trippjei, még sárkány is akad mindkét filmben, ám az olcsó trükkökkel megvalósított látomások nem elsősorban az RPG-játékosok elméjének működését modellezik – ami a puszta rémhírkeltés mellett elviekben a Misztikus labirintus elsődleges vállalása lett volna –, hanem önkéntelenül is azt a folyamatot, ahogy a film készítői és az Egbert-ügyből urbánus mítoszt kerekítő média átlényegítették a valóságot. Ahogy egy zavaradott huszonéves az RPG-hisztéria emblematikus figurájáva emelkedett anélkül, hogy valaha eldobta volna a tizenkét oldalú kockát, úgy válik a Misztikus labirintusban Patkánykirály egy csövesből és mitikus Ikertornyok a World Trade Centerből – ezáltal bizonyítva, hogy az újabb és újabb archetípusokat meg modern mitológiákat termelő tömegfilm akkor sem képes meghazudtolni önmagát, ha egyetlen célja éppen a zavarodott ifjúság eszképizmusának letörése.

Címkék: , , ,



Szólj hozzá!

[spoiler title="Nézz bele!" open="0" style="1"] Téma: Trashfilm Jeffrey Sconce: Az akadémia „beszennyezése” Sepsi László: A szörnyeteg jele – Trash, tévé, evolúció „A minőség szubjektív dolog” – Interjú David Latt-tel Alföldi Nóra: Trashformers – A kortárs blockbuster és a szenny Nemes Z. Márió: Kínzás mint képalkotás – A torture porn esztétikái Csiger Ádám: Szemét a Nap mögött – A japán trashfilm útja Parragh Ádám: Dühöngő firka – Körvonalazható trashettanulmányok Állókép Győrffy László: Privát biológia Dömsödi Zsolt: Trash-Pöröly Varió Huber Zoltán: A magányos hős újabb eljövetele Orosz Anna Ida: Vakrajz Lichter Péter – Pálos Máté: Szemorgona [/spoiler]

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

ESSZÉ

AJÁNLÓ

KRITIKA

MONSTER OF THE WEEK

KRITIKA

KRITIKA

TRAILERPARK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

KRITIKA

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

MONSTER OF THE WEEK

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu