Ha idegesen rezzensz össze egy hurutos köhögés hallatán. Ha viszolyogva nézed, ahogy embertársaid fedetlen szájjal tüsszentenek. Ha önkéntelenül is arrébb húzódsz, mikor orrot fújnak melletted a villamoson, akkor a hollywoodi kaméleon nagyon is valós borzalmat tematizáló, „hétköznapi” katasztrófafilmje gyomorszájon vág. Soderbergh ezúttal ugyan nem Traffic-kaliberű tablót készített, s mivel a sok szálon futó narratíva önnön áldozatául esik, filmjét csak nagyon is átélhető problémafelvetése, no meg a korántsem elhanyagolható nüanszok miatt lehet igazán dicsérni.

Az amerikai független film domborzatát 1989-ben egy csapásra átformáló Soderbergh mára az Álomgyár legszorgalmasabb és legkiváltságosabb szerzőjévé nőtte ki magát. Rakoncátlanul evickélhet kísérletezős indie-k (Szemből telibe, Barátnő rendelésre, Buborék), és hollywoodi, magasan jegyzett alkotások között (Ocean’s-trilógia, Mint a kámfor, Erin Brockovich, Traffic) úgy, hogy közben az európai trófea-színtéren is szépen teljesít (A hegyek ura, Che – Az argentin, Che – A gerilla). Kezét nem kötik műfajok, egy telefonhívására pedig olyan patinás színészválogatottak ugranak, amelyekkel legfeljebb Woody Allen, Wes Anderson, vagy éppen – egy zsánerrel arrébb – mostanában Sylvester Stallone büszkélkedhet. A Fertőzés kedvéért is szemrevaló szereplőgárda állt össze, azt már csak a forgatókönyvíró Scott Z. Burns számlájára lehet írni, hogy nem mindegyik cselekményszál és karakter kapja meg a neki járó figyelmet, arról nem is beszélve, hogy míg a hasonlóan sok figurát mozgató Traffic-ben egyenlő arányban részesült mindenki a vászonidőből, Soderbergh legújabb opusában egy-egy játékosról bizony könnyen meg lehet felejtkezni (ld. Marion Cotillard-t).

Mert betekintést nyerhetünk egy, a „címszereplő” vírusra immunis apa és lánya, a járványügyi központ vezetője, egy lelkes kutató, egy összeesküvés-elméletekre szakosodott blogger, egy terepen dolgozó orvos, valamint többek között az Egészségügyi Világszervezet egy dolgozójának perspektívájába is. Soderbergh látszólag mindent lefedő, kontinensről-kontinensre hajló cselekményívvel rendelkező látleletet alkot a világméretű epidémiáról, objektíven és sok aspektusból bemutatva a globális katasztrófa lezajlását. A központi járvány-tematikát azonban nem csak a halálos betegség mutációjában és terjedésében találja meg Soderbergh, hanem a családi és az infoszférára is kiterjeszti azt. A lányát a fertőzéstől (vagyis a szomszéd fiútól) védő apában nem nehéz meglátni a lánya ártatlanságát oltalmazó szülőt, ahogy a több millió ember véleményét formáló internetes közeg is virális entitásként exponálódik, amelyben az öntudatos blogger maga a gazdatest, csak fertőzését nem testnedvekkel, hanem webkamerával terjeszti. Soderbergh-ék azonban sajnos a kívántnál több demagóg sirámot adagoltak a Fertőzésbe, így amellett, hogy a sok cselekményszál nyomása alatt megroppan a narratív váz, ezerszer látott dilemmákkal kell megbirkóznunk.

A vírus ellen küzdő ensemble gárda kálváriájából nem derül ki semmi újszerű, vagy eredeti: a kis ember úgy boldogul, ahogy tud, a gyógyszerkonszernek milliókat keresnek az ellenszer kifejlesztésével, egyes közösségek pedig terrorizmusra kényszerülnek, hogy fennmaradhassanak. A poszt-apokaliptikus anarchia finom felhangjai sem tűnnek ki Soderbergh monokróm kompozíciójából, így kénytelenek vagyunk olyan aprólékosságukban nagyszerű szcénákkal beérni, mint a védőoltást szerencsejáték keretein belül kiosztó húzás jelenete, vagy a bloggert alakító Jude Law megszállott monológjai. Formai szempontból a Fertőzést csak nyers digitális dokumentarizmusa emeli ki a fősodorból, provokatívnak szánt állításait már többen megfogalmazták. Száraz adathalmaza sem teszi élvezetesebbé a befogadást, bár a minden részletre kiterjedő alkotói figyelmet okvetlenül dicséret illeti. Ami mégis megmenti a filmet, az a betegség lefolyásának realista és kendőzetlen bemutatása és egy-két karakter idő előtti halála; a valószerű horror miatt mindenki könnyebben tud ráhangolódni a vásznon látható borzalmakra, hiszen a valóságtól korántsem kell annyira elrugaszkodni egy SARS és H1N1 utáni világban. És mikor a nézőtéren felhangzó köhögést követően morajlás zúgott végig a mozi közönségén, lehetett tudni: Soderbergh igen is rátapintott valamire.