once-upon-a-time-in-anatolia (1)

KRITIKA

Masszív élmények (Nuri Bilge Ceylan: Once Upon a Time in Anatolia)

Huber Zoltán

2012/05/29

Lassan hömpölygő, epikus stílusával és sűrű, sötét képeivel a Once Upon a Time in Anatolia erőteljes élmény, amely elemi erővel szippantja magába a nézőt. Nuri Bilge Ceylan lehengerlő komplexitással festi meg a kietlen török fennsík portréját, miközben a bűn és a bűnhődés örök kérdéseit kutatja. Az ősi titkok, az erős hagyományok és az elhallgatott vétkek nemcsak a tájon, de az itt élők sorsán is letörölhetetlenül rajta hagyták a nyomaikat. A rendező nagy bravúrja, hogy a szereplők belső démonait a maguk teljességében képes megjeleníteni.

A mozi fennmaradása szempontjából kulcsfontosságú, miként tudja elhatárolni magát a többi, mozgókép-fogyasztásra alkalmas médiumtól. Az elsötétített terem, az óriási vászon, a vetített kép és a közösségi befogadás előnyeit a rendezőknek a XXI. században is átélhetővé kell varázsolniuk a közönség számára. Míg a közönségfilmes alkotók leginkább az egyre meghökkentőbb vizualitásra, a tempó fokozására, a „nagyobbat-többet-gyorsabban” logikájára helyezik a hangsúlyt, addig számos direktor inkább a cizellált képek, a meditatívabb ritmus, a koncentráltabb figyelmet igénylő, összetettebb narráció erejében bízik. Az efféle mozik hatása nyilvánvalóan eltér a fősodortól, ami valós alternatívát kínálhat a közönségnek: egy olyan menedéket, ahová elbújhat a mindent elárasztó képözön elől. Nem állíthatjuk természetesen, hogy a Once Upon a Time in Anatolia alkotói előre átgondolt, tudatos stratégiák mentén foglalnának állást a fenti kérdésekben, de kétségtelen, hogy művük egyszerre használja a szórakoztató filmek jól ismert, divatos eszközeit, illetve az epikus hagyományokból építkező, aprólékosan kimunkált fogalmazásmódokat.

Nuri Bilge Ceylan már a címmel is ügyesen rájátszik a közönség elvárásaira. A “Once Upon a Time…” [1] előtag filmtörténeti karrierje valóságos márkanévként előlegezi a mű eposzi vállalásait, illetve rögtön a populáris kultúra megfelelő kontextusaiba is belehelyezi a művet. A török rendező biztos kézzel nyúl a legnépszerűbb tömegműfajok ismert motívumaihoz: alapszituációja krimi (egy szörnyű bűntény felderítése), ám a történet a thriller, a horror, sőt, még a komédia kellékeivel is gazdagodik. Ceylan könnyedén uralja a megidézett paneleket, és mivel kifejezetten meghökkentő kontextusokban használja őket, a kezei között egy rendkívül markáns, utánozhatatlanul egyedi mozi születik. A Once Upon a Time in Anatolia hangos kritikai- és fesztiválsikere (köztük a cannes-i Nagydíj) teljességgel megérdemelt, és szerencsére túlmutat a hasonló modorú művészfilmeket övező, már-már kötelező dicsérethullámon. Ceylan rendezése valóban nagyszabású és impozáns, miközben műve fényesen demonstrálja, hogy a zsánerfilmes panelek értő felhasználása, a képzőművészeti igényű vizualitás és a filozofikus mélység nem egymást kizáró, inkább egymást erősítő alkotóelemek.

A rendőrségi eljárás aprólékos bemutatása csak ürügyként szolgál arra, hogy a rendező az érintett szereplők eltemetett titkaira, az így előbukkanó, univerzálisabb kérdésekre irányítsa a figyelmet. Ceylan komótosan, a jelentéktelennek tűnő részleteket kiemelve rajzolja meg a hősöket, és az elegáns, kimért tempó segítségével valósággal rákényszeríti a nézőt a figurák alapos megfigyelésére és megismerésére. A sötét, szinte végtelennek tűnő éjszakában együtt botorkálunk a fáradt szereplőkkel, miközben az elejtett félmondatokból, az apró rezdülésekből, a rosszul palástolt érzelmekből lassan kibomlanak előttünk a markáns egyéni sorsok. A konkrét bűneset felderítése helyett a figyelem egyre inkább az érintettekre koncentrálódik: a fiatal doktor, a munkájába belefáradt rendőr és a szörnyű titkot rejtegető ügyész egytől-egyig megtört személyiségek, akiknek az ügy kivizsgálása folyamán elkerülhetetlenül szembe kell nézniük saját titkaikkal, gondosan takargatott félelmeikkel. A rendező nem meséli el, csak finoman jelzi a személyes tragédiákat: nem rág semmit a szánkba, inkább mindent a fantasztikus színészi alakításokra, a szimbolikus erejű tájábrázolásokra bíz.

A gyönyörű anatóliai táj különösen kiemelt szerepet játszik a műben, hiszen hol bársonyosan, hol engesztelhetetlen szikársággal öleli körbe a hősöket, kozmikussá növesztve az őket gyötrő kérdéseket. Gohkan Tiryaki operatőr csodálatos munkát végez: a festményszerű kompozíciók, a fényszórókkal sötétségbe fúrt, szimbolikus csóvák, és a szélfútta dombok szinte tapintható textúrái hipnotikus erővel ruházzák fel a mélyben izzó erkölcsi drámákat. Ceylan e hangsúlyos megoldásával több réteget halmoz egymásra, hiszen megfesti az elhagyott vidék portréját, anatómiai pontossággal követi végig a bűneset felderítését, miközben a megidézett életutakon keresztül az igazság, a bűn, az elmúlás örök dilemmáiról, illetve az önmagunkkal való szembenézés lehetséges határairól elmélkedik. A sűrű képek, a meditatív ritmus, a fajsúlyos kérdések ugyan filozofikus komolysággal itatják át a látottakat, szerencsére azonban Ceylantól a maró irónia, a csendes abszurditás sem áll messze, és a bürokratikus előírások aprólékos követését, a végtelen éjszakát legalább annyi drámaisággal, mint humorral ábrázolja. Komplex és sűrű, ám mégsem nehézkes darabról van szó: a Once Upon a Time in Anatolia egy masszív, feketén ragyogó drágakő, azaz valódi, nagybetűs mozi.

YouTube előnézeti kép
Footnotes    (↵ returns to text)
  1. A film angol címe tükörfordítása a török eredetinek (Bir zamanlar Anadolu’da).

Címke:

Nézz bele!
deuxjours

KRITIKA

Annabelle-Movie

KRITIKA

szabadeses_cimkep

KRITIKA

o-A-MOST-WANTED-MAN-facebook

KRITIKA

srackor

KRITIKA

jmoore

KRITIKA

tininindzsa

KÉPREGÉNY, KRITIKA

galaxis3

KRITIKA

franklead

KRITIKA

hercules-dwayne-johnson-picture

KRITIKA

berandal03

KRITIKA

repcsik-a-mentoalakulat04-r

KRITIKA

zero4

KRITIKA

pap-gyermekei01-r

KRITIKA

majmoklead

KRITIKA

la danza

KRITIKA

vivian_maier

ESSZÉ

millionwaystodie

KRITIKA

Feuchtgebiete

KRITIKA

kraftidioten

KRITIKA

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu