
2013/08/07
Nincs jobban elcsépelt dokumentumfilmes téma a halászatnál. A valóságfeltáró filmkészítés a kezdetek óta vonzódik a kétkezi munkák iránt, ám a gyakran életveszélyes és egyben látványos tengeri halászat világa talán az egyik legnépszerűbb dokus tematika. Lucien Castaing-Taylor és Verena Paravel 2012-ben forgatott Leviathan című avantgárd dokumentumfilmje radikálisan megújította a műfajt. A teljesen non-narratív film mellőz minden narrációt, párbeszédet és kommentárt: csak a zsigerig ható kép és hangfolyam hömpölyög.
A Leviathan egy, az USA észak-keleti partjainál dolgozó halászhajó mindennapjait mutatja be, korábban soha nem látott erővel. Az egyébként antropológus végzettségű rendezők a hajót és annak legénységét strapabíró, halszemoptikás extrémsportkamerákkal aggatták tele, amivel rendkívül intenzív, szenzuális élményt teremtettek. Egy halász szemszögéből perceken keresztül látjuk, ahogy az éjszakai, vadul hullámzó tengeren húzzák fel a vergődő halakkal teli hálót. Félig a vízbe engedett kamera emelkedik a ütemesen felszín fölé, ahol a felhőkbe gyűlt sirályok lakomáznak a halmaradékból. Az egész hipnotikusan hömpölygő képáradatot átitatja valami olyan letaglózó érzékiség, amivel még nem nagyon találkoztunk: mintha Brakhage és Flaherty kezébe nyomtak volna néhány digitális kamerát, hogy forgassanak egy egyszerre lírai (néhol absztrakt) és brutálisan nyers dokumentumfilmet.

A leginkább hosszú beállításokra és premier plánokra épülő film a nézőjét a lehető legközelebb viszi a halászat élményéhez. Folyamatosan a kamerákba fröccsen a tengervíz, a halvér, a mocskos fémhálók szinte nekünk ütődnek. A halászok rutinszerűen végzett mozdulatait az absztrakcióig feszített közelségből látjuk, ahogy a fedélzeten összegyűlt vízen le-föl hánykolódó haldögöket vagy az ott portyázó madarakat is.
A Leviathan rendezői a lírai dokumentumfilm hagyományát egészen új irányba vitték el, ügyesen felismerve a más mozgóképes közegben használt technikában rejlő lehetőségét. A résztvevő megfigyelés és a lírai absztrakció avantgárd formája így olvadt össze egy egészen különleges filmélménnyé.
Interjú a film rendezőivel itt és itt, egy bő négy pecres részlet pedig itt.
Bővebben a film mögött álló szakmai műhelyről, vagyis a Harvardon működő Sensory Ethnography Labról itt.
Még több kísérleti film a Prizmához is kötődő, experimentális filmre szakosodott kontraCINEMA blogon!
Címkék: dokumentumfilm, kísérleti film, rákszörny
[…] Sea World-öket körülölelő halálos tragédiák megdöbbentő története. (Különdíjas: a Leviathan kísérleti […]
[…] Lab néven, ahol sorra készítik a filmeket ugyanebben a szellemiségben. Ahogy Lichter Péter írta a filmről: “Folyamatosan a kamerákba fröccsen a tengervíz, a halvér, a mocskos fémhálók szinte […]