Női történetek, női szexualitás – Szerelempatak

Saját szoba

2014/06/08

Kritikusan nézve ez a film jó kiindulópont lehet a nők szexuális életének megismeréséhez, és esetleg egy vita elindításához is – Pál Móni (Saját szoba) esszéje.

Az antifeminista narratíva része, hogy a családok felbomlásától, az erkölcsök általános hanyatlásától rettegők idealizálják a „régi, természetközeli” társadalmakban élők szerelmi és szexuális életét. Hajlamosak figyelmen kívül hagyni vagy bagatellizálni, hogy a lányokat teljesen váratlanul érte a menstruáció, a nászéjszaka kínszenvedés volt, a feleségnek szexuálisan állandóan elérhetőnek kellett lennie, a férj külső kapcsolatai felett pedig szemet hunyt a közösség. Vannak, akik mindezek tudatában is úgy gondolják, hogy régen minden jobb volt, mások kielégítő szexuális életként ünneplik azt, ami valójában kizárólag a férfiak örömét szolgálta, a nők számára pedig elnyomást jelentett. Ezek az emberek hangoztatják szívesen, hogy ma a nemi szerepek „felcserélődése” és/vagy „összekeveredése” miatt a szexualitásra a szabadosság a jellemző, az erotika pedig nélkülözi az érzelmeket (annak ellenére, hogy a házasságok köztudottan egészen a legutóbbi évtizedekig az érzelmek helyett a gazdaságon alapultak).

Nem kell túlságosan műveltnek és olvasottnak lenni ahhoz, hogy átlássuk, mennyi tabu, nehézség és fájdalom kapcsolódott a női szexualitáshoz Magyarországon a 19. század végén, de még a 20. század elején-közepén is. Fónagy Zoltán a hagyományos paraszti társadalmak szigorú szexuális normáit (és ezeknek nem feltétlenül megfelelő gyakorlatát) elemezve többek között azt is hangsúlyozza, hogy a nőkkel szemben szigorúbb elvárások érvényesültek, a férj hatalma korlátlan volt. Ez már abban is megnyilvánult, hogy míg a férj tegezte, a feleség magázta házastársát; illetve a feleség elleni erőszakot a bíróságon gyakran nem kezelték bűncselekményként. A nők ebben az időben szinte folyamatosan gyereket vártak és szoptattak, míg a szexuális életükről nem volt szabad beszélniük. Természetesen a házasságon kívüli nemi kapcsolatot a nők esetében szigorúan tiltották, kivéve, ha az valamilyen hatalmi helyzetből adódott (pl. a gazda kikezdett a cselédjével). Kérdés, hogy egy ilyen viszonyt mennyire nevezhetünk konszenzuálisnak. Egy másik írásból (Bódán, 2008) is kiderül, hogy a magyar parasztság erkölcsi felfogása szerint (amit többek között a keresztény egyház és a feudalizmuskori teljes kiszolgáltatottság is alakított) a férfiak szexuális téren sokkal szabadabbak lehettek, mint a nők.

A legnagyobb különbség a szexuális vétségekkel kapcsolatban volt megfigyelhető: házasságtöréskor a férfiakkal elnézőbben bánt a társadalom.

Mindezek ellenére úgy tűnik, még mindig sokan hisznek abban, hogy valójában a mostani „szabados” életmód okozza a problémák nagy részét, míg a régi szokásokon alapuló társadalmak jól működtek és működhetnek ma is. Schäffer Erzsébet a Nők Lapjában megjelent, Vajda Mária néprajzkutatóval készített interjújában is egy ilyen, a „régvolt paraszti élet szerelmi kultúráját” idealizáló szemlélet figyelhető meg. Szó van ugyan arról, hogy a nőknek ki kellett szolgálniuk a férfiakat (vitték a csizmájukat, mosták a gatyájukat), illetve hogy a szüzesség elvesztése, majd később a szex sok nő számára fájdalmas volt; de a kutató szerint ezek hozzátartoztak a testiséghez, a másik elfogadásához. Még a hatalmával visszaélő férfi által elkövetett sorozatos szexuális visszaélést is sikerül teljesen elfogadhatónak, természetesnek ábrázolni a cikkben:

„Volt egy csősz bácsi, ilyen bővérű, meg a kíváncsiság is hajtotta. Kint hált a határban és hát sok szegény asszony járt lopni egy kis tököt, kukoricát, azokat be kellett volna kísérni a községházára. De hát természetben is kiegyenlíthették.”

A történeteket az interjúalany és az újságíró egy jól körvonalazódó morális keretbe helyezi, nyíltan kimondva, hogy ezekkel a régi kulturális értékekkel azonosulnak. Schäffer Erzsébet a cikk végén levonja a mai korra vonatkozó következtetést:

„Elgondolom, ebben a nagy szabadságban hová lesz annyi magányos fiatal, magára hagyott öreg, hová lesz a sok széttöredezett család. Nincsenek tilalomfák, mint régen, nincsenek tabuk, mint akkor, hát honnan annyi boldogtalanság…”

Vagyis vannak emberek (ráadásul egy országos, népszerű hetilap nagy nyilvánosságával élve), akiket még a tények ismerete sem tántorít el szilárd erkölcsi ítéleteik hangoztatásától. Nem számít, hogy a nők mennyi szörnyűséget éltek át ezekben a zárt társadalmakban, vagy hogy mindenkit kiközösítettek, aki nem felelt meg a normáknak, az újságíró és a kutató sok társával együtt visszavágyik ebbe a korba, normatív szemléletet közvetít, illetve semmibe veszi az érintett nők szenvedéseit.

Korábbi olvasmányaim és a fentiek ismerete alapján arra számítottam, hogy a Szerelempatak is egy olyan film lesz, amiben a tabudöngetést kizárólag a férfiak szexuális szabadságnak bemutatása jelenti,

illetve a nemi erőszak esztétizálva jelenik meg. Szerencsére ez a film hibái ellenére sem ilyen, és nem csak az idősek nemi életének, vágyainak bemutatása miatt figyelemreméltó. Bár a rendező, Sós Ágnes egy interjúban mentegetőzött, hogy ő nem a férfiakat akarta kritizálni, hiszen nem feminista, a film elsősorban mégis a nőkről szól. 80-90 éves, egy erdélyi magyar faluban élő emberek mesélnek a jelenlegi és fiatalkori szexuális élményeikről, illetve traumáikról. Nemcsak az derül ki, hogy a sztereotípiákkal ellentétben az idős emberek is élnek nemi életet, hanem az is, hogy sok nőnek több évtized kellett ahhoz, hogy végre élvezni tudja a szexet. Egy férfi (Ferenc) járja be szekéren a környéket, beszél magáról, ez ad keretet a történetnek. Valamikor ő lehetett a helyi Don Juan. A film mégsem róla szól, és nem is a többi férfiról; csak egyikük mesél arról, hogy a feleségének viszonya volt egy fiatalabb férfival (ami szintén hatalmas tabunak számított).

A megszólaló nők egészen hihetetlen módon kitárulkoznak, szégyen és tabuk nélkül beszélnek az életükről. Nem tudjuk, hogy ez mennyire köszönhető a rendezőnek, illetve korábban egymás közt mennyire voltak őszinték és felszabadultak.

Ezért a film nemcsak a nézőknek, hanem a szereplőknek is segíthet a tabuk ledöntésében, a traumák feldolgozásában.

Érdemes lett volna viszont a sokszor öncélú vágóképek helyett hosszabban beszéltetni a nőket, hogy jobban megismerhessük az életüket. Az elhangzott történetekben szó van arról, hogy valakinek a nászéjszakáról teljesen horrorisztikus képe volt a házasság előtt (olyan, mintha a száját nyúznák), ami sajnos nem állt távol a valóságtól. A nőknek szinte mindig készenlétben kellett állniuk: a sütést-főzést is abba kellett hagyni, ha a férj éppen szexuális életet akart élni, hiszen a férfit minden körülmények között ki kell elégíteni. Mindezt úgy tették, hogy sokuknak a házasság alatt végig fájdalmas volt a szexuális életük. Azt, hogy létezik előjáték, orgazmus, maszturbáció, sokan csak későn tapasztalták meg. Kicsit szégyenkezve, de vidáman, viccelődve beszélnek ezekről a kényes témákról is, miközben azért bőven van ok a szomorkodásra is. Mintha törvényszerű lenne, hogy egy ilyen társadalomban a nők csak külső kapcsolat segítségével, vagy jó esetben több évtizednyi házasság után élvezhetik végre a szexet. De nemcsak a házasság alatt kellett a nőknek szexuálisan teljes mértékben kiszolgálniuk a férfiakat, hanem kislányként is kerülhettek kiszolgáltatott helyzetbe: az egyik szereplő egy olyan traumatikus történetét osztja meg velünk, amiben csak nagy szerencsével kerülte el a nemi erőszakot.

Sajnos ezeknek a történetek egy része még egyáltalán nem a régmúlt, hanem akár a mai Magyarországon is jellemző lehet. Bár már a feminizmus második hullámának (ami az USA-ban az 1960-as években indult) is többek között a nők saját testéhez való joga, illetve a nemi erőszak büntetésének szabályozása volt a célja, sok nő életében ma sem jellemző a felszabadult szexuális élet megtapasztalása. Jobb esetben csak néha nem élnek át orgazmust, rosszabb esetben teljes mértékben a patriarchális szemlélet határozza meg, hogyan kell nemi életet élniük, mikor és kinek kell rendelkezésre állniuk.

Ezért is lehet nagy jelentősége a Szerelempatak című filmnek, ami elég szemléletesen mutatja be, hogyan éltek a nők a tradicionális társadalmakban, illetve mit lehetne másképp csinálni itt és most, amikor már több lehetőségünk van lebontani a patriarchális normákat.

Ugyanakkor ahhoz, hogy el tudjuk különíteni az itt megjelenő erőszaktörténeteket a valódi és mindkét fél számára élvezhető szexualitás bemutatásától, megfelelő érzékenységre és háttértudásra is szükség van. Összezavaró lehet, hogy a rendező nem ítélkezik, és szinte random sorrendben mutatja meg a nézőnek, hogyan emlékeznek a szereplők életük vidám, illetve traumatikus eseményeire. Így nem kap kellő hangsúlyt, hogy egy tradicionális társadalomban valójában kevés mozgásterük lehet a nőknek, és nagy eséllyel válnak szexuális erőszak áldozatává úgy, hogy közben a közösség ezt tartja normálisnak. Ezért nemcsak a „régi korok” idealizálásával kell felhagyni, hanem azzal a fajta semleges megközelítéssel is, ami valójában az elnyomóknak kedvez. Kritikusan nézve ez a film jó kiindulópont lehet a nők szexuális életének megismeréséhez, és esetleg egy vita elindításához is.

magyar dokumentumfilm, 70 perc, 2013, Rendező: Sós Ágnes

Irodalom: Bódán Zsolt (2008) Erkölcs, szerelem, szexualitás. A megesett lány a régi falusi társadalmakban. In.: Bakó, B., Tóth, E. Zs. (szerk.) Határtalan nők. Kizártak és befogadottak a női társadalomban. Nyitott Könyvműhely, Budapest. 316-337.

____________________

A cikk a Prizma és a Saját szoba együttműködéseként jött létre. További hasonlóan elgondolkoztató feminista írások itt olvashatók („Életmód, kultúra és politika feminista szemszögből”).

Címkék: dokumentumfilm, feminizmus, magyar film