KRITIKA

Annyira hitt Istenben, hogy belehalt

Mega Sára

2015/01/22

Dietrich és testvére, Anna Brüggemann Ezüst Medve-díjat kaptak Berlinben a 14 beállításból álló Keresztút forgatókönyvéért. Ez volt a harmadik film, amit 2015-ben láttam, de engem leginkább arra késztetett, hogy elkezdjem gyűjteni a legrosszabb mozgóképes élményeimet az év végi listázásokhoz.

Pedig Brüggemann filmje nem is mozgókép a szó szoros értelmében. Hiszen a Keresztút tizennégy statikus beállításban (a kamera a tizennégyből csak három snittben mozdul meg) meséli el a 14 éves Maria történetét, aki egy, a második vatikáni zsinat határozatait tagadó, ultrakonzervatív katolikus felekezet tagja. A keresztény hagyomány a 17. századtól kezdve tizennégy stációban emlékezik Jézus halálra ítélésétől kereszthaláláig tartó szenvedéseire. A film egybeállításos jelenetei az egyes állomások szöveges bemutatásával kezdődnek, majd következnek a Jézus (Maria) szenvedéseit ábrázoló stációképek.

stations2

Az egyes jelenetek mozdulatlansága, rögzítettsége felidézi a templomi képek világát (már az első beállítás félreérthetetlenül imitálja Da Vinci Utolsó vacsoráját). Funkciójuk is mintha hasonló lenne: egy jól ismert történet illusztrálása, szemléltetése. Ahogy Jézus keresztútjának állomásai is jól ismertek a keresztény hívők körében, úgy Brüggemann modern parafrázisa sem tartogat meglepetéseket. Maria a film első percétől kezdve tántoríthatatlanul menetel tragikus halála felé. Ahogy a két történet közti ellentét is egyből nyilvánvaló: a lány mártírhalálát, az Imitatio Christit, amit ő hitének legerősebb bizonyítékának tart, a film egyértelműen negatív színben tüntet fel.

De a statikus beállítások nem csak a festészet világát hozzák játékba, hanem a színházét is.

Már az első jelenet képiségét azonnal felülírja a gyerekek bérmálására felkészítő ifjú pap porszívóügynök-retorikája. Hiszen az szinte egyből nyilvánvalóvá válik, hogy egy meglehetősen bigott katolikus közösség életébe nyertünk bepillantást: Weber atya épp arról próbálja meggyőzni fiatal híveit, hogy Krisztus katonáiként a sátáni popzenét hallgató osztálytársak megtérítése az ő keresztényi kötelességük. A pap tíz percen keresztül arról beszél, hogy a gyerekeknek ellen kell tudni állniuk minden földi kísértésnek, hiúságnak, falánkságnak, a zene csábító ritmusainak, egyszóval minden olyan dolognak, ami elvonja a figyelmüket az Úr szolgálatától. De a hollywoodi életmódguru szónoki kvalitásaival megáldott atya alázatra és szerénységre intő szavai hamisan csengenek. Túlságosan is hamisan. Csak nem az lett volna az alkotói szándék, hogy ellentmondásos képet fessen a gyerekek lelki vezetőjéről?

A szélsőséges ábrázolás még erőteljesebb Maria anyja esetében, az ő figuráját effektíve démonizálja a film.

Pedagógiai eszközei a megfélemlítés, szeretetmegvonás és érzelmi zsarolás. A tragédia egyértelműen az ő lelkén szárad. Nem mintha nem léteznének olyan szülők, akik saját frusztrációikat – hatalmi pozíciójukat kihasználva – a gyerekeiken élik ki. Maria anyjának baltával megformált személyisége azonban bántóan felszínes marad, és ebben a nőt alakító Franziska Weisznek is nagy szerepe van. Játéka eltúlzott és ripacskodó, operettszínházak primadonnáinak arcán látni ilyen mesterélt mimikát és gesztusokat.

Brüggemann filmje, formabontó stílusa ellenére, tartózkodik mindenfajta tartalmi kísérletezéstől.

A vallási radikalizmus témájához nem tud érdemben hozzászólni, csak demagóg frázispuffogtatással. A teátrálisan megkomponált jelenetekben mozgó, egysíkú szereplők a film elbeszélői hagyományainak hátat fordítva a középkori misztériumjátékok didaktikusságát idézik fel. Egy kicsit szomorú, hogy ezt 2014-ben Ezüst Medvével díjazták.

YouTube előnézeti kép

Címke: ,

KRITIKA

FESZTIVÁL

The Heiresses (forrás: Berlinale)

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

KRITIKA

FESZTIVÁL

KRITIKA

AJÁNLÓ

KINO LATINO

KRITIKA

KRITIKA

FESZTIVÁL

KRITIKA

KRITIKA

KRITIKA

KRITIKA

Jegyzet, KRITIKA

KINO LATINO

KRITIKA

KRITIKA