bence2

FESZTIVÁL

Viszkető lábbal ültem végig William Friedkin sztorijait Cannes-ban

Kránicz Bence

2016/05/18

A nedves homokkal telement cipőm dacára remekül éreztem magam.

Kissé kellemetlenül éreztem magam a William Friedkin-beszélgetés előtt, de nem a megilletődöttségtől, hanem azért, mert telement a cipőm nedves homokkal. A palota felé menet lenéztem a tengerpartra, levettem a cipőmet, aztán persze ügyetlenül vettem vissza – nem részletezném, annak is örülök, hogy ilyen állapotban beengedtek a palotába.

bence

Friedkin aztán feldobott, pláne, hogy valamilyen furcsa oknál fogva üresen maradt egy szék a legelső sor közepén, ahova le tudtam ülni. Friedkin nagyon jól néz ki, meglepődtem, amikor most a Wikipédián láttam, hogy 80 éves múlt, mert 65-nek tűnik. Michel Ciment beszélgetett vele, a Positif szerkesztője, maga is legendás figura. Ciment filmbejátszásokkal követte végig a rendező pályáját, közben Friedkin lelkesen sztorizgatott. Többek között ezeket mesélte:

bence1

Howard Hawks lányával élt egy időben. Amikor Hawksszal először találkoztak, A sebhelyes arcú és a Rio Bravo rendezője megkérdezte, milyen filmeket csinált eddig. Friedkin elmesélte, hogy legutóbb kilenc meleg férfiról forgatott kamaradrámát (ez volt a The Boys in the Band). Hawks mondta neki, hogy az ilyesmit felejtse el, az emberek az akciódús filmeket szeretik. Ezek után Friedkin megcsinálta a Francia kapcsolatot, de máig ki van akadva, hogy Hawks később úgy mesélte a sztorit, mintha eleve ő javasolta volna neki a következő film tervét.

bence5

Howard Hawks

A Francia kapcsolat forgatókönyvét a forgatási napokon írták át sok rögtönzéssel, mégis kaptak Oscart arra is.

Friedkin személyesen Marlon Brandót teszi felelőssé azért, hogy sok amerikai színész nem hajlandó megtanulni a szövegét. Brando A keresztapa forgatásán is inkább Robert Duvall mellkasára íratta a szöveget, annyira nem érdekelte a munkájának ez a része. Friedkin szerint egyébként nemcsak Brandónak lett elege hamar a színészetből, hanem Gene Hackmannek is, nem is csodálja, hogy Hackman jó ideje nyugdíjba ment.

bence3

Az Élni és meghalni Los Angelesben reptéri jelenetéhez nem kértek engedélyt. Amikor William Petersen John Turturrót kergetve felugrott a mozgójárda középső, egy méter magas hídjára, megérkeztek a biztonsági őrök,

de Friedkinék azt mondták nekik, hogy a reptérnek forgatnak reklámfilmet.

Idén Friedkin fölvett egy valódi ördögűzést Rómában, mert a katolikus egyház megkérte rá. Azt mondta, most, hogy látott egy ilyet, már nem ugyanaz az ember többé. Azt is hozzátette, hogy az igazi ördögűzés eléggé hasonló volt ahhoz, ahogy ő elképzelte a filmjében.

bence4

Címke:

squarelead

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-28 - 13.10.49

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-28 - 9.51.53

DOC.KOMMENTÁR

franco4-

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-25 - 14.21.27

FESZTIVÁL

haneke1

FESZTIVÁL

clint2

FESZTIVÁL

let-the-sunshine-in-un-beau-soleil-interieur-review

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-20 - 21.30.32

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2017-05-20 - 21.13.42

FESZTIVÁL

_MG_6729

FESZTIVÁL

okla-32367_r

FESZTIVÁL

cannes_zaro03

FESZTIVÁL

sean3

FESZTIVÁL

mungu

FESZTIVÁL

julieta

FESZTIVÁL

5caec9628d00d470ab8bd9bb7802dabb-1460645476

FESZTIVÁL

Képernyőfotó 2016-05-17 - 21.59.54

FESZTIVÁL

hell_or_high_water_h_2016

FESZTIVÁL

cannes11

EXKLUZÍV