FESZTIVÁL

Sean Penn megpróbálta elrontani a cannes-i búcsúmat

Kránicz Bence

2016/05/21

De nem sikerült neki, mert jött Iggy Pop.

Bíztam Sean Pennben, hogy a leírás alapján azért gyanúsan hangzó, a libériai háborús konfliktust feldolgozó rendezése túlmutat a hasonszőrű hollywoodi giccsdrámák színvonalán.
Súlyosan csalódnom kellett: a The Last Face-ben felváltva mutogatják az egymásra vágyakozó Charlize Theron – Javier Bardem párost, illetve gyerekkatonák és más afrikai milíciák kegyetlenkedéseit. Ez önmagában nem feltétlenül lenne baj, Penn viszont a legócskább eszközökkel, patetikusan egymásba úsztatott képekkel és könnyfakasztó vonósokkal operál, persze afrikai népzenével megspékelve. Nyilván vannak gyönyörű természeti képek, de 132 percen át jóval több kellene ezeknél a Terrence Malickre messziről kacsintgató, lebegősnek szánt, de inkább csak unalmas passzázsoknál.

sean
A történetet pedig tényleg nem érdemes feszegetni, van benne egy-két izgalmasabb rész, de hiába történnek szörnyű dolgok a szereplőkkel, egyikük se érdekelt annyira, hogy a pillanatnyi elborzadáson túl is érezzek valamit. Ráadásul van néhány kimondottan röhejes párbeszéd, sőt már a nyitófelirat is kínos, amiben értesülünk róla, hogy egy Férfi és egy Nő szerelmének története következik. Kösz, de kösz ne. Mit keres ez a film a fő versenyprogramban? Aludnom kellett volna reggel inkább.

Sajnos a környezetemben mindenki azt mondta, hogy gyenge a Neon Demon, ezért könnyen meggyőzhető voltam, hogy annak az ismétlése helyett inkább válasszam a polgármester ebédjét, vagyis azt az eseményt, amelyen megvendégelik az újságírókat egy tál meleg ételre. Kevés meleg ételt ettem a hat nap alatt, olyat meg, amit késsel-villával, asztalnál ülve fogyasztanak, csak egyszer, úgyhogy ne csodálkozzatok, hogy repetát is kértem a grill zöldségekkel, krumplival, finom mártásokkal felszolgált halfiléből.

sean2

Jóllakottan érkeztem vissza az utolsónak szánt filmemre, a versenyen kívül vetített Gimme Dangerre. Ez Jim Jarmusch dokumentumfilmje a Stoogesról, vagyis persze elsősorban Iggy Popról. Úgy képzelem, hogy Jarmusch eleve jóban volt Iggyvel, és gondolták, miért ne beszélgessenek egyet a kamera előtt is – nyilván a Stooges még élő tagjai könnyebben megnyíltak az évtizedek óta a köreikben mozgó filmesnek, mint egy kívülről érkező stábnak.

Klasszikusnak mondható zenekari portrét kapunk, archív felvételekkel, sok fotóval tarkított visszaemlékezésekkel. Talán a személyes és közvetlen hangvételű feliratokon, az elhunyt tagokat búcsúztató üzeneteken, a képekre írt jelzéseken látszik, hogy olyasvalaki készítette a filmet, aki közel áll Iggyékhez.

Jarmusch egyébként néha túlzásokba esik: kicsit nehezemre esett komolyan venni a montázst, amelyből kiderül, hogy a Stooges jóformán minden, a hetvenes évek óta jelentkező, fontosabb rockzenekarra alapvető hatást gyakorolt. De Jarmusch elfogult, a cannes-i közönség viszont azért nézhette meg a Gimme Dangert, mert pont ő rendezte – azt hiszem, ezzel mindenki kiegyezett a vetítésen, az emberek örültek a filmnek.

Címke:

LISTA

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL

EXKLUZÍV, FESZTIVÁL

EXKLUZÍV

EXKLUZÍV

EXKLUZÍV

EXKLUZÍV

EXKLUZÍV

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

DOC.KOMMENTÁR

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL

FESZTIVÁL