2012/12/26
A legjobbak, a csalódások és a titkos favoritok 2012-ből.
1. Berberian Sound Studio
Halmozottan rétegfilm: művészfilmes horror, mely ráadásul a nagyon extrém olasz exploitation kulisszái mögött játszódik. Emiatt kissé még a mainstream kritikusoknak is magas, de azért sorra nyeri a díjakat (itthon is a CineFesten). Peter Strickland részéről már a Varga Katalin balladája nagy tehetségről árulkodott, ezek után viszont nincs még egy feltörekvő rendező, akinek ennyire várnám a következő filmjét, bármi is legyen az. Egyenesen Tarantinóra emlékeztet műveltsége, szinte akadémikus megfigyelései és hommage-olós rajongói rendezői stílusa okán, de mégis inkább modernista, mint posztmodern játékos. A Berberian Sound Studio év messze legjobbja, a többi 9 film nem rangsor szerint jön.
2. The 25th Reich/ A 25. birodalom
Szerintem az év trashje. Ausztráliában játszódó II. világháborús nazisploitation, és mindössze öt színész szerepel benne, de amit művelnek, az is direkt karikatúrája a színészmesterségnek. Egy új 9-es terv a világűrből, filléres CGI-al, viszont zseniálisan elmebeteg ötletekkel. Nem volt rossz az Iron Sky sem, de az nagyon explicit vígjáték, ahhoz képest viszont nem elég vicces, A 25. birodalom viszont akkor is megnevettet, ha csak eszembe jut, úgy priceless, ahogy van. Januárban jön ki itthon DVD-n.
3. God Bless America
Láttam már az Amerikai pszichóhoz hasonlítani, de inkább olyanok jutnak eszembe róla, mint az Összeomlás, a Született gyilkosok vagy a Beavis és Butt-Head. A főhős egy zsémbes, embergyűlölő amerikai értelmiségi (“ha feltaláló lennék, csinálnék egy szerkentyűt, amit telefonba lehet szerelni, és ha valaki betárcsázza a Megasztár szavazói vonalát, felrobban, nyomot hagyva az illető arcán, így messziről látnám, kivel nem érdemes szóba állni”), aki egy nap megtudja, hogy gyógyíthatatlan, halálos beteg. Vesztenivaló híján úgy dönt, tesz végre valami jót: fegyverrel veszi fel a harcot az ignoranciával. Egy hasonló érzelmű tinilány társaságában ámokfutásra indul, hogy megbüntesse az udvariatlan embereket, moziban hangoskodó popcorn-rajongóktól gyűlöletcsoportok tüntetőivel bezárólag. Politikailag kissé inkoherens a film, de filmrajongói/geek/művésztojás bűnös élvezetként verhetetlen. Csak a fegyvertartás kérdésében nem értek egyet a főhőssel, természetesen.
4. V/H/S
“Talált felvétel” áldoku-horrorok egy “talált felvétel” áldoku-horrorban. Egy csapat mindent lekamerázó huligán titokzatos, de jövedelmezőnek tűnő megbízást kap: hozzanak el egy videókazettát egy megadott házból. A helyszínre érve egy rakás kazit találnak, nem tudják, melyiket kell elhozniuk, ezért elkezdik végignézni őket. Bár éppen a szupertehetséges Ti West rendezte epizód a leggyengébb, ez egy zseniális alapötletre épülő horrorantológia, több remek résszel, na meg rengeteg gore-ral, sokkal jobb, mint a hasonló, fősodrásúbb Sinister.
5. Juan de los Muertos/Juan, a zombivadász
Ha Romero Kubába születik, ilyen lett volna Az élőhalottak éjszakája. Fun fact: Romero apai ágról kubai származású. Juan politizálhatna többet, lehetne bátrabb, de így is elég vicces.
6. Paradies: Liebe/ Szerelmet a feketepiacról
John Waters imádta a Kánikulát, hasonló véleménnyel lenne Seidl új filmjéről, gyönyörű puritán eufórikus mizantrópia van benne.
7. The Cabin in the Woods/ A ház az erdő mélyén
Bár Whedonról lehetett tudni, hogy zseni, hihetetlen, hogy még lehet ennyire eredeti és működőképes horrorsztorit írni, és a megvalósítás sem lett rossz (bár a színészek-színésznők jobban festenek, mint a CGI). Varró Attila itt a Prizmán és Sepsi László a Filmvilágban már nagyjából minden lényegeset leírtak az új Sikollyal kapcsolatban, talán csak annyit tennék hozzá, hogy – innentől súlyos spoilerek – mintha lenne még egy szerzői aspektusa a filmnek. Bár annyi időm még nem volt, hogy teljesen abszolváljam Whedon tévés életművét, de úgy tűnik, mintha érdekelné a paranoia-narratíva (ahogy pl. Kubrickot is, lásd Dr. Strangelove, Tágra zárt szemek), legalábbis a Dollhouse esetében biztosan. A ház az erdő mélyén is egy paranoiahorror/fantasy: a protagonistákat megfigyelik, egyikük (az alapállásból paranoiás füves geek) azt hiszi, hogy egy horrorfilmes Truman-showba csöppent, végül pedig kiderül – utolsó figyelmeztetés a spoilerre – hogy csak bábuk néhány hatalmas és gonosz isten játszmájában (ez a paranoia ókori politeista verziója). Ráadásul a szintén príma Bosszúállókban is egy szeszélyes isten miatt kerülnek bajba a földlakók. Afelől mindenesetre semmi kétségem, hogy A ház az erdő mélyén remekmű, az év legjobbja a Berberian Sound Studio után.
8. Faust
Majdnem olyan jó, mint Murnau antik verziója. Tavaly volt Az élet fája, Melankólia, A torinói ló, idén nagyon kellett egy ilyen elszállt művészfilm, bár többet is el tudtam volna viselni.
9. Livide
Míg a zseniális Mártírok rendezője, Pascal Laugier új jointja, a The Tall Man hagyott maga után kívánnivalót, a Betolakodó horrorspecialista kritikus-szerkesztőből lett francia rendezőpárosa, Alexandre Bustillo és Julien Maury ismét remek filmmel jelentkeztek. A Livide egy hommage Dario Argento és úgy általában az eurohorror előtt, és bár egy megtekintés után fogalmam sincs, miről szól, nagyon hangulatos darab, és van benne néhány mennyei jelenet. A Betolakodó mindenképpen erős film, de rondasága miatt nem tenném ki a polcomra, a Livide viszont majdnem olyan jó rajongói örömmozi, mint a Berberian Sound Studio.
10. Excision
Egy kritikus a Carrie és a Napoleon Dynamite ötvözeteként jellemezte. Egy nagyon problémás kamaszlány arról álmodozik, hogy sebész lesz, és megmenti halálos beteg húgát. Szó szerint álmodozik, a jelenetek Jodorowskynak is tetszenének. A film akkor vett meg kilóra, amikor minden figyelmeztetés nélkül egyszer csak expliciten bevágják John Waterst teljes életnagyságban, aki ráadásul papot játszik, de hasonlóan találó választás Traci Lords az ultrakonzervatív vallásos családanya szerepére, nem is beszélve a szigorú tanárbácsit alakító Malcolm McDowellről.
Jók voltak továbbá:
Amíg alszol, Hotel Transylvania, A hobbit: Váratlan utazás, Argo, Samsara, Bosszúállók, A hét pszichopata és a si-cu, Balada triste de Trompeta, Szerelem, Fehér éjszaka, A messzi dél vadjai, REC 3 Genesis, Chained, Some Guy Who Kills People, Final Cut – Hölgyeim és Uraim, Csak a szél, Az erő krónikája, Fékezhetetlen, Looper, Az utolsó műszak, Egy veszedelmes viszony, IV. Henrik, Holdfény királyság, Paranorman, Prometheus, Reality, Ted, A diktátor, Fehér pokol, A feláldozhatók 2, Wrong/Gázos, Killer Joe, Shame – A szégyentelen, A tetovált lány, Bellflower, Bikanyak, Malom és kereszt, Polisse
Alulértékeltek:
Vadállatok (a könyvhöz képest csak a vége volt rossz, addig már-már Sebhelyesarcú-szint), Felhőatlasz (aki szerint ez volt álentellektüel giccs, az nézze meg a Mr. Nobody-t), Cosmopolis (regényhez viszonyítva sokkal jobb nem lehetett volna), Tükröm, tükröm, Éjsötét árnyék (volt bennük egy-két okos geg), Veszélyes vágy
Túlértékeltek:
Skyfall (van rosszabb annál, amikor a nagyon túlértékelt Mendes – nem, az Amerikai szépség nem miatta jó, hanem Alan Ball miatt – utánoz egy még jobban túlértékelt Nolant?), Rontó Ralph, Börtönregény, A sötét lovag: Felemelkedés (lásd a vonatkozó South Park részt), Lazhar tanár úr (a Holt költők társasága totális ellentéte, üzenetében, és emiatt minőségében is), Fejvadászok (a regényhez képest gyér)
Legrosszabbak:
A végzet napja/ The day, Abraham Lincoln, a vámpírvadász, Lockout – A titok nyitja
Jobb sorozatok:
Trónok harca, True Blood (még az ötödik évad is remek), South Park, Beavis és Butt-Head, Oliver Stone: The Untold History of the United States
Játékon kívül:
Michael Cimino (és Zsigmond Vilmos): A mennyország kapuja (a bődületes 216 perces új, teljes verzió)
Bódy Gábor: Psyché (az Urániában vetítették a 261 perces teljes verziót, felér egy Sátántangóval)
Un tranquillo posto di campagna (nagyon alulreprezentált, súlyos avantgárd horror Morricone csoportjának zenéjével, Franco Neróval és Vanessa Redgrave-el)
Mandingo (tessék megnézni a Django elszabadul előtt, briliáns exploitation-vígjáték, minden szövege aranyat ér, hasonlóan agylövött a folytatása, a Drum Warren Oates-szel)
The Legend of Nigger Charley (Fred “Boss Nigger” Williamson óriási, ez is megihlette Tarantinót, sőt az őrült pap talán a Ponyvaregény Jules-ének is az elődje)
Sergio Martino: Tutti i colori di buio (őrületes pszichedelikus giallo, Martino az olasz műfajfilm nagy alulértékeltje)
Mario Bava: Hatchet for the Honeymoon (ismét nagyon avantgárd olasz horrorkomédia)
Yukoku/Patriotism (az író-színész-harcművész-testépítő-terrorista Yukio Mishima egyetlen rendezése, fél órás, fekete-fehér némafilm 1966-ból, melyben a rendező-főszereplő lazán bebizonyítja, hogy nincs szebb annál, amikor nagy hazafiasságodban a feleségeddel együtt belezed halálra magad egy szamurájkarddal – Mishima később valóban ilyen módon, seppukuval vált meg életétől, egyébként olyanok rajonganak munkásságáért, mint Coppola, Lucas és Schrader, de Milius is gyanús nekem).
Címkék: A LISTA MÁMORA, műfaji film, szerzőiség, tömegfilm, TOP 2012
Partnereink
az „alul- és túlértékelt” dolgokat pont megcserélném, egyébként korrekt :D
Az Excision elég jól hangzik, belenézek. A Detention-t láttad?
@sandorbaski, A Detentiont első nézésre közepesnek értékelem, az tetszik, hogy egy 21. századi Sikoly akar lenni, de egyúttal annyira erőltetetten posztmodern meg meta, hogy már idegesítő, az Excision jobb, az biztos.
A honlap valamiért nem engedett kommentelni (lehet nálam a hiba), így itt válaszolok az ottani kérdésre: szóval a Detentiont első nézésre közepesnek értékeltem, tetszik, hogy egy új Sikoly akar lenni, de annyira erőltetetten posztmodern, meta meg update, hogy az már idegesítő, az Excision jobb, az biztos.
@Ádám Csiger via Facebook, Bocs, megbolondult a spamszűrő, mindent bedarál.
Az Excisiont pont azért néztem meg nemrég, mert felbukkant más évvégi listákon is, de nekem kicsit csalódás volt, Frankenstein játékai redux szürreállal, a vége meg csak úgy össze van csapva. De még így is szórakoztató cucc, az igaz.:)
Akkor ugyanaz a véleményünk a Detentionről. Nem sikerült eltalálniuk az arányokat.