2013/07/15
A kérészlárva fajtól függően akár éveket tölthet a folyók és tavak üledékét túrva, hogy aztán megannyi vedlés után néhány óra alatt eljárja haláltáncát a vizek fölött. A rajzás nem tart tovább pár napnál, viszont bőséges lakomát jelent a ragadozóknak.
A fősodorbeli médiában leginkább maró gúnnyal és iróniával, súlyosabb esetben átlátszó moralizálással („miért hagyják, hogy átverjék a közönséget?”) kezelt Asylum stúdió idén nyáron minden korábbinál nagyobb hullámokat kavart maga körül. Bár a SyFy csatornának gyártott Sharknado nézettsége nem volt különösebben kiemelkedő – kevesebb, mint másfél millió amerikai néző volt kíváncsi a csütörtök este vetített filléres katasztrófafilmre, viszont ezen a héten újra leadják –, a körülötte kialakult spontán hype azon mainstream orgánumok ingerküszöbét is megütötte, melyek általában csak a stúdióval szemben rendszeresen elindított szerzői jogi perekre szánnak egy-egy kisszínest. A produkció bemutatását nem előzte meg kirívó reklámhadjárat, plakátjai és bemutatói nagyjából épp annyiszor tűntek fel az online felületeken, mint hasonlóan bizarr high concepteket használó előzményeié. A csatorna egy nem túl fantáziadús cápafilm-maratonnal vezette fel a premiert (ahol azok is megnézhették a tavalyi 2-Headed Shark Attackot, akik esetleg lemaradtak róla), emellett a múlt hét első felének legizgalmasabb Asylum-közeli eseménye az volt, hogy a Battle for the Bs című kiváló kötet szerzője magvasakat nyilatkozott a Pacific Standardnek a Netflix-éra és a low budget filmgyártás viszonyáról. Csütörtök este mégis virágba borult a twitter: a csúcsponton percenként 5000 egysoros érkezett a Sharknadóról, celebek, trashfilm-rajongók és egyszeri tévénézők kommentálták a viharcápák invázióját, ezzel a Trónok harca-beli vörös nász mellett az idei év legnagyobb visszhangot kiváltó televíziós eseményévé téve a SyFy programját.
A jól megérdemelt sikerben csupán az a meglepő, hogy a Sharknado semmiben nem különbözik a stúdió azon produkcióitól, melyekben a készítők vették a fáradtságot, hogy direkt öniróniával és groteszk humorral ellensúlyozzák alkotásuk nyilvánvaló hiányosságait. Ez korántsem szükségszerű: a robotpilóta-üzemmódban levezényelt creature feature-ök (Ogre, Hydra) és minimális kreatív (illetve anyagi) befektetéssel elkészített töltelékfilmek (Grimm’s Snow White, Világok harca – Az invázió) között a MegaPiranha röpködő halai vagy a Mega Python vs. Gatoroid gejl popzenére szaporodó óriáshüllői szolgáltatják azokat a pillanatokat, melyek később animgifekké és youtube-videókká átkonvertálva öregbítik a stúdió hírnevét. Majd a lelkes érdeklődőknek újabb több órányi érdektelen mozgóképen kell keresztülrágnia magát, hogy lásson egy sosevolt sztárt, amint láncfűrésszel vágja ki magát egy döglött cápából.
Kétségtelen, hogy az Asylum idei repertoárjában a Sharknado volt ez a hosszú távú hírnevet biztosító műalkotás, ami bizarr mutációk (Sharktopus, 2-Headed Shark) helyett ezúttal címszereplőinek tömegességével próbálja legyalulni a közönséget. A hurrikános katasztrófafilmeket és a cápás horrort vegyítő produkció bájosan imponál annak a trashfogyasztó rétegnek, amely az olcsó műfajfilmekben a tömegkultúra valamiféle kritikáját keresik (az egyik szereplőt a leszakadt Hollywood felirat egy betűje csapja agyon), mint az öntudatos wannabe-kultfilmtől elvárható, frivolan utalgat a Cápától a Hullajóig, de akiket hidegen hagynak az ilyesfajta gesztusok, azok szűz aggyal is élvezhetik a tiszavirágként röpködő halak vérengzését. Utóbbinak csupán az az egy – az Asylumtól megszokott – hátulütője van, hogy az attrakciós jelenetek továbbra sem tartanak tovább néhány másodpercnél (bár a cápák és a tornádó érzékelhetően több vászonidőt kaptak, mint az Atlantic Rim robotjai és ellenfeleik), így elég rosszkor pislantani, hogy a befogadó lemaradjon egy később klasszikusként idézett történésről. Ugyanakkor ezúttal a villanásnyi money shotokat összekötő töltelékanyag is viszonylag élvezetesre sikerült, annak ellenére, hogy a Sharknado – szemben a Sharktopusszal – kevéssé használja ki a bikinis lányokkal teli strand látképeit. Az ide-oda billegő díszletfurgonban banális párbeszédeket folytató szereplőgárda vagy a digitális cápauszonyokkal feldobott dokumentumfelvételek a megszokottól eltérően önmagukban is bírnak némi élvezeti érdekkel, így nem szükséges az akciók közti intervallumokat a konyhában tölteni.
Ahogy a Sharknado kamikaze-ragadozói elhagyták tengermélyi élőhelyüket, hogy a kifejlett – és repülésben csak néhány fokkal ügyesebb – kérészekhez hasonlóan egy varázslatos éjszakán eltakarják a Holdat, úgy a tömegkultúra perifériáján éldegélő Asylum is túlesett múlt héten eddigi leghosszabb tizenöt perc hírnevén. A látszólagos természeti csoda valójában a felszín alatt megerősödött organizmus első érdemi kirajzása, ami nem mellékesen felettébb üdítően hatott a kollektív filmnézési szokásokra. Kis szerencsével talán a következő tiszavirágzásra sem kell jövő nyárig várnunk.
Címkék: MONSTER OF THE WEEK, televízió, trash
Partnereink
Hát, elvileg augusztusban jön a Ghost Shark. :D