Befejezetlen vonalak – Szubjektív és objektív emlékezet két animációs dokumentumfilmben

Orosz Anna Ida

2011/09/19

Az animáció és a dokumentumfilm egymástól látszólag távol eső közelítésmódjainak összeházasítására a filmtörténet kezdete óta voltak kísérletek: a valóságban megtörtént eseményeket (helyszíni filmkamera hiányában) a mozgóképes híradások számára már egészen korán rekonstruálták – a legemblematikusabb példa erre A Lusitania elsüllyedése. A filmemulzió technikailag meghatározott erősebb-gyengébb fényérzékenységéből következő plasztikus filmkép részletgazdagságát azonban hiába is akarná földi halandóként az animátor imitálni, így a dokumentumanimáció fázisonként megalkotott képkockái legritkább esetben akarnak a konkrét esemény szemtanúi lenni, rajtuk nem a „szemük” előtt játszódó, a rajtuk kívül is létező események peregnek, hanem a filmalkotó képzelete és keze szabta világ mozdul meg. Míg a „live action” dokumentumfilmek gyakran titkolni szeretnék alig leplezhető konstruált mivoltukat (vö. cinema verité), addig az animációs film éppen ebből kovácsol erényt magának. Ennek megfelelően az animációs dokumentumfilm úgy lesz a valós események megjelenítője, hogy azokat – nem titkolt módon – a filmkészítő belső világán szűri át.

A dokumentumfilm szubjektív nézőpontjára tematikailag azon filmek lehetnek a legjellegzetesebb példák, amelyek az emlékezet szabta korlátok közt megjelenő múltbeli valóságot idézik meg. A görög-olasz származású fiatal animációs filmrendezőnő, Marie-Margaux Tsakiri-Scanatovits 2010-ben a brit Royal College of Arton készült My Mother’s Coat ^[1] című diplomafilmjében egy idős asszony mesél a lányának (a film rendezőnőjének) arról az időszakról, amikor a hetvenes évek elején, ifjú házasként és fiatal anyaként görög férjét követve Olaszországból Athénba költözött. Az anya szavai egyfajta indikátorai a vizuális tartalomnak, amelyet már a gyermek szemszögéből látunk, aki természetszerűleg az anyjánál jóval kevesebb konkrét emlékkel bír. Az emlékfoszlányokból kialakuló film érzékletes bemutatása annak, hogy a memória nem fotóapparátusként működik, így abban nem a korszak fotografikusan megörökített és megörökíthető tárgyi valósága tevődik össze. Az anya emlékeiből összeálló szöveg memoár-jellegéből fakadóan máig őrzött benyomásokról és el nem felejtett helyzetekről szól. Ennek megfelelően a fehér vászon, amely a lány emlékképeit hivatott láttatni, tobzódik az apró részletekben, de az a bizonyos koherens egész sosem tud összeállni. A tárgyaknak, a környezetnek csak egy-egy finom részlete, körvonala, apró eleme, egy-egy megkezdett, de be nem fejezett mozdulatsor az, ami megmaradt a gyermekben, és amelyek a múlt tejfehér ködéből az anyját hallgatva felidéződnek benne. A film végén bejátszott családi videón az addig látott már-már absztrakt jelenetek szereplői, az idős nő narrátorhangja mögötti múltbéli fiatalasszony hirtelen hús-vér testet öltenek, az emlékképek végletesen szűrt stilizálása zavarbaejtő kontrasztba kerül az apparátus által megörökített natúr valósággal.

Tsakiri-Scanatovits filmjében az emlékezet őrizte, már-már elfeledett személyes múlt sejlik fel meg, míg egy vele rokon alkotásban, Orosz István Álomfejtő című filmjében, 31 évvel ezelőtt az el nem felejthető, az ember privát emlékezetébe égő történelmi múlt képeivel történik ugyanez. Míg a My Mother’s Coat egy adott korszak, környezet, helyzetek elraktározott emlékvázlatai közt navigál, ez utóbbi film a stilizált keresővonalak helyett erősen naturális rajzolatú képeket helyez egymás mellé a szürrealizmus és a szociofotó bizarr kombinációjának a jegyében. A film, mint oly sok más hasonló animációs film a hetvenes években, a korszak dokumentumértékű tárgyi, fizikai, emberi valóságából bontja ki belső érzésekből, félelmekből, indulatokból épülő, az ember közérzetét leképező lidércvilágot.^[2] Egy olyan férfi lázálmának groteszk képeit látjuk, akinek tudattalanjába égtek a téeszesített vidéki települések jellegzetes széteső, rothadó helyszínei és arcai, amelyektől képtelen szabadulni. És hogy esete nem egyedi, azt jelzi, hogy már a vasfüggönyön inneni, káeurópai álomképek szótára is megszületett: a jelenetek alatt az álmoskönyvek stílusában megírt baljóslatú megfejtések hangoznak el egyre-másra. A téesz-elnök és az égig érő légyfogó papír, a kerék nélküli Trabant és a szárítókötélre kiaggatott Columbo hadnagyos póló a filmben egymás mellé helyezve az adott kor, a szürke szocializmus nyomasztó légkörének, szűk levegőjű korhangulatának elvont leképzését adják.

Címkék: animációs dokumentumfilm, ANIMATÉKA, dokumentumfilm, magyar animáció