essentiallead

KRITIKA

Mint a sarokba szorított állat – Ölésre ítélve

Megyeri Dániel

2011/12/02

A Titanic Filmfesztivál egyik versenyfilmje Janus-arcú alkotás: a felszínen a névtelen tálib forradalmár Guantanamót és a természet poklát megjárt története, míg balladai homályával, meg nem nevezett szereplőivel és helyszínével, illetve dialógusmentességével valójában egzisztencialista és kompromisszummentes számvetés életről, halálról, az ember igazi mivoltáról. Skolimowski az emberi és állati létezés közötti hajszálvékony határt feszegeti, kiszolgáltatott antihősét primer ösztönök szintjére taszítva.

Az Ölésre ítélve (Essential Killing) in medias res felütésében egy csapat sivatagban portyázó amerikai katona és az őket támogató helikopter zavarja meg a zsákutca patthelyzetébe kényszerített tálib férfit. Az elkeseredett Mohammed (Vincent Gallo) – kinek nevét csak a záró stáblistán tudjuk meg – brutálisan végez az aknák után vizslató alakulattal, majd fejvesztett menekülésbe kezd, a helikopter omnipotens tekintete elől azonban nincs menekvés. Homokba maródott kanyonban futkorászó patkány módjára vadásszák le, majd bezsákolják, s Guantanamóba hurcolják. A robbanás miatt még mindig csengő fülű tálibot többszöri verés, waterboarding és erélyes üvöltözés után sem tudják szóra bírni, így átszállítják egy konkretizálatlan európai fogolytáborba. Transzportja azonban útközben balesetet szenved, a férfi kiszabadul és nekivág a vadonnak. Mögötte az őt üldöző katonák, előtte az ismeretlen terep, az éhség és a mínusz harminc fokos hideg.

Jerzy Skolimowski (Deep End, A nagy gázsi, Négy éjszaka Annával) költői akciófilmjében Mohammednek elsősorban a herzogi természettel kell megbirkóznia. Neil Marshall opusait is felidéző túlélés-krónika ez, amiben a sebesült férfi legnagyobb ellenségét a könyörtelen elemek jelentik. A némán is kivételes teljesítményt nyújtó Gallo hamisíthatatlan method actor módjára merült alá a kegyetlen flórába és faunába, igazoltan mezítláb gázolt a jócskán fagypont alatti hóban, ahogy abban is biztosak lehetünk, hogy a kamera előtt elfogyasztott bogár, nyers hal és fakéreg sem hollywoodi kellékek. Űzött vadként lohol üldözői elől, számára nem nyújthat menedéket a fehérbe öltözött táj. Állati szintre degradálódik, a filmben elkövetett véres gyilkosságok sem kegyetlenségéből vagy vérszomjából fakadnak, a körülmények áldozata ő, egy sarokba szorított bestia; ha megzavarják, gyilkol. Az Ölésre ítélve így pontosan keresetlen banalitásával, fájdalmas determinizmusával tudja többlettartalommal felruházni ezeket a szcénákat. Szinte beleég a néző retinájába a Gallo arcáról lerívó világfájdalom és zsigeri riadtság, miközben ruhájukért megöli a dzsipben ülő katonákat, vagy miután brutálisan kivégzi az őt fedezékében megzavaró favágót. Skolimowski nem démonizál, inkább absztrahál. A mindenféle alternatíva híján lévő tálib a legelemibb életösztönünk megtestesítője, állati lény, aki szokásos életkörnyezetéből kivetve kénytelen boldogulni, s válogatás nélkül mindenkit eltenni láb alól, aki alapvető biztonságát veszélyezteti. Karaktere túl van a hétköznapi erkölcsökön és tanokon – ezért áll elő az az ambivalens helyzet, hogy a vérontás ellenére is sikerül azonosulni Gallo antihősével –, csupán egyetlen cél vezérli: túlélni. Mindenáron.


Segítségére egyedül állattársa, egy korábban megmentett kutya, majd később – immár kissé szájbarágósan – a szintén névtelen Nő (Emmanuelle Seigner) siet. A kiéhezett férfi egy jelenetben fegyverrel erőszakolja ki egy szoptatós anya melle tartalmát, majd mohó vadállatként bukik rá a bimbóra. (Itt sem trükkről van szó: Gallo ragaszkodott a valószerűséghez és az igazi anyatejhez.) A természettel fokozatosan eggyé váló Mohammed – miként azt az előbb narancssárga, később fekete, végül hófehér ruhája jelképezi – esetében és a hagyományos narratíva érdekében az író-rendező mindössze egyetlen áldozatot hozott: a cselekményt víziószerű, az Ölésre ítélve hangvételét és az erre rezonáló dokumentarista formanyelvet rendre ellenpontozó flashbackek szakítják meg. Ekkor egy valaha volt feleség, egy valaha volt gyerek emlékképei villannak fel, emlékeztetve minket a tálib felkelő egykori emberi létezésére, túlélésének első számú motivációjára, ám a visszatérő szekvenciák funkciója túlontúl egyértelmű és redundáns.

Ettől az apróságtól eltekintve Skolimowski filmje mindenképpen figyelemreméltó és hangulatilag igencsak hipnotikus darab. Egzisztencialista akciófilm egy olyan korban, amiben lassan pont a(z elvont) gondolatiság kezd kiveszni a zsánerből. A pixelembereknek ugyanis nincsen múltjuk, bukásuknak nincsen súlya, halálukat nem siratja meg senki. Mohammed legalább hagy maga után nyomot, még ha az a nyom nem is több, mint a felköhögött vérének foltja egy fehér ló szügyén.

YouTube előnézeti kép

Címkék: ,

Nézz bele!
Téma: Trashfilm Jeffrey Sconce: Az akadémia „beszennyezése” Sepsi László: A szörnyeteg jele – Trash, tévé, evolúció „A minőség szubjektív dolog” – Interjú David Latt-tel Alföldi Nóra: Trashformers – A kortárs blockbuster és a szenny Nemes Z. Márió: Kínzás mint képalkotás – A torture porn esztétikái Csiger Ádám: Szemét a Nap mögött – A japán trashfilm útja Parragh Ádám: Dühöngő firka – Körvonalazható trashettanulmányok Állókép Győrffy László: Privát biológia Dömsödi Zsolt: Trash-Pöröly Varió Huber Zoltán: A magányos hős újabb eljövetele Orosz Anna Ida: Vakrajz Lichter Péter – Pálos Máté: Szemorgona
das_letzte_schweigenld

KRITIKA

7917

magazin

TheKidsAreAlright2

KRITIKA

bladesofbloodlead

KELETI EXPEDÍCIÓ

4b1423lead

KRITIKA

berandal03

KRITIKA

repcsik-a-mentoalakulat04-r

KRITIKA

zero4

KRITIKA

pap-gyermekei01-r

KRITIKA

majmoklead

KRITIKA

la danza

KRITIKA

vivian_maier

ESSZÉ

millionwaystodie

KRITIKA

Feuchtgebiete

KRITIKA

kraftidioten

KRITIKA

godzilla_2014

KRITIKA, MONSTER OF THE WEEK

borgman1

KRITIKA

680x478-3

KRITIKA

blind

KRITIKA, Titanic

Képernyőfotó 2014-04-09 - 16.35.49

Fénytörés

Partnereink

Blik - Journal for Audiovisul Culture Szellemkép Szabadiskola Artportal.hu