Ez neked pornó?

Pálos Máté

2013/10/30

A hazai mozik vetítik még az idei Arany Pálmás filmet, az Adéle életét – azt a szerelmi drámát, amire a legtöbben csak „a három órás leszbipornóként” hivatkoznak. A film bemutatása óta fel-fellángoló botrányos kijelentésekből, a rengeteg cikkből, interjúból, amelyek a rendező diktatórikus módszereit bírálták és/vagy a színésznők teljesítményét istenítették, felütésként kiemelnénk egy-két meglepő momentumot.

Adèle Exarchopoulos, a film 19 éves főszereplője például nemrég azt válaszolta a New York Times újságírójának kérdésére – „Barátok lettek a rendezővel?” –, hogy a barátság nem a megfelelő szó, inkább mintha családtag lenne. „Olyan volt számunkra, mint egy spirituális apa. Kihozott minket az árnyékból a fényre.” (Ugyanakkor színészpartnere, Lea Seydoux, elmondása szerint, a forgatás alatt úgy érezte magát, mintha prostituált lenne.)

Az eredmény nem maradt el, a kritikusok jelentős része ugyanezen az emelkedett hangon beszél: a New York Times munkatársa például arról írt, hogy tini lánya már kétszer látta a filmet, míg mások tovább fokozták a dicsérő szavakat, miközben kissé túlfűtött határozottsággal jelentették ki: csak egy reménytelenül prűd néző keverheti össze a film bármely részét a pornográfiával.

Julie Maroh. (Fotó Pierre Andrieu/AFP/Getty)

Ehhez képest a film alapjául szolgáló képregény szerzője, Julie Maroh, akiről nem hinném, hogy reménytelenül prűd lenne, meglehetősen nyers hangnemet ütött meg, amikor főleg szexjelenetei miatt kritizálta a filmet: „Talán ott volt valaki, aki a kezével imitálta a lehetséges pozíciókat vagy mutatott nekik úgynevezett leszbikus pornót (ami sajnos szinte sosem leszbikus közönségnek készül).” Illetve: „Pár momentumot leszámítva az volt az érzésem, hogy a film a leszbikus szexet sebészien és kegyetlenül, hidegen és túláradóan, pornográf módon mutatja be.” A vetítésen tapasztaltakról így számolt be: „a heteronormatívok nevettek, mert nem értették. A gay és queer nézők nevettek, mert a jelenet nem meggyőző. Csak pár srác nem nevetett, mert túlságosan el voltak foglalva azzal, hogy a fantáziáik megtestesülésén legeltessék a szemüket.”

És hát ki kockáztathatja meg, hogy a „reménytelen prűdség” árnyéka vetüljön esztétikai ítéleteire, ha nem épp a vállaltan feminista és leszbikus Maroh? „Feminista és leszbikus nézőként nem tudok azonosulni azzal, ahogy Kechiche bemutatta ezeket a témákat. […] Ez a személyes álláspontom. De ennél lényegesebb, hogy mondatai, a fenti idézetekkel összeolvasva, egy olyan ellentmondásra mutatnak rá, ami a mainstream kritikákban kevéssé tematizálódik. Mert minimum zavarba ejtő, hogy az Adéle élete egyszerre várja el nézőjétől, hogy a természetességet, hitelességet, nyers realizmust és őszinteséget élvezze a filmben, és épít arra, hogy a két gyönyörű nő szexjelenetei valamiféle fennkölt idea, populáris fantázia esztétikus és reflektálatlan vágybeteljesítései is egyben.

Az Adéle élete: sok Sartre- és Marivaux-frázissal dúsított, egyszerű történet a szerelemről, ami drámai erejét abból nyeri, hogy az itt „véletlenül” épp két modell szépségű nő között fellángoló vágyat látszólag eszköztelenül és természetesen mutatja be. Nincs itt semmi látnivaló – csak tíz percnyi tökéletesen koreografált és gyönyörűen, szenvedélyesen kivitelezett szex, háttérben gyertyákkal, felfoghatatlan mennyiségű élvezettel (nem véletlenül hangzik el – egy férfi szájából – a filmben Teiresziász története, miszerint a nő gyönyöre kilencszer nagyobb). A leszbikus együttlét a filmben arra szolgál, hogy személyességet és egyediséget kölcsönözzön egy unalomig ismert, hagyományos szerelemkoncepciónak, és ezzel úgy keltse fel a művészi radikalitás és „valóságosság” illúzióját, hogy a film valójában egy fősodorbeli midcult tévédráma stílusát és ideológiáját működteti. A jelenetnek egyetlenegy-féle pornográf kizsákmányoláshoz, mégpedig a lágy szépség és puha báj exploitálásához van köze. Amivel semmi probléma nem lenne egészen addig, amíg a Spielberg vezette zsűri Arany Pálmája, a korhatárbesorolással kapcsolatos viták, a heves nyilatkozatok és a meglepően egyöntetű kritikai fogadtatás következtében tíz percnyi szex miatt ebben a kellemes filmben nem tűnne fel „bátor határátlépésnek” és „kortárs magasművészetnek” az, amit – Gyenge Zsolt kivételt képező kritikáját idézve – kényelem iránti vágynak nevezhetünk. Az Adél élete ugyan egyáltalán nem pornográf, csak éppen – és ebben Maroh-val értek egyet –: túláradóan semmitmondó.

Adéle Exarchopoulos a GQ-magazinban. (Scott Trindle/GQ)

Címkék: cannes, Kechiche, pornó