Az 1964. június 19-én adásba került The Bewitchin’ Pool az eredeti Homályzóna utolsó epizódja volt. Árulkodó tény, hogy a zárlatban Serling  a széria heterogén célközönségéből végül nem a sci-fi rajongóknak vagy a horroraddiktoknak kedveskedet, ahogy attól is távol tartotta magát, hogy a búcsúban saját szerzői imázsát tolja előtérbe (ezt már amúgy is megtette az első évadot záró „A World of His Own” című epizód jellegzetesen modernista, önreflektív játékaival). A The Bewitchin’ Pool a Serling erkölcsnemesítő szándékait mindig is látványosan tükröző „szociális probléma”-epizódok ( mint a neonáci szervezetek térnyerését tematizáló „He’s Alive!”, vagy a fogyasztói társadalmat meghatározó eltárgyiasodást egy frappáns metaforában megjelenítő „The After Hours”) egy kifejezetten direktebb darabja, ám ennél is fontosabb, hogy ezúttal nem a (felső-)középosztály felnőtt tagjainak lelkét uraló eszképizmusról, hanem a gyerekközönség elvágyódásáról értekezik.
Az epizód angol felirattal látható.

Az Egyesült Államokban 1950 és 1970 között – nem kis mértékben a „no-fault divorce” elterjedésének köszönhetően – a válások száma megduplázódott. Miközben ma már a gyerekfilmek között is alig találni olyan darabot, ahol a fiatalkorú hősök lelkivilágát ne határozná meg diszfunkcionális családi hátterük – legyen szó mostohaszülőkről (Harry Potter-sorozat), elváltakról (Alkonyat-sorozat), vagy egyéb módon széthullott famíliákról (Tintaszív) –, 1964-ben Serling az elsők között próbálta megragadni a válásokat leginkább megszenvedő gyerekek alapélményeit, a későbbi tinifantasykhez hasonlóan az eszképizmusra helyezve a hangsúlyt. A gyerekszínészek irritáló alakításaitól függetlenül a The Bewitchin’ Pool ma is hatásos látlelet a felső-középosztály magára maradt kölykeinek világáról, habár itt a kerti pancsoldába még meséket álmodnak, nem pedig swinger-partikat, és a mágikus medencében elmerülve sem egy végtelen lehetőségekkel kecsegtető fantáziavilág, hanem egy konzervatív nagyanyó vár. (A karakter előéletét illetően lásd még a hasonló húrokat (is) pengető A vadász éjszakáját.)

Mint azt a klasszikussá vált bevezetőszöveg – és a már említett „A World of His Own” című epizód – mutatja, a „Homályzóna” Sterling értelmezésében maga a korabeli televízió által teremtett virtuális valóság, ahol még az ötvenes és kora-hatvanas évek aranykorának értékközpontú szemléletmódja uralkodik – lásd nem csak jelen széria erkölcsi tanmeséit, de például a korszak olyan ikonikus alakjainak imázsát is, mint Edward Murrow. A mesevilágba menekülő gyerekeket ennek megfelelően várja egy ódivatú világrend a víztükör túloldalán, ahol még mindenkinek megvannak a napi teendői, kétség nem férhet az idősebbek tiszteletéhez, és minden jutalmak csúcsa egy hatalmas csokitorta. Míg a későbbiekben a médiareflexiókat sem nélkülöző fantáziavilágok már elsősorban a menekülési lehetőségekkel kecsegtető fogyasztói szemléletmódra vagy éppen annak kritikájára helyezik a hangsúlyt – lásd a Charlie és a csokigyár-verziókat vagy a Coraline és a titkos ajtót –, a Homályzóna záróepizódja még a rikító színekbe öltözött showmanek és bóvlikkal kísértő démonok diadalútja előtti szolid aranykor egyik emblematikus darabja. Bűbájos naivitását csupán viszonylag egyértelmű értelmezési lehetőségei törik szilánkokra, ahogy egyre kellemetlenebbé válik a felvetés, miszerint nincs itt semmi mesevilág, csak két lassan megfulladó kiskamasz a frissen takarított medence és egy tönkrement házasság mélyén.