Kellemes egyensúlyozás – Horváth András

Mit tehet egy mozivezető a digitalizáció korában, amikor rengeteg film egy kattintással elérhető, úgy, hogy ki sem kell mozdulnunk érte, ráadásul még ezerpárszáz forintot is megspórolunk? Horváth András mesélt nekünk a Toldi mozi múltjáról, jelenéről és persze az ígéretes jövőről.

– Hány éve vezeted a Toldit?
– Idén lesz kilencedik éve, de már előtte is itt dolgoztam, szóval, ha így nézzük, lassan már tizenöt éve vagyok itt.

– Hogy kezdted, mielőtt még mozivezető lettél volna?
– Bementem az utcáról meginni egy sört. A következő héten már jegyszedő voltam.

– Most pedig mozivezető vagy. Úgy hangzik, mint a megvalósult amerikai álom!
– Igazából soha nem volt ez álmom, csak beleszerettem a moziba. Mármint ebbe, a Toldi moziba. Aztán volt egy év kihagyás, és amikor visszatértem, pénztáros lettem. Soha nem gondoltam volna, hogy ebből az állásból karriert lehet csinálni, nem volt semmiféle ambícióm – egyáltalán –, de aztán mégis így lett. Persze ehhez szükség volt pár szerencsés fordulatra is! Amikor pénztáros voltam, épp elment egy üzemvezető, és én kerültem a helyére. Akkor már elkezdett érdekelni, hogyan működnek a 35-ös vetítők, így megtanultam kezelni őket. Az igazsághoz tartozik még az is, hogy a Toldi mellett, a Balázs Béla Stúdiónál is dolgoztam, pénztárosként, ők voltak az üzemeltetői a mozinak, így viszonylag széles ismeretségi körre tettem szert. Aztán a BBS-től a Pesti Esthez került az üzemeltetési jog, de amikor a Pesti Est nem tudott eleget tenni a mozi korszerűsítését és felújítását célzó elvárásoknak, visszavették a jogkört. Nagy fordulópont volt ez a mozi életében és sok itt dolgozó hagyta el a Toldit. Mindezek ellenére én úgy éreztem, számomra mindegy, hogy ki üzemelteti a mozit, sokkal fontosabb, hogy folytassuk a munkát.

– Tizenöt év hosszú idő. Te ezalatt hogy láttad/látod, hogyan változott a Toldi közönsége?
– Tizenöt év már elég arra, hogy visszatekintve lássam először is azt, hogy mindig volt törzsközönsége a Toldinak. Ennek összetétele az idő múlásával természetesen cserélődött is, de ami igazán nagy változást hozott, az a mozi 2008-as átépítése utáni időszak volt. Persze most is megvan az a kis csoport, aki rendszeresen jár hozzánk, de már korántsem olyan vaskos réteg, mint amilyen mondjuk tíz-tizenöt éve volt. Nyilvánvalóan a nézőszámok általános csökkenése, főleg itt Magyarországon, nálunk is érződik.

– Sajnos sokaknak, például a diákok pénztárcájának borsosak a jegyárak, így sokkal kevesebb alkalommal jutnak el a mozikba, mint ahogy szeretnék.
– Igen, pedig a hazai mozijegyárak még mindig sehol sincsenek a nyugati árszabásokhoz képest. Még mindig ott tartunk, hogy az életszínvonal nem engedi meg, hogy az emberek a kultúrára is áldozzanak. Ezért is döntöttünk úgy, hogy még a nyáron bevezetünk egy bérletet, ami baromi olcsó lesz, a felhasználását tekintve pedig igen nagyfokú rugalmasságot ad majd leendő gazdájának, mivel a fesztiválokat és a rendezvényeket leszámítva minden vetítésre érvényes lesz. A tervek szerint ez egy egységekkel feltölthető, nem átruházható, névre szóló kis fényképes kártya lesz, amit csak a Toldiban lehet majd használni – egyelőre. Tehát egy újabb kísérlet helyszíne lesz a Toldi, ahogy arra már számtalan példa volt az elmúlt nyolcvan év alatt is. Mindazonáltal remélem, talán a multiplexektől is átcsábíthatunk néhány “értő” nézőt, a hangulatosabb, emberibb, eredetibb környezet és az olcsóbb jegyárak ígéretével.

– Ha már a multiplexekről van szó: napjainkban a multiplexek és a művész mozik is hajlandóak rugalmasabban alakítani repertoárjukat, és ezzel nagyobb átjárást biztosítanak a rétegfilm és a mainstream között. Sőt, sok olyan határon mozgó film is van, amit egy plázában vagy akár a Toldiban is megnézhetünk.
– Én úgy gondolom, ez mind a két fél részéről inkább egyfajta kényszer. Az artmoziknak azért van erre szükségük, hogy a nézőszámokat és a bevételeket növelni tudják, a multiplexek pedig fel akarják tölteni a termeiket, noha egy művészibb stílusú filmen ott alig néhányan ülnek. Persze az olyan filmet, ami még a szerzői- és a zsánerfilm egyre elmosódottabb határmezsgyéjén mozog, mi is felvesszük a repertoárba, annak reményében, hogy inkább itt a helye, a nézők nálunk keresik.

– Egyébként a repertoár összeállítása teljesen a te feladatod?
– Igen-igen. Azt hiszem, ismerem a profilt, amit a Toldi képvisel, és valamennyire a közönségünket is. Ehhez próbálom alakítani a műsort, miközben még rengeteg szempontból szükséges mérlegelni a megjelenéseket illetően. Kellemes egyensúlyozás ez… A legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy olyan filmeket hozzunk be, amik a Toldi önmagáról kialakított képébe leginkább passzolnak. Kell még egy csipetnyi kompromisszumkészség is, mivel a támogatottság megszűnésével a nézőszámok már létfontosságúak a mozi életében. Nem vigasztalódhatunk folyamatosan azzal, hogy ha csak hárman is ülnek egy termünkben, mégiscsak kultúrát közvetítünk. Próbálunk eleget tenni ennek a feladatnak, és ha be is csúszik egy-egy olyan alkotás, ami inkább közönségsikerre apellál, nem ez határozza meg a mozi profilját.

– Manapság az embernek nagyon sietnie kell, ha moziban akar látni egy filmet. Miért csak ilyen rövid ideig vetítik a filmeket?
– Ez nagyon érdekes dolog, igen, sokkal gyorsabban futnak ki a filmek, a forgalmazóknak is nagyon kell sietniük, ha be akarnak mutatni valamit. Ezért hát ősztől tavaszig elképesztő dömping van, hétről-hétre követik egymást az új premierek. Ha indul egy film, az első héten napi két-három előadás a minimális elvárás, aztán csúsznak le a filmek kora délutánra, három hét múlva pedig teljesen kiesnek. Nem is olyan régen még nyolc-tíz hét után is vetítettek egy adott filmet, és még mindig jöttek rá a nézők. Megváltoztak a fogyasztói szokások.

– Arról nem is beszélve, hogy egyesek már majdnem olyan vetítési körülményeket tudnak kialakítani az otthonukban, ami megközelíti egy kevésbé felszerelt mozi színvonalát.
– Szerencsére most már mind a két termünk digitalizált, úgyhogy a technikai színvonalban nincs hiba. Inkább az a fontos, hogy minél gyorsabban hozzanak be filmeket akár a kisebb forgalmazók is. Közhelyszerű megfogalmazás, de ez egy versenyfutás. Bár Európában nem egy példa van arra, hogy az állami kontroll segíti a mozikat is, erre Magyarországon még várni kell egy darabig. Például Németországban szinte azonnal lefülelik azokat, akik nagy mennyiségben töltögetnek az internetről.

– A Toldi nem csak egy mozi, hanem a pesti éjszaka egyre népszerűbb szórakozóhelye is. Az éjszaka itt bulizó fiatalok nappal betérnek egy filmre is?
– Az elmondható minden mozinál, hogy aki a moziba jön, általában fogyasztani is fog, viszont fordítva ez nem biztos, hogy működik. Az viszont mindenképpen jó, hogy ez a közeg, aki éjjelente látogatja a Toldit, tudja – legalábbis remélem, hogy tudja –, hogy ez egy mozi, és így az általuk látogatott rendezvényeknek is szép lassan a Toldi lehet az otthona. Remélem, hogy ez a szerencsés találkozás egyfajta átjárót teremthet.

– Mik a jövőbeli tervek a Toldival? Vannak nagy álmok?
– Vannak, naná! Lesznek mindenképpen fesztiválok és koncertek, a megszokottak és remélhetőleg még több új esemény is. Szeretnénk átalakítani az előteret is, az egyelőre titok, hogy hogyan. Tulajdonképpen azon vagyunk, hogy a Toldi legyen Közép-Európa legnagyszerűbb mozija és szórakozóhelye. Amennyit a mozi múltjáról tudok, az alapján azt mondhatom: remélem hasonlóan szép ívet fog befutni a következő nyolcvan év alatt is.

8739984215_1e72d8cd44_z