MI FOLYIK ITT?

Kellemes egyensúlyozás – Horváth András

Kránicz Dorottya

2013/06/03

Mit tehet egy mozivezető a digitalizáció korában, amikor rengeteg film egy kattintással elérhető, úgy, hogy ki sem kell mozdulnunk érte, ráadásul még ezerpárszáz forintot is megspórolunk? Horváth András mesélt nekünk a Toldi mozi múltjáról, jelenéről és persze az ígéretes jövőről.

– Hány éve vezeted a Toldit?
– Idén lesz kilencedik éve, de már előtte is itt dolgoztam, szóval, ha így nézzük, lassan már tizenöt éve vagyok itt.

– Hogy kezdted, mielőtt még mozivezető lettél volna?
– Bementem az utcáról meginni egy sört. A következő héten már jegyszedő voltam.

– Most pedig mozivezető vagy. Úgy hangzik, mint a megvalósult amerikai álom!
– Igazából soha nem volt ez álmom, csak beleszerettem a moziba. Mármint ebbe, a Toldi moziba. Aztán volt egy év kihagyás, és amikor visszatértem, pénztáros lettem. Soha nem gondoltam volna, hogy ebből az állásból karriert lehet csinálni, nem volt semmiféle ambícióm – egyáltalán –, de aztán mégis így lett. Persze ehhez szükség volt pár szerencsés fordulatra is! Amikor pénztáros voltam, épp elment egy üzemvezető, és én kerültem a helyére. Akkor már elkezdett érdekelni, hogyan működnek a 35-ös vetítők, így megtanultam kezelni őket. Az igazsághoz tartozik még az is, hogy a Toldi mellett, a Balázs Béla Stúdiónál is dolgoztam, pénztárosként, ők voltak az üzemeltetői a mozinak, így viszonylag széles ismeretségi körre tettem szert. Aztán a BBS-től a Pesti Esthez került az üzemeltetési jog, de amikor a Pesti Est nem tudott eleget tenni a mozi korszerűsítését és felújítását célzó elvárásoknak, visszavették a jogkört. Nagy fordulópont volt ez a mozi életében és sok itt dolgozó hagyta el a Toldit. Mindezek ellenére én úgy éreztem, számomra mindegy, hogy ki üzemelteti a mozit, sokkal fontosabb, hogy folytassuk a munkát.

– Tizenöt év hosszú idő. Te ezalatt hogy láttad/látod, hogyan változott a Toldi közönsége?
– Tizenöt év már elég arra, hogy visszatekintve lássam először is azt, hogy mindig volt törzsközönsége a Toldinak. Ennek összetétele az idő múlásával természetesen cserélődött is, de ami igazán nagy változást hozott, az a mozi 2008-as átépítése utáni időszak volt. Persze most is megvan az a kis csoport, aki rendszeresen jár hozzánk, de már korántsem olyan vaskos réteg, mint amilyen mondjuk tíz-tizenöt éve volt. Nyilvánvalóan a nézőszámok általános csökkenése, főleg itt Magyarországon, nálunk is érződik.

– Sajnos sokaknak, például a diákok pénztárcájának borsosak a jegyárak, így sokkal kevesebb alkalommal jutnak el a mozikba, mint ahogy szeretnék.
– Igen, pedig a hazai mozijegyárak még mindig sehol sincsenek a nyugati árszabásokhoz képest. Még mindig ott tartunk, hogy az életszínvonal nem engedi meg, hogy az emberek a kultúrára is áldozzanak. Ezért is döntöttünk úgy, hogy még a nyáron bevezetünk egy bérletet, ami baromi olcsó lesz, a felhasználását tekintve pedig igen nagyfokú rugalmasságot ad majd leendő gazdájának, mivel a fesztiválokat és a rendezvényeket leszámítva minden vetítésre érvényes lesz. A tervek szerint ez egy egységekkel feltölthető, nem átruházható, névre szóló kis fényképes kártya lesz, amit csak a Toldiban lehet majd használni – egyelőre. Tehát egy újabb kísérlet helyszíne lesz a Toldi, ahogy arra már számtalan példa volt az elmúlt nyolcvan év alatt is. Mindazonáltal remélem, talán a multiplexektől is átcsábíthatunk néhány “értő” nézőt, a hangulatosabb, emberibb, eredetibb környezet és az olcsóbb jegyárak ígéretével.

– Ha már a multiplexekről van szó: napjainkban a multiplexek és a művész mozik is hajlandóak rugalmasabban alakítani repertoárjukat, és ezzel nagyobb átjárást biztosítanak a rétegfilm és a mainstream között. Sőt, sok olyan határon mozgó film is van, amit egy plázában vagy akár a Toldiban is megnézhetünk.
– Én úgy gondolom, ez mind a két fél részéről inkább egyfajta kényszer. Az artmoziknak azért van erre szükségük, hogy a nézőszámokat és a bevételeket növelni tudják, a multiplexek pedig fel akarják tölteni a termeiket, noha egy művészibb stílusú filmen ott alig néhányan ülnek. Persze az olyan filmet, ami még a szerzői- és a zsánerfilm egyre elmosódottabb határmezsgyéjén mozog, mi is felvesszük a repertoárba, annak reményében, hogy inkább itt a helye, a nézők nálunk keresik.

– Egyébként a repertoár összeállítása teljesen a te feladatod?
– Igen-igen. Azt hiszem, ismerem a profilt, amit a Toldi képvisel, és valamennyire a közönségünket is. Ehhez próbálom alakítani a műsort, miközben még rengeteg szempontból szükséges mérlegelni a megjelenéseket illetően. Kellemes egyensúlyozás ez… A legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy olyan filmeket hozzunk be, amik a Toldi önmagáról kialakított képébe leginkább passzolnak. Kell még egy csipetnyi kompromisszumkészség is, mivel a támogatottság megszűnésével a nézőszámok már létfontosságúak a mozi életében. Nem vigasztalódhatunk folyamatosan azzal, hogy ha csak hárman is ülnek egy termünkben, mégiscsak kultúrát közvetítünk. Próbálunk eleget tenni ennek a feladatnak, és ha be is csúszik egy-egy olyan alkotás, ami inkább közönségsikerre apellál, nem ez határozza meg a mozi profilját.

– Manapság az embernek nagyon sietnie kell, ha moziban akar látni egy filmet. Miért csak ilyen rövid ideig vetítik a filmeket?
– Ez nagyon érdekes dolog, igen, sokkal gyorsabban futnak ki a filmek, a forgalmazóknak is nagyon kell sietniük, ha be akarnak mutatni valamit. Ezért hát ősztől tavaszig elképesztő dömping van, hétről-hétre követik egymást az új premierek. Ha indul egy film, az első héten napi két-három előadás a minimális elvárás, aztán csúsznak le a filmek kora délutánra, három hét múlva pedig teljesen kiesnek. Nem is olyan régen még nyolc-tíz hét után is vetítettek egy adott filmet, és még mindig jöttek rá a nézők. Megváltoztak a fogyasztói szokások.

– Arról nem is beszélve, hogy egyesek már majdnem olyan vetítési körülményeket tudnak kialakítani az otthonukban, ami megközelíti egy kevésbé felszerelt mozi színvonalát.
– Szerencsére most már mind a két termünk digitalizált, úgyhogy a technikai színvonalban nincs hiba. Inkább az a fontos, hogy minél gyorsabban hozzanak be filmeket akár a kisebb forgalmazók is. Közhelyszerű megfogalmazás, de ez egy versenyfutás. Bár Európában nem egy példa van arra, hogy az állami kontroll segíti a mozikat is, erre Magyarországon még várni kell egy darabig. Például Németországban szinte azonnal lefülelik azokat, akik nagy mennyiségben töltögetnek az internetről.

– A Toldi nem csak egy mozi, hanem a pesti éjszaka egyre népszerűbb szórakozóhelye is. Az éjszaka itt bulizó fiatalok nappal betérnek egy filmre is?
– Az elmondható minden mozinál, hogy aki a moziba jön, általában fogyasztani is fog, viszont fordítva ez nem biztos, hogy működik. Az viszont mindenképpen jó, hogy ez a közeg, aki éjjelente látogatja a Toldit, tudja – legalábbis remélem, hogy tudja –, hogy ez egy mozi, és így az általuk látogatott rendezvényeknek is szép lassan a Toldi lehet az otthona. Remélem, hogy ez a szerencsés találkozás egyfajta átjárót teremthet.

– Mik a jövőbeli tervek a Toldival? Vannak nagy álmok?
– Vannak, naná! Lesznek mindenképpen fesztiválok és koncertek, a megszokottak és remélhetőleg még több új esemény is. Szeretnénk átalakítani az előteret is, az egyelőre titok, hogy hogyan. Tulajdonképpen azon vagyunk, hogy a Toldi legyen Közép-Európa legnagyszerűbb mozija és szórakozóhelye. Amennyit a mozi múltjáról tudok, az alapján azt mondhatom: remélem hasonlóan szép ívet fog befutni a következő nyolcvan év alatt is.

8739984215_1e72d8cd44_z

Címke: ,

MI FOLYIK ITT?

MI FOLYIK ITT?

MI FOLYIK ITT?

INTERJÚ

MI FOLYIK ITT?

MI FOLYIK ITT?

MI FOLYIK ITT?

MI FOLYIK ITT?

MI FOLYIK ITT?

INTERJÚ, KINO LATINO

INTERJÚ

MI FOLYIK ITT?

INTERJÚ, KINO LATINO

OFF SCREEN

INTERJÚ

INTERJÚ

INTERJÚ, Jegyzet

OFF SCREEN

INTERJÚ

INTERJÚ