Különböző színeket akarunk megmutatni – Interjú Buglya Zsófiával

Holnap indul a SZEMREVALÓ filmfesztivál, ahol húsznál is több kortárs svájci, osztrák és német film közül csemegézhetünk. Buglya Zsófia, a SZEMREVALÓ 2013 egyik munkatársa, kurátora mesél nekünk az idei fesztivál legizgalmasabb filmjeiről és programjairól.

Aki belepillant a programfüzetbe, láthatja, hogy a kínálat nagyon színes, megakadhat a szemünk ismert neveken, mint például Ulrich Seidlé, de sok az első filmes alkotó is. Hogyan állt össze a program, mi a SZEMREVALÓ alapkoncepciója?
Kicsit távolabbról kell indítanom. Német, osztrák, svájci filmszemlék, tematikus vagy retrospektív filmhetek évtizedek óta léteztek Magyarországon, sokáig a Filmarchívum szervezete őket, általában egy-egy ország kulturális képviseletével közösen. Aztán a kilencvenes évek közepén, talán nem véletlenül pont akkor, amikor berobbant Tykwerék nemzedéke, és megjelent a „berlini iskola”, a Goethe Intézet elindította a SZEMREVALÓt – akkor még német nevén a SEHENSWERTet –, ami már kifejezetten az új német filmekre koncentrált. Emellett, mint mondtam, létezett, és az utóbbi időben, az osztrák film felfutásával egyre népszerűbbé vált az Osztrák Filmhét is, de volt svájci szemle is, igaz, a svájci film itthon is többnyire a francia nyelvű svájci filmet jelentette. Aztán 2012 tavaszán jött a gondolat, hogy ezek az országok közösen is bemutathatnák nálunk a filmgyártásukat, hiszen nemcsak a német nyelv, de ebből kifolyólag számos gyártási kapcsolat is összeköti őket. Így jött létre az Osztrák Kulturális Fórum, a Goethe Intézet és a Svájci Nagykövetség együttműködésében ez az új SZEMREVALÓ, amely olyan, mint a francia nyelv szerelmeseinek a Frankofón Filmnapok. Ráadásul hozzá kell tenni, hogy a német nyelvű film ma jóval csekélyebb mértékben van jelen a magyar piacon, mint a francia, szóval bőven van mit megmutatni.

Vegyük úgy, hogy a SZEMREVALÓ egy kis kedvcsináló a magyaroknak a német nyelvű filmekhez?
Igen, azzal a kiegészítéssel, hogy a német nyelvű országok filmjei sem mindig német nyelvűek, hiszen gyakran törökül, perzsául vagy svájci németül beszélnek bennük, máskor meg egyenesen angolul forgatják őket, mint idén a Klaus Maria Brandauer főszereplésével készült Wilhelm Reich különös esetét.

A világ fölmérése
A világ fölmérése

Mit lehet megmutatni a német nyelvű filmből egy hét alatt?
Ez nagyon jó kérdés. Ugyanis hatalmas piacról van szó. Németországban például idén csak az első félévben 17 millió mozijegyet adtak német filmekre. Nekünk nem az a dolgunk, hogy ezt a kínálatot reprezentáljuk, hiszen ez egyetlen fesztivál keretei között lehetetlen. És nem is biztos, hogy itthon azt érdemes megmutatnunk, ami Németországban vagy Ausztriában benne van a top 10-ben, hiszen akkor szinte csak vígjátékokat vetíthetnénk. Mi különböző színeket akarunk megmutatni ebből a hatalmas kínálatból, és bármilyen egyszerűen is hangzik, a döntő kritérium az, hogy a bemutatandó filmek jók és nézhetők legyenek. A választásnál számomra az egyik legfontosabb szempont, hogy el tudok-e képzelni valakit, akinek az adott film, akár a témája, akár az irányultsága, akár a megformáltsága miatt, tetszene. Ebből következik, hogy a program nem egynemű, vannak benne populáris és rétegfilmek, gyerekfilmek és nem éppen gyerekfilmek, és persze vannak német, osztrák, svájci kulturális vonatkozású filmek is, például a Christoph Schlingensief munkásságát bemutató Sercegő idő, az egy svájci kórus felemelkedését bemutató Jódlival a csúcsra, vagy a nálunk is befutott irodalmi műveket adaptáló filmek, mint például a Daniel Kehlmann regényéből készült A világ fölmérése. Emellett idén kifejezetten sok bemutatkozó munkát vetítünk, ezek között viszont sokkal szorosabb kapocs az elsőfilmes jelleg, mint az, hogy német nyelven készültek.

Mennyire nyitottak a magyarok a német-osztrák-svájci filmekre? Ha máskor nem is, egy évben egyszer sokan váltanak jegyet a fesztiválra?
Az európai vagy art filmek forgalmazása nehéz ügy, különösen ma Magyarországon, ahol a támogatási rendszer nem kiszámítható. Ilyen körülmények között leginkább csak az A-kategóriás fesztiválokon jól szereplő filmek vagy néhány sztárrendező, Ausztriából például Michael Haneke és Ulrich Seidl filmjei jutnak el a magyar mozikba. A fesztiválok és filmnapok szerepe ezért is kiemelten fontos. Ilyenkor az esemény exkluzivitása és a többnyire kedvezményes jegyár miatt megugrik a nézőszám a mozikban. A tavalyi SZEMREVALÓnak is több ezer nézője volt a Művészben és az Örökmozgóban, és ez remélhetőleg idén sem lesz másképp. Illetve reméljük, hogy az a néhány film, amely a programból forgalmazásba kerül, szintén profitál a SZEMREVALÓ körüli hírverésből. Ilyen például a nyitófilmünk, az Oh Boy, amelyet a Cirko Film hoz be, vagy a Hannah Arendt, ami szintén náluk van, és amit szakértői beszélgetés kíséretében vetítünk.

Clara és a medvék titka
Clara és a medvék titka

Szerencsés, ha egy fesztivál nem csak a hagyományos moziélményt nyújtja, hanem beszélgetésekkel, exkluzív vendégekkel színesíti programját. Ezek szerint ilyen bőven lesz a SZEMREVALÓn is?
Így van. Idén három film alkotóját látjuk vendégül. Egyikük a Wladimir Kaminer bestselleréből készült Orosz diszkó rendezője, Oliver Ziegenbalg. Aztán október elsején jön Sandra Kaudelka, aki az NDK négy sztársportolójáról készített dokumentumfilmet, arról, hogy ők hogyan élték meg a rendszerváltást, hogyan tudták átmenteni saját idol mivoltukat ebbe az új világba. A fesztivál záró napján, A remény paradicsoma premierjén pedig itt lesz Ulrich Seidl, a kortárs európai film egyik legizgalmasabb és legprovokatívabb szerzője, az osztrák feel bad movie mestere, akinek itthon is szenteltek már életműsorozatot. Ez a film az Anjou Lafayette jóvoltából egyébként később is látható lesz.

Melyik filmeket emelnéd ki még a fesztivál programjából, hiszen említetted, hogy többségük csak a fesztiválon lesz látható?
Az egyik legszebb filmünk egy dokumentumfilm, Nefelejcs! címen került be a programba. David Sieveking a saját, időskori demenciában szenvedő édesanyjáról forgatta, és nem csak egy betegség kórrajza, hanem a családon belüli kapcsolatok szövedékének és bonyolultságának érzékeny leírása. Szintén nagy kedvencem a Silvi című film. Egy középkorú nő története, akit elhagynak és megpróbál új életet kezdeni. Megdöbbentő, hogy a rendező, Nico Sommer, férfi létére mennyire hitelesen beszéli el egy nálánál húsz évvel idősebb nő újrakezdés-történetét. A film a katalógusunkban a Vágy és valóság blokkban szerepel, A remény paradicsoma és a Szabadesés című filmek mellett, és a legmélyebb emberi vágyak beteljesüléséről és kudarcáról szól, egyébként sok humorral.

Beszéljünk egy kicsit rólad, tudom, hogy a fesztiválszervezésen kívül rengeteg mással is foglalkozol: a PhD, ahol humor és film kapcsolata a témád, filmes témájú írások, programszervezés az Urániában… Hogy jut időd minderre?
Köszönöm, ez most egy egész kellemes fázis. Az idei fesztivállal kapcsolatban túl vagyunk a munka nehezén: kiválasztottuk a filmeket, leszerveztük a kópiákat, meghívtuk a vendégeket, összeraktuk a kiadványokat. A többes szám természetesen az Osztrák Kulturális Fórum, a Goethe Intézet és a Svájci Nagykövetség munkatársaira vonatkozik, akiknek a munkáját tanácsokkal segítem, illetve igyekszem összehangolni, hogy a sok szervezésből a végén egyetlen harmonikus egész kerekedjen ki. Ez nagyon izgalmas feladat, és egyáltalán nem hátrány, hogy mást is csinálok, például hogy van mozis tapasztalatom, hiszen ezek a területek kiegészítik egymást. Visszatérve a SZEMREVALÓra: a munka nehezén már túl vagyunk, most már csak mosolyogni kell. És persze izgulunk is kicsit, hiszen a lényeg, az a nyolc nap még hátra van.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=CvEa8QAFQAA[/youtube]