2014/10/28
Frissen végzett rendezők munkáit mutatjuk be.
A szóban forgó diplomafilmek épp a világ nagy fesztiváljain turnéznak, többek között az animációsok Mekkájaként emlegetett Annecy Fesztivált is megjárták. A féltucat pályakezdő alkotó témában, stílusban a szokványostól igencsak eltérő filmekkel kólintja fejbe a nézőt.
Az október 28-án kezdődő Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Filmfesztiválon vetített filmekből szemezgettünk.
Az Napszúrás (Insolation) a neves francia animációs iskola, a La Poudriere berkein belül készült. A rövidfilm kamasz főhőse, Irvine a fülledt nyári melegben egy csendes tóparton hűsöl szülei társaságában. Hogy az unalmas családi piknikbe némi izgalmat csempésszen, gumimatracán egykedvűen szenderegve változatos vízbefúlásokat vizionál magának. Ám elképzelt halálaiból folyamatosan kizökkenti a cseppet sem patetikus, izzadság-, naptej- és kibelezett halszagú rögvalóság. A meleg nyári akvarellszínekkel, látszólag laza kézmozdulatokkal megfestett diákfilm bravúrosan egyensúlyoz képzelet és valóság határán.
Hősünk nem fér a bőrébe: az anyaméhtől kezdve felcseperedve sem otthon, sem a munkahelyi irodában, de még a baráti társaságában sem találja a helyét. Nem csoda, hiszen környezetével ellentétben ő nem szilárd halmazállapotú. Ha környezete nem fogná közre, amőbaként szétterülne. Retro sci-fi horror zenével megspékelt film a vízágyként élő emberről, eszképista befejezéssel.
Yutaro Kubo japán animációs rendező filmjei kifejezetten alkalmasak a nyugalom megzavarására. Rajzolt karaktereit megállás nélkül hajszolja a felszín alatt megbúvó létezés felé, ahol tobzódnak a színek és lüketetnek a formák. A figurák a pillanat tört része alatt váltogatják alakjukat, és őrült táncot lejtenek a rajzlapon. Ryan Larkin-féle tomboló pszichedélia a Tokiói Egyetem animációs tanszékéről.
A fiatal japán alkotó egy korábbi munkája:
Két fiú járja kétségbeesve egy kínai város nyomornegyedét. Egyikük túl-, másikuk alultáplált. A kövér srác betegesen szeretethiányos, a húspiacról szerzi be a levágott állatok részeit, halfejekkel, poliplábbal és malaccsülökkel babázik. A bélpoklos címszereplő szintén különc életmódot folytat, ő csak akkor tud enni, ha kisbabaként etetik. Persze nem véletlenül rendeli a film egymás mellé e két, szociálisan súlyosan defektes karaktert. A kapocs a közös múltban keresendő. A távol-keleti közegbe helyezett családi dráma a lengyel Aleksandra Brozyna filmje, mellyel a Lodzi Filmművészeti Egyetemen diplomázott.
Az ex-MOMÉ-s Bukta Zsolt védjegye az egyvonalas rajzfilm. Már Tor című, elsőéves diákmunkájában a disznóvágás eseményszálát egy megszakítás nélküli vonalrajzzal meséli el. A saját maga szabta rajzi korlátot az egykor egyperces vizsgafilmből ültette át diplomafilmjébe. A papíralapú rajzokat ugyan felváltotta a digitális táblával, mind a formai játékot, mind pedig a vidéki helyszínt megtartotta. A hagyományőrző népzene dallamára logószerű infografikák morfolódnak át realisztikus beállításokká, majd vissza. A csak pillanatnyi nyugvópontokkal megakasztott folytonos átalakulásokban egy apa-fiú kapcsolat története bontakozik ki. A vakítóan fehér alapra rajzolt film egyszerre a hagyományos értékek logószerű plakátfilmje és az emberi élet pár percbe sűrített látlelete.
Bucsi Réka a Berlinálén debütált diplomafilmjével. A Symphony No. 42 leginkább egy mozgóképes galériához hasonlít, melynek falán egymás mellé helyezve lóg több tucat animált állókép. Portrék, zsáner-, dokumentum- és tájképek. Az egyiken egy nihilista róka néz szembe a Mindenhatóval, a másikon a felhők vért könnyeznek, a harmadikon egy segítségért kiáltó állatkerti elefánt festeget az ormányával, a negyediken egy égig érő dodzsem pályát látunk a hegyek között. A karikaturisztikus pillanatfelvételek sora végeláthatatlanul folytatódik, csak a világmindenség szab nekik határt – de még ott is Beethoven IX. szimfóniája zeng, és repülő csészealjak repkednek. A néhol direktebb, máshol lazább viszonyban álló jelenetek a precíz hangdesign révén forrnak szorosan egybe, és olykor egy-egy képi elem révén is összekapcsolódnak – pl. az elefánt HELP ME! feliratú festménye a rákövetkező képen egy lány konyhájában tűnik fel, aki épp az agyát reszeli (!). A groteszk pillanatfelvételek egymástól végletesen elszigetelt, mégis összetartozó világokból valók, bennük ember és természet furcsa, néhol szívszorító, máskor morbid kapcsolata sejlik fel.
Partnereink
Már csak ezekért is megéri ellátogatni kedvenc animációs fesztiválunkra. http://t.co/Uf1y7Py0dT